Nagyon magas páratartalom, 34-35 Celsius fok állandó nappali hőmérséklet, igaz este „már csak” 29-30. Ez Indonéziában Bali szigete, ha csak az időjárást nézzük. Európai szemmel ez a kultúra egzotikum és csoda, az őslakos balinézek világa pedig egy végtelenül barátságos világ. Ugyanakkor mint szinte minden amiről kizárólag romantikus elképzeléseink vannak, hamar megmutatja sajátos árnyoldalait is az utazónak.

 

 

Solymosi Antal tapolcai sporterapeuta a közelmúltban hosszú heteket töltött Balin. No nem éppen a turisták által kedvelt helyeken, egy luxusszállodában nyaralt, hanem árvaházi önkéntesnek állt.

 

 

Ha valakinek olyan elképezése lenne egy balinéz árvaházról, hogy ott síró, kesergő gyerekek fogadják a látogatót, az téved. Egyáltalán nem ez a helyzet – árulta el Anti, aki szerint hihetetlen életvidámság uralkodott a helyi katolikus egyház által fenntartott intézményben. Ott egyáltalán nem érezte magát senki tragikus sorsúnak – mondta. „Nevelők, gondozottak, egymást segítő emberek fantasztikus társasága volt.”

Ami azonnal érzékelhető volt a tapolcai önkéntes számára, hogy nem voltak jelen az emberi kommunikációban és viselkedésben azok a felesleges aggodalmak, amelyek az átlagos európai embert gyötrik nap, mint nap.

 

 

„Hétköznapi emberek között éltem, akik széles mosollyal üdvözöltek ha megláttak. Hihetetlenül kedves, barátságos, életvidám közeg volt. Azok a stressztényezők, megfelelési kényszerből fakadó viselkedési minták amelyek nálunk megkeserítik a mindennapokat, azok Balin ismeretlenek. Jó volt látni azt is, hogy a gyerekekbe szinte „bele volt építve” a náluk kisebbekről való gondoskodás. A négy éves gyermek már etette, öltöztette a másfél éveset, mit nagyon jó volt látni. Amiben viszont nehéz megtalálni az arany középutat, az az, hogy mennyire engedjük lelki értelemben közel magunkhoz ezeket a gyerekeket. Ők nagyon tudnak kötődni és bizony az elválás a végén fájdalommal jár számukra.”

 

 

 

Az árvaházi szolgálatot egy tanulási időszak váltotta fel a tapolcai terapeuta kinttartózkodásának második felében. Ottani természetgyógyászok voltak a mesterei. (Valójában őket sámánnak kéne neveznünk.) Vajon miben mások az ottani „terapeuták”, mint a hazaiak?

 

 

„Az egyik helyi gyógyítónak elmondtam, hogy az mind szép, amit tőle tanulhatok, de ezt nyugaton nem fogadnák el, sokan bolondnak néznének. Nem könnyű megtalálni azt a közös nevezőt, ami a balinéz orvoslási technikákból a kétkedő nyugati ember számára is elfogadható. Sokan az energia-átvitelre, az érintés nélküli módszerekre ugyanis hókusz-pókuszként tekintenek. Pedig az eredmény szempontjából közömbös, hogy a kéz érinti, vagy nem érinti a gyógyítandó testet. Ami viszont a legfontosabb, hogy az ottaniaktól megtanulható az, hogy nem kell görcsölni, nem kell hagyni eluralkodni magunkban az aggodalmat és a kételyt, hogy valóban jól csináljuk-e azt, amit csinálunk. Ők azt mondták nekem, bennem megvan a képesség, hogy segítsek az embereknek, az eredmény pedig aggodalmaskodás nélkül is megjön. A balinézek könnyedsége, lazasága nem komolytalanság, hiszen tudják, biztosak benne, hogy amit gyógyítóként tesznek az működik. Ahogy abban is biztosak, hogy kapcsolatban vannak a felsőbb erőkkel. Három vallási közösséggel találkoztam ott-tartózkodásom alatt. Az árvaház egy katolikus vallási közösség fenntartásában működött, később hinduk, majd az utolsó héten muzulmánok között fordultam meg. Hihetetlen, de még a szigorú, a vallás által megkövetelt szokások szerint élő muzulmán emberek is végtelen barátsággal hívtak be egy esküvői szertartásukra. Ez a mindvégig tapasztalt előítélet-mentesség, befogadási hajlandóság egészen lenyűgöző Balin.”

 

 

Ezek után joggal fordulhat meg az ember fejében, hogy ha valaki ilyen nagyszerű élményeket szerez egy egzotikus világban, akkor miért nem gondolkozik el azon, hogy ott leljen új hazára?

Anti elmondta, egyrészről rendkívül hiányzott számára a szülőföld, amely leginkább az itteni tájat, a Balatont, az ismerősöket, a barátokat, az emberi kötődéseit jelenti. Másrészről a nagy meleg és a mellé társuló brutális páratartalom nap mint nap rendkívül igénybe vette a szervezetét. Ezek mellé jön még a helyi árusok részéről tapasztalható, korrektséget alig ismerő „pénzlehúzás”, amelyre senki nem számít, de elszenvedni kénytelen. Arra kérdésre, hogy le tudna-e telepedni az olcsó életlehetőséget kínáló Balinéziában, Solymosi Antal válasza válasz határozott nem volt. /Töreky L./

 

KÉPGALÉRIA: