2024/12/22

Az országos Diákolimpián is szép sikereket értek el a tapolcai vívók

A BOK csarnokban (Budapest Olimpiai Központ) rendezték meg az vívás legnagyobb utánpótláseseményét, a 6. Sulivívó találkozót, azaz a Diákolimpiát

A BOK csarnokban (Budapest Olimpiai Központ) rendezték meg az vívás legnagyobb utánpótláseseményét, a 6. Sulivívó találkozót, azaz a Diákolimpiát.

 

Nyolc évvel ezelőtt indult ez a rendezvény kisebb sportcsarnokokban és most már a BOK csarnok is lassan kicsinek bizonyul. A négynapos rendezvényen csaknem háromezer diák vett részt. A Tapolca Vívóklubot is szép számmal képviselték a fiatalok, összesen 40 fővel vettek részt a Diákolimpián, ahonnan 9 érmet hoztak haza a klubnak és az iskoláknak. Szembetűnő a fejlődés az egyesületnél, hiszen 2 évvel ezelőtt 20 gyermek vívott Tapolcán, most csak ezen a versenyen 40 indulót nevezett a klub, tavaly 3 érmet szereztek, idén 9-et. „-Nagyon büszkék vagyunk a gyerekekre. Több napon keresztül egyéniben és csapatban is harcosan, bátran küzdöttek.” – mondta Keszler Dávid edző.

 

A Diákolimpián aranyérmet szerző csapat (balról jobbra: Piller Kristóf, Hegyi Kristóf, Puskás Máté) fotó: helyszíni

 

Az érmesek: Nemes Lénárd IV-es korcsoportban 5. helyen végzett, Piller Kristóf II-es korcsoport 6. helyezett lett. Hegyi Kristóf a II-es korcsoportban 8., Süketes Miklós az V-ös korcsoportban 5., Szalma Sára az V-ös korcsoportban 6., míg Konkoly Evelin az V-ös korcsoport 8. helyét szerezte meg. A II-es korcsoport fiú csapata 1. helyezett lett, a csapatot Piller Kristóf, Hegyi Kristóf és Puskás Máté alkotta. A V-ös korcsoportos lány csapatok közül, a Tarsoly Borbála, Cséri Sára, Czeiner Flóra összeállítású tapolcai különítmény a 2. helyen végzett. A VI-os korcsoport lány csapata 3. helyezett lett, Konkoly Evelinnel, Szalma Sárával és Kovács Fannival. /hg/

 

Vélemények összegzése
Nincsenek hozzászólások

Sajnáljuk, a hozzászólási lehetőség jelenleg zárva van.