2024/12/21

Összegzett és célokat fogalmazott meg a KEF

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) éve végi értekezlete az összegzésről szólt, de célokat is kijelöltek. Elhangzott, az egyik legfontosabb feladat lesz a közeljövőben a helyi drogstratégia megalkotása. A jelenlévőket Labovszky Tamara köszöntötte az elnökség nevében, majd

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) éve végi értekezlete az összegzésről szólt, de célokat is kijelöltek. Elhangzott, az egyik legfontosabb feladat lesz a közeljövőben a helyi drogstratégia megalkotása.

A jelenlévőket Labovszky Tamara köszöntötte az elnökség nevében, majd Dobó Zoltán polgármester mondta el nyitó gondolatait. Hangsúlyozta, hogy az alapvető céljaik nem változtak, továbbra is a város ifjúságáért, a veszélyeztetett korosztályokért dolgoznak. Örvendetesnek találta, hogy az utcai droghasználat ma már nem érhető tetten a városban, ám ez nem jelenti azt, hogy  e téren minden rendben van. A polgármester köszönetet mondott a szociális háló munkatársainak, a hatóságoknak, a jelzőrendszerek tagjainak az elvégzett munkáért. Elhangzott, az idén is sikerült kilépni a városi keretekből, és más városok szakmai rendezvényein, egyéb látogatásokon tapasztalatokat szerezni, hiszen a jó gyakorlatokat érdemes megismerni és átvenni. Labovszky Tamara az év kiemelkedő eseményeként értékelte a fiatalok idősekkel közösen megvalósított programját, az értékközvetítő, szocializációt támogató tábor létrejöttét. Hangsúlyozta, a gyerekek kezét a jövőben sem engedik el, igyekeznek utókövetni sorsukat. A KEF legnagyobb feladata azonban a helyi drogstratégia megalkotása-hangzott el. Mivel országosan ilyen nem létezik, ezért a fővárosi és uniós stratégiát veszik alapul és azokat a tapolcai viszonyokra igazítják. 2018-ben végeztek egy átfogó kutatást a városban, amely a diákok alkohol, droghasználatát térképezte fel, elhangzott, ezt időszerű lenne újra elvégezni. Labovszky Tamara saját gyermekvédelmi tapasztalataiból merítve elmondta, hogy a droghasználat ma már a 12-14 évesek között is jelen van, sőt ez a korosztály már kereskedik is vele. Erről heti szinten kapnak jelzést a rendőrségtől, középiskolákból. (Sok esetben a droghasználat nem feltétlenül az illegális szerek használatát jelenti.)

 Dobó Zoltán, Pilter Balázs, Magvas Zoltán és Labovszyk Tamara a KEF legutóbbi összejövetelén 

A  KEF rendezvényén elhangzott, összességében a város az elmúlt hat évben kiépített intézményrendszerével, jelzőrendszerével, szakmai kapcsolataival jól reagált a jelenségre,m így ma már van kihez fordulni segítségért. Labovszky Tamara megemlítette, hogy megváltozott a gyermekvédelmi törvény, jelenleg azon dolgoznak együtt a hatóságokkal, hogy közös szakmai nyelvet dolgozzanak ki.  Visszautalva a polgármesteri bevezetőre elmondta, hogy igyekeznek kapcsolódni országos programokhoz, szakmai eseményekhez, de ezekből lehetne több, csakúgy, mint a pályázati lehetőségekből. Beavatkozási színtereik között a prevenciót, egészségfejlesztést, közösségi együttműködést, a problémák kezelését, a fejlesztéseket, a felépülés támogatását, az ártalmak csökkentését említette. Ugyanakkor fontosnak tartja egy közösségi tér létrehozását, ahol a fent említettek megvalósulhatnának. Céljaik között szerepel a szülők minél gyakoribb és szorosabb bevonása,  illetve a helyi drogstratégia megalkotása és annak biztosítása, hogy a fiatalok tudjanak kihez fordulni. Nem új, de egyre nagyobb teret nyerő negatív jelenség az online és eszközfüggőség. E miatt egyre több jelzés érkezik hozzájuk, vannak már a városban is olyan gyerekek, akik nem járnak emiatt iskolába – figyelmeztetettt Labovszky Tamara. Magvas Zoltán a KEF, mint ernyőszervezet elmúlt egy évét foglalta össze. Ehhez kapcsolódva dr. György Annamária a Testi Lelki Egészségfejlesztési Központ szakmai vezetője elmondta, hogy milyen nehézségeik vannak az iskolai prevenciós programjaikkal, hiszen a törvényi szabályozás nem teszi lehetővé az állami intézményekbe való bejutásukat. Ugyanakkor remény van rá, hogy lesz megoldás, hiszen a tankerület a személyes találkozójuk után hajlik az együttműködésre. Hasonló együttműködési megállapodás alapján, az egyházi fenntartású intézményekben már folynak a programjaik. Magvas Zoltán az idei év eseményei közül kiemelte a Széchenyi középiskolában tartott drogprevenciós programot, a noszlopi drogambulancia tapasztalati szakemberével szervezett találkozójukat, a két tapolcai középiskola diákjainak elhozott alkohol prevenciós előadást. Ezeken túl két alkalommal voltak a KEF tagjai börtönlátogatáson, részt vettek budapesti kábítószerellenes világnapi rendezvényen. Dobó Zoltán polgármesterrel együtt személyesen keresték fel Müller Cecília országos tisztifőorvost amiatt, hogy a droggal kapcsolatos jogsértésen ért fiatalok számára Tapolcán is elérhető legyen az elterelés, hiszen lenne rá igény. A folyamat elindult, és bár nyolc éve nem kötött az állam senkivel ilyen megállapodást, bíznak a tapolcai kezdeményezés sikerében. Nagyon jó az együttműködésük az addiktológiai és pszichiátriai szakrendelésekkel valamint a noszlopi drogrehabilitációs intézettel. Partnereiknek köszönhetően aktív évet tudnak maguk mögött – összegzett Magvas Zoltán. Pilter Balázs a jövő évi tervek között említette a márciusi KEF ülést, amin már a városi drogstratégiát fogják ismertetni. A szociális szakember egyebek mellett kiemelte most induló kortárs segítő képző programjukat is, amellyel az iskolai zaklatás ellen is fel kívánnak lépni. /km-tl/

 

Vélemények összegzése
Nincsenek hozzászólások

Sajnáljuk, a hozzászólási lehetőség jelenleg zárva van.