– Libitina tapolcai kertjéről először Rómer Flóris bencés rendi tanár, régész, művészettörténésztől hallunk, aki 1861 nyarán járt nálunk, s lett városunk régészeti múltjának első kutatója. Feljegyzi, hogy olyan tíz évvel korábban Slemmer Ferenc pékmester háza előtt egy várakozó szekér alatt váratlanul megnyílt a föld. A hamarjábani kármentést követően, a felszakadt üregbe tekintő kiváncsiskodók egy beomlott római kori téglasír homályába nézhettek be, s nézhettek az abban nyugvóra, meg a túlvilági útjára szánt kerámia temetkezési mellékleteire… Újabb temető-történeti információval egy csőrepedés szolgált, ami  a napokban történt. Egy szerencsétlen műszaki hiba, szerencsés helytörténeti hozománnyal. A Csányi László utca 19. és 22. szám között, az úttest alatt keletkezett a baj, korán reggel már berregett a markológép. Az alakuló munkagödör láthatóan már többször felásott és átforgatott földben mélyült egyre lejjebb. Az oldalfalában nem mutatkoztak sem sírnyomok, sem emberi csonttörmelék. De mégis akadt valami, úgy méternyi mélységből… Egy mostanában felszínre került helyi római kori lelet apropóján Hangodi László történész, főmuzeológus mesélt itt élő elődeink régmúlt homályába vesző  temetkezési helyéről, szokásairól, de arról is, hogy miről árulkodik, mit bizonyíthat egy földből előkerült égetett agyagdarab. 

” A régi rómaiak hitvilágában Libitina hölgyistenség a kertek, a szőlők, a szüret védelmezője volt, s egyéb további foglalatosságai mellett ő vigyázta az elhaltak álmát, úgy is, mint a holtak istennője. Mint tudjuk, a rómaiak jártak itt nálunk Tapolcán is, elidőzve úgy 2–300 évet biztosan. Itteni települési központjuk a mai Templom-domb és a plébániaudvar területén húzódott, de a belváros távolabbi pontjairól is tudunk hajdani jelenlétük tárgyi emlékeiről. E hosszú évszázadok alatt két temetőt is nyitottak városunk területén, amelyeket régi bevett szokásuk szerint a beérkező közlekedési útvonalakhoz igazítva alakítottak ki. A 2. századbeli korai nyugvókertjük a Kölcsey Ferenc utca és az Arany János utcai közötti terület házai, udvarai alatt rejlik. Ekkoriban még hamvasztásos módon temetkeztek birodalom-szerte, így Tapolca római kori elődtelepülésének e kora-császárkori sírkertje is egy urnatemető volt. Az 1920-as évekből származnak írásos feljegyzések arra vonatkozóan, hogy a Kölcsey utca (akkoriban a hun nagykirályról nevezett Attila utca) közepe táján egy udvarban földmunkák közben belebolygattak a rég elfeledett, rejtőző ókori urnasírokba.
A 3–4. századi késő-császárkorban az idők változtával nem csak új helyen nyílt új temető, de a hamvasztásos rítust is felváltotta az új módi, amely szerint téglákkal, faragott kőlapokkal bélelt és lefedett sírüregekben, előkelőbb személyek esetében kőkoporsókban fektették az örök álomra elhaltjaikat. Az említett új hely pedig a legkorábbi ismert nevén a „Napkeleti utcza”, azaz a mai Csányi László utca területe lett. Ezt a temetőt is egy a maga idejében már forgalmas út széle-közeléhez tájolták, mert valahol itt futott be az Aquincum (a mai Budapest/Óbuda), Campona (Nagytétény) felől érkező és az Adriai-tengerhez vivő tartományi főútvonal. Libitina e tapolcai kertjéről először Rómer Flóris bencés rendi tanár, régész, művészettörténésztől hallunk, aki 1861 nyarán járt nálunk, s lett városunk régészeti múltjának első kutatója. Feljegyzi, hogy olyan tíz évvel korábban Slemmer Ferenc pékmester háza előtt egy várakozó szekér alatt váratlanul megnyílt a föld. A hamarjábani kármentést követően a felszakadt üregbe tekintő kiváncsiskodók egy beomlott római kori téglasír homályába nézhettek be, s nézhettek az abban nyugvóra, meg a túlvilági útjára szánt kerámia temetkezési mellékleteire. Ez az eset a mai Csányi László utca 14. számú ház előtt történt, amely később Knoblauch Tivadar nyugalmazott grófi jószágkormányzó, utóbb pedig a több mint 100 évet élt Kapcsos Gyula bácsi, szabómester otthona volt. E találás aztán szinte ugyanitt, bár nem ugyanígy, de megismétlődött. 1987 nyarán a Csányi utca 2. és 7. szám között az úttest alól, egy téglabélelésű nyughelyen pihenő felékszerezett hölgy maradványai kerültek napvilágra a gázvezeték árokásása közben, aki úgy nagyjából a 300-as évek körül lakta városunk elődjét (ha igaza volt Rómer Flórisnak), Caesarianát.

A megtalálóitól később Oktávia nevet nyert matróna az utókor okulására és tudásbeli épülésére, ma a városi múzeum kőtári kiállításának üveg alatti lakója. Ugyanezen a nyáron a jelzett helyszíntől lejjebb, a Kereszt utcai elágazás magasságában is jelentkeztek további késő-császárkori sírnyomok, de azok feldúlt és korábban kirabolt állapotúak voltak. A hajdani temető kiterjedése, mérete azonban homályban maradt. A titkok felett úttest aszfaltja terül, házak, kőfalak állnak, pihenő- és virágoskertek tarkállanak. Újabb temető-történeti információval egy csőrepedés szolgált, most a napokban. Szerencsétlen műszaki hiba, szerencsés helytörténeti adathozománnyal. A Csányi László utca 19. és 22. szám között, az úttest alatt keletkezett a baj, korán reggel már berregett a markológép. Az alakuló munkagödör láthatóan már többször felásott és átforgatott földben mélyült egyre lejjebb. Az oldalfalában nem mutatkoztak sem sírnyomok, sem emberi csonttörmelék. De mégis akadt valami, úgy méternyi mélységből. Egy a csőtöréstől lucskos-szutykos tégladarab, ami csak a múzeumban elvégzett tisztítás és anyagvizsgálat után árulta el magáról, hogy egy római kori tégla időzúzta töredéke. S mint ilyen, jó eséllyel egy többszörösen szétásott ókori téglasír hajdanvolt tartozéka. A sáriszapból előhalászott lelet bizonysága szerint így hát megállapítható, hogy a Csányi utca 2. számtól kiindulóan legalább a 22-es házszámig lenyúlt, s itt húzódhatott Libitina (nem is olyan kis alapterületű) kertje, azaz Tapolca késő római kori temetőjének déli széle.„