A  Vándormadár című kiállítás az alkotó útkereséséről, reményeiről és hazatalálásáról szól

“Minden kiállításnak önálló története van, amely gyakorta szorosan kapcsolódik a műveit bemutató alkotó életútjához. A Vándormadár című kiállítás ilyen. Major Tünde minden ecsetvonása, színárnyalata az alkotó élettörténetét, gondolatait, érzéseit vetíti ki.”  Az október 18-án megnyílt festménytárlatnak ez év november nyolcadikáig ad otthont a Tamási Áron Művelődési Központ.

A kiállítás pénteki megnyitóján Barczáné Tóth Boglárka intézményvezető a felvezetőbe idézett szavakkal köszöntötte az amatőr művészt és a szép számú érdeklődőt, majd Császár László ajánlotta Tünde festményeit és az azokhoz társított verseket a közönség figyelmébe. – Tünde egy évtizednyi időt szeretne képeivel megeleveníteni. Egyfajta időutazás ez, amely egészen 2018-ig nyúlik vissza. Akkor, egy nyári estén  érzett ugyanis először késztetést arra, hogy ecsetet ragadjon. Ettől fogva lelki utazását, képeit különböző anyagokkal, különböző technikákkal festette, de csak önmaga számára, saját szórakoztatására. Csak később avatta be műveinek világába  a családtagokat, barátait, ismerőseit. Néhány éve született meg a gondolat, hogy képeit a nagyközönség is láthassa. A sokáig dédelgetett álom a mai napon valóra válhatott- fogalmazott Császár László, aki örömét fejezte ki, hogy “Tündi  tíz évnyi külföldi élet, testi, lelki, szellemi utazást követően visszaköltözött Magyarországra,  szülővárosába. – Tünde szeret rejtőzködni, de időről időre feltűnik közöttünk. Korábban láthattuk amatőr színjátszóként, most pedig festménykiállítása  és azonos című  verseskötete kapcsán. Köszönjük, hogy ebben a nehéz világban egy újabb alkotó művészt köszönthetünk városunkban-tette hozzá.

Major Tünde könnyekkel a szemében mondott köszönetet a jelenlévőknek. – Köszönöm, hogy velem vagytok itt, ahol egy álom megszületett. Amit itt láttok, ez mind én vagyok. Nektek, mindnyájatoknak pedig azt kívánom, hogy éljétek meg a vágyaitokat és higgyetek a csodákban úgy, ahogyan én is teszem. Kiállításom és verseskötetem, amely a Vándormadár címet viseli, egyaránt szól az útkeresésről, a reményről és a hazatalálás öröméről. A festés és a versírás kezdetben vigasz, egyfajta öngyógyítás volt, aztán egyre inkább a személyiségem részévé vált. Köszönöm a szeretteimnek, családomnak, barátaimnak, hogy világító tornyokként kísérnek és hazavezetnek- mondta első önálló kiállításának megnyitóján a meghatott alkotó, aki végül egy szép versével is megajándékozta a jelenlévőket. /Töreky L./

A  Vándormadár című kiállítás az alkotó útkereséséről, reményeiről és hazatalálásáról szól

| hírek, közélet, oktatás |