Mi a közös Japánban és a fenntartható fejlődésben? Nos, tőlünk nézve mindkettő nagyon messze van. Persze nem törvényszerű, hogy a két téma kéz a kézben járjon, mégis, a tapolcai Kövesdi Anikó Barbara életének szerves része mindkét terület. Anikó behatóan ismeri a japán kultúrát, ami annak is köszönhető, hogy éveket élt a szigetországban, másrészt azon kevés szakemberek közé tartozik, aki elmondhatja magáról, hogy fenntarthatósági szakértő. Minderről a Tapolcai Média televízió stúdiójában mesélt nekünk a közelmúltban.

Ha valaki úgy gondolja, hogy ez az életpálya a kiváltságosoké, akkor érdemes végigtekinteni azon az úton, amit Anikó járt be, és rájövünk, ez nem is olyan ördöngösség. Nem kell hozzá más „csak” elhatározás és tudatosság. Anikó Tapolcán nőtt fel és itt kezdett el karatézni, ami hamar a szenvedélyévé vált. A távolkeleti sport magával hozta az érdeklődést a felkelő nap országa iránt, ami abban az időben nem a legkönnyebben kivitelezhető elfoglaltságok közé tartozott. Például kíváncsi volt arra a zöld teára, amiről sokat olvasott, és hogy hozzájusson, Budapestig kellett utaznia. (Egy fokkal azért jobb, mintha Tokióig kellett volna érte menni.) A fordulópont 2004-ben érkezett el, amikor Anikónak lehetősége nyílt a Pécsi Egyetem hallgatójaként, cserediákként Japánba utaznia.

„Imádtam Japánt! Egy álom teljesült be az odautazással, és az ott töltött évek, életem legszebb időszakához tartoznak.” Hozzátette: „Viszont az első három hónap szenvedéssel volt teli. Nem ismertem a nyelvet, az írásjeleket, ezért még bevásárolni sem tudtam. Az első héten kizárólag kenyeret és joghurtot ettem, mert csak ezeket ismertem fel. Majd egy családhoz kerültem, ahol megtudtam, hogy a joghurt, amit addig ettem, az valójában nem is joghurt.”

A család nagyon sokat segített neki a beilleszkedésben, az egyetemi tanulmányokban és a mindennapi ügyek intézésében. A jó kapcsolat a mai napig tart köztük és Anikó között. „Nagyon sok különbség van egy távolkeleti és egy európai család között. A legszembetűnőbb, hogy kevésbé van meg a kötődés férj és feleség között. Nem láttam igazán, hogy megérintenék vagy megpuszilnák egymást. Nem tapasztalható a szeretetnek az a kimutatása, ami nálunk a megszokott viselkedésformák közé tartozik. Talán ez azzal is magyarázható, hogy vannak generációk Japánban, ahol a házasságokat érdek alapján kötötték és nem szerelemből.”

Anikó egy év után tért vissza Magyarországra és a Pécsi Egyetemre, ahol a fő szakja mellett kezdett el foglalkozni az akkor még gyerekcipőben járó fenntartható fejlődés témakörével. A diploma megszerzése után visszatért Japánba, ahol megismerkedett egy non-profit szervezettel. Ez a szervezet előadássorozatokat tartott országszerte azzal kapcsolatban, hogy milyen állapotban van a világ, akár környezeti, akár társadalmi tekintetben. A sokkoló adatok arra késztették Barbarát, hogy még jobban elmélyüljön a fenntarthatóság témakörében.

„Japánban nagyon magas az életszínvonal, nagyon kényelmesen élnek az emberek, aminek az egyik következménye a sok hulladék. Ezt nem az utcán kell elképzelni, hiszen a hulladékszállítás és kezelés is magas szinten van az ázsiai országban. Azt viszont tudni kell, hogy a fogyasztói társadalom egyik hátránya, hogy nagyon sok felesleget termel – ezzel együtt hulladékot – ami lehet akár élelmiszer, vagy a csomagolóanyagokból adódóan létrejövő szemét. Japánban az áru zömét műanyagba csomagolva értékesítik. Többször láttam olyat, hogy egy szem alma(!) egy műanyag tálcán van elhelyezve, amit még fóliába is betekertek a gyümölccsel együtt. A non-profit szervezet vezetőjétől megtanultam, hogy a környezetvédelemhez nem úgy kell hozzáállni, hogy az egy hatalmas probléma és én csak egy tehetetlen szemlélője vagyok a környezetkárosításnak. Elmondta, hogy a saját életünkben és környezetünkben kell megtenni az első lépéseket, ezáltal a körülöttünk élők is változtatni fognak, és így terjedhet el egy változás a lakosság gondolkodásában.”

Anikó 2009-ben egy japán hulladékfeldolgozó vállalatnál helyezkedett el, ahol az ottani vezetés nyitott volt fenntarthatóság iránt, ezért a cég profilját összekapcsolta az oktatással és szemléletmód változtatással. Ezen felül a feldolgozható hulladékokat fel is dolgozta, melyeket értékesített, és a befolyt összeget a település melletti tó védelmére adományozta. Valamint, egy kis leleményességnek köszönhetően az eldobott csomagolópapírokból, palackokból különféle játékokat és díszeket készítettek, melyeket az ismeretterjesztő előadásokon adtak át az érdeklődőknek. A legnépszerűbb a közönség soraiban a fáradtolajból készült gyertya volt. Kövesdi Anikó Barbara 2022 óta újra Tapolcán él, és igyekszik itthon kamatoztatni mindazt a tudást, amit a 17 év alatt gyűjtött össze Japánban. Mivel kint 12 évig foglalkozott oktatással, ezt a tevékenységet Magyarországon is folytatja, különböző iskolákban, vagy akár cégeknél is. Az egyik módszerét – ami egy kártyajátékon keresztül ismerteti meg a fenntartható szemléletet – a Pannon Egyetem el is fogadta oktatási módszerként, amit Barbara tavaly óta tanít a veszprémi campuson. Ezen felül a szakember egy kolléganőjével egy facebook oldalt (BARA – a fenntartható világért) is létrehozott, hogy akik szeretnék megismerni a tevékenységét, itt megteheti. Fontos megjegyezni, hogy a szakember nem csak az iskolák megkeresését várja, hanem azon vállalkozásoknak, vállalkozóknak is tud segíteni, ahol úgy gondolják, hogy a fenntarthatóságot beépítik a cég tevékenységébe. /szz/