A Nőklubnál (Tapolcai Nőklub Egyesület) hagyomány, hogy minden év januárjában, februárjában meghívja soros összejövetelére a város polgármesterét, hogy meghallgassák a városvezető összefoglalóját az önkormányzat munkájáról, a város aktuális közügyeiről. Idén sem maradt el a meghívás, az eszmecsere.

 

 

A megjelenteket Varga Károlyné köszöntötte. Az elnök elsőként a Nőklub közösségének köszönetét tolmácsolta azok felé a tagtársak felé, akik az elmúlt időszak egyesületi, jótékonysági munkájából, többek között az asszonyfarsang megszervezéséből, illetve a Szász Márton iskola tanulói számára szervezett jótékonysági fánkosztásból leginkább kivették a részüket, majd átadta a szót a polgármesternek.

 

 

Dobó Zoltán elöljáróban elmondta, elsősorban emberi hangon szeretne beszélni Tapolcáról, az önkormányzat munkájáról. Úgy fogalmazott, azontúl, hogy egy város kudarcokat, szerény és kiemelkedő eredményeket egyaránt magáénak tudhat, a legfontosabb mégis az ember, az emberi megközelítése a témának. Ígérte, beszámolójában leginkább erre helyezi a hangsúlyt. Kérte a jelenlévőket, közben bátran tegyenek fel kérdéseket, ha kell szakítsák meg mondandóját. A polgármester elsőként a személyét érintő, a lejáratását szolgáló pletykákat cáfolta, majd arról számolt be, hogy indul a polgármesteri címért, később a város aktuális ügyei mellett, bemutatta csapatát, az Egységben Tapolczáért jelöltjeit is. /tl/

 

A város ügyeiről tájékozódhatott a Nőklub tagsága

| hírek, közélet, önkormányzat |