Az eltitkolt jászberényi ÁVH börtön világát, illetve az egyén, az emberi társadalmak és a természet viszonyának, azok megromlásának kérdéseit egyaránt boncolgató kétrészes dokumentumfilm vetítésével emlékeztünk a kommunizmus áldozataira szerdán este. A film egyik helytörténeti szempontból fontos érdekessége, hogy az áldozatok nevei között egy tapolcai és egy hasonló nevű diszeli személy is feltűnt a mozivásznon. Elhangzott, „bűnük”, mely nyomorúsággá változatta fiatal éveiket, annyi volt csupán, hogy harcoltak a Szovjetúnió ellen. A vetítésen a város önkormányzatának vezető képviselői, tapolcai gimnazisták, intézményvezetők, pedagógusok, ismert helyi értelmiségiek vettek részt.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából szervezett ingyenes mozielőadásra a szóban forgó Embernek farkasa I-II. film rendezőjét, Faragó Annamáriát is meghívták a szervezők. Megtudtuk, a téma és annak feldolgozása egyedülálló, a jászberényi ÁVH börtönről és az ÁVH tisztek kegyetlenkedéseiről korábban senki nem készített filmet Magyarországon. – Nem egy vidám estére hívtuk önöket, a film első fejezete tulajdonképpen egy drámai történet, amelynek alapját a jászberényi börtönnel kapcsolatos kutatásaim adták – árulta el Faragó Annamária, aki arról is beszélt, hogy miért jött el éppen Tapolcára. – Ittlétem személyes érintettségű, tapolcai vonatkozásai is vannak – mondta. – Egyik kedves nagybátyám a Jászságban élt, ahogy nagyszüleim is. Ők 1956 vezető forradalmárai voltak.

Nagyapámat börtönbe zárták, de nagybátyám, édesanyám testvére ide udvarolt egy hölgynek, aki aztán a felesége lett. Nagybátyám Tapolcára költözött, de eljött érte a Jászságból az ÁVH és börtönbe zárta 8 hónapra. Éppen akkor, amikor felesége az első babáját várta. Ezt az embert úgy hívták, hogy Kulics Sándor, és máig a legnagyobb szeretettel emlékszem rá. Gyermekkorom legboldogabb nyarait, neki köszönhetően Tapolcán tölthettem. Amikor megláttam a jászberényi ÁVH börtönbe bezárt 286 személy listájában két tapolcai embert, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Mindent megtettem, hogy ennek a két bebörtönzött embernek megtaláljam a leszármazottjait.

A jászberényi börtönbe azok kerültek, akik 25 év kényszermunka után visszatértek Szibériából. Az egyik Hetsey Pál diszeli borkereskedő volt (szül: Diszel, 1922.07.25., anyja: Dobrovics Margit) katonai rangja hadnagy, Budapesten tartóztatták le. Először golyó általi halálra, majd 25 évnyi, Szovjetunióban letöltendő kényszermunkára ítélték. A Szovjetunióból Sztálin halála után 1955. november 20-án hozták vissza Magyarországra, ahol ÁVH tisztek várták és tovább hurcolták a jászberényi ÁVH börtönbe. Onnan 1956. szeptember 25-én szabadult. A másik tapolcai elhurcolt neve is Hetsey Pál, róla kevesebbet tudunk, Tapolcán született 1923-ban, katonai rangja páncélos hadnagy; 1948-ban tartóztatták le és hurcolták el a Szovjetunióba és 1956 tavaszán szabadult a jászberényi ÁVH börtönből. Mivel leszármazottaiknak nem beszéltek a jászberényi éveikről, ezért történetük nem kerülhetett be a filmbe – mondta el a rendező a filmvetítést megelőzően. /Töreky L./