2003-óta, a két covidos év kivételével minden évben, idén 18. alkalommal rendezték meg Tapolcán az “anyatejes napot”, amelyre a szervezők hagyományosan azokat a kisgyermekes anyukákat hívják meg, jutalmazzák, akik legalább fél évig anyatejjel táplálták gyermeküket. A Védőnői Tanácsadó rendezvénynek a Tamási Áron Művelődési Központ emeleti terme adott otthont pénteken.

 

 

Az eseményre érkezett szülőket és csöppségeiket Lenner Lászlóné területi védőnő meleg szavakkal köszöntötte. Elmondta, idei rendezvényüket Szabó Csaba néptáncpedagógus anyagi támogatásával tudták megvalósítani és nagy öröm számukra, hogy idén is eljött hozzájuk Tóth-Rompos Patrícia zenetanár. A pedagógus, zenész népszerűsítve az általa tartott ringató foglalkozásokat, élő hangszeres zenével, közös énekléssel tette ezúttal is színessé, vidámmá és a kisgyermekek zenei fejlődése szempontjából hasznossá a programot. Lenner Lászlónétól megtudtuk, az anyatejes világnap augusztus elsején van, annak üzenetét hordozza a rendezvény, amelyet Tapolcán hagyományosan október környékén tartanak meg. /tl/

 

 

1992 óta a világon mindenhol augusztus 1-jén tartják az “anyatejes táplálás világnapját”. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára, valamint arra, hogy az anyatejes táplálás több mint a gyermek etetése. Az anyatejben rengeteg ásványi anyag, vitamin, életfontosságú ellenanyag és alkotóelem található, így a legideálisabb táplálékot jelenti a kisbabák számára. A benne lévő összetevőknek köszönhetően minőségileg és mennyiségileg is biztosítja a gyermek idegrendszerének, valamint fizikumának megfelelő fejlődését, amely a kicsik első életévében a leggyorsabb. A legszerencsésebb, ha a csecsemő legalább fél éves koráig kizárólag anyatejet kap, amelynek összetétele a gyermek igényeihez alkalmazkodva – hogy mindig megkapja a számára szükséges mennyiségű folyadékot és megfelelő minőségű tápanyagot – folyamatosan változik. Az anyatej nemcsak a szükséges táplálékot biztosítja a kisded számára, hanem a folyadékpótlást is segíti. A benne található ellenanyagoknak köszönhetően erősödik az immunrendszer, valamint védelmet nyújt az allergiás megbetegedések kialakulása ellen is. A szoptatás az édesanyákra is jótékony hatással van. Segít a kismamáknak a szülés utáni felépülésben, illetve hozzájárul az eredeti testsúly minél korábban történő visszanyeréséhez. Csökkenti az anyukák daganatos megbetegedéseinek – mint például emlő- vagy petefészekrák – kialakulásának kockázatát és a szülés utáni depresszió előfordulásának esélyét- hangsúlyozzák a szakemberek.

 

 

 

 

Az anyatejes táplálás nagyon fontos!- üzeni immár 20 éve Tapolcán az “anyatejes nap”

| egészségügy, hírek, közélet |