70 évvel ezelőtt szerzett olimpiai aranyérmet kalapácsvetésben Csermák József. A kerek évfordulót koszorúzással, emlékfa ültetéssel, gyertyagyújtással, egész nap ingyenes strandbelépővel és a bajnokról elnevezett tortával ünnepelte meg a város július 24-én, vasárnap.

 

Az ünnepi események a Tapolca Vívóklub vívótermében kezdődtek. Sütő György, a Tapolca Városi Képzőművészkör tagja festményeken örökítette meg a tapolcai vívóolimpikonokat, Szalay Gyöngyit, Boczkó Gábort, Rédli Andrást és Siklósi Gergelyt.

 

Sütő György olimpikonokat ábrázoló alkotásai ezentúl a Szalay Gyöngyi Vívóterem falait díszítik fotó: Havasi

 

A képeket együtt helyezték el a terem falán a meghívott vendégek, sportolók, sportvezetők. Rédli András örömét fejezte ki, hogy ily módon is megörökítették a sporttörténeti sikereket és bízik benne, hogy a most feltörekvő vívópalánták közül minél többen követik példájukat, eredményeiket.

 

Rédli András bízik benne, hogy a képek plusz motivációt adnak a vívópalántáknak fotó: Havasi

 

A tapolcai vívók nevében Keszler Dávid vezetőedző ígéretet tett, igyekeznek úgy teljesíteni, hogy méltóak legyenek a nagy elődökhöz. A Csermák nap következő állomása a bajnokról elnevezett rendezvénycsarnok előtti tér volt, ahol Dobó Zoltán polgármester köszöntötte az emlékezőket. – Ha leltárt készítünk arról, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki egy vidéki kisvárosból a világ tetejére lépjen, akkor a teljesség igénye nélkül a következőket találjuk.

 

“Az érték akkor csillog, akkor fényes, ha azt ápoljuk.” fotó: Havasi

 

– Kell az Úristentől kapott tehetség, hatalmas alázat, szorgalom és kell a többiek segítsége, legyen az a családé, szakembereké, orvosoké, sportpedagógusoké, sporttársaké. Minden a múltban megcselekedett nagy dolog akkor nyer értelmet, akkor talál helyet a világmindenség rendszerében, ha az utódok folyamatosan a helyére tudják illeszteni a létrejött  értéket. Ez az érték pedig akkor csillog, akkor fényes, ha azt ápoljuk. Csermák József megmutatta, hogy egy kis városból, Magyarországról, mire képes egy  ember ha eltökélt és él az Úristen adta lehetőségeivel. Egy sportoló hatalmas terhet visel mikor küzdelembe száll, hiszen szíve fölött ott az országunk címere. Kockára teszi a szakmaiságot, képviseli az őt felkészítő csapatot, megméretteti azt a tudást, amit felhalmozott a felkészülés alatt és viseli a nevet, melyet családjától örökölt. Aki ezt a terhet képes vállán cipelni, az méltó arra, hogy tiszteljük, szeressük és fejet hajtsunk nagysága előtt- méltatta  a sikeres tapolcai olimpikont a városvezető. Csermák József életútját a TÁMK színjátszói segítettek felidézni korabeli újságcikkek, tudósítások és N. Horváth Erzsébet: Csermák József a kalapácsvető című könyvének segítségével. Az évek óta a rendezvénycsarnok előtt álló emléktábla, amely a tapolcai olimpiai bajnok előtt tiszteleg és a dobókör, a felfestett világrekorddal, ami a 70 évvel ezelőtti szép olimpiai aranyat érő teljesítményt mutatja, egy az olimpikon tiszteletére ültetett fával és emléktáblával gazdagodott.

 

Csermák Katalin és Dobó Zoltán fát ültetett az olimpiai bajnok tiszteletére fotó: Havasi

 

Csermák Katalin és Dobó Zoltán ültette a fát, az emléktáblát Szilasi-Gróf Mónika és Szilasi Sándor ajánlotta fel és készítette el. Az emlékhelyet koszorúkkal díszítették a hozzátartozók, az önkormányzat, több helyi civil szervezet, sportszervezetek képviselői.

 

Csermák József 70 évvel ezelőtt Helsinkiben az Olimpián, 60,34 méteres olimpiai- és világcsúccsal nyert aranyérmet kalapácsvetésben fotó: Havasi

 

A ünnepi eseménysorozat a temetőben ért véget, ahol mécsesgyújtással fejezték ki tiszteletüket a résztvevők Csermák József sírjánál.

 

Csermák József emléke örökké él Fotó: Havasi

 

A város vezetése a sport és egészséges életmód jegyében egész napos ingyenes belépést biztosított a Városi Strandon fürdőzni vágyók részére.

 

A bajnok tiszteletére alkotott Csermák torta fotó: Havasi

 

A kalapácsvető tiszteletére, városunk mestercukrásza Szalainé Gelencsér Márta megalkotta a Csermák tortát, amelyet a főutca és a Tópart kávézóiban a fogyasztás mellé ajándékba kaphatott mindenki a készlet erejéig. A torta mellé ismertető is járt egy  könyvjelző formájában. /hg/

 

Kisvárosból a világ tetejére

| hírek, sport |