A járvány miatti kényszerszünet után, nyolc testvérklub részvételével rendezte meg a helyi vasutas nyugdíjas klub a hagyományos regionális találkozóját a VOKE Batsányi János Művelődési Központban a hétvégén.
A résztvevőket Németh Mária, a klub közelmúltban megválasztott elnöke köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy az idei találkozó Borsi Sándorné Anna, a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének elnökhelyettesének megtisztelő részvételével zajlik. Elmondta, a nyugdíjasoknak, életüknek ebben a szakaszában már nem az anyagi javak felhalmozására, hanem élmények gyűjtésére van szükségük, melyre a klubok szervezett programjai és a mostani találkozó is jó alkalom.
Havasi Gábor a rendezvénynek, illetve a nyugdíjas klubnak otthont adó intézmény igazgatójaként szólt a jelenlévőhöz, arra kérte őket, hogy egy perc néma felállással emlékezzenek Tóth Ferencné Editre, a helyi vasutas nyugdíjas klub elhunyt vezetőjére, majd az új vezetőt méltatta. – Edit néni, ha élne nagyon örülne, hogy ilyen sokan eljöttek erre a rendezvényre és biztosan nagyon örülne annak is, hogy a klubot ma egy olyan ember vezeti Németh Mária személyében, aki lendületével, tenni akarásával meg tudta győzni a tagságot, hogy vele érdemes tovább folytatni a munkát. Mária tervez és olyan programokat valósít meg a klub javára, amely értéket ad, értékeket közvetít. Örömmel mondhatom el azt is, hogy a tapolcai klubtagok létszáma nem csökkent az elmúlt időszakban, ami nagyon szép eredmény az országosan csökkenő számokat figyelembe véve- hangsúlyozta Havasi Gábor.
A regionális vasutas nyugdíjas találkozó meghívott vendége volt Magyar Péter, a MÁV START helyi vezetője is, aki elmondta, hogy az elmúlt néhány évben olyan fejlesztések történetek a vasútnál, amely a nyugdíjas szervezetek életét is pozitívan befolyásolja. Elhangzott, többek között a menetrendek ma már azt is lehetővé teszik, hogy több, látnivalókban gazdag települést, várost érintően, egy-egy napos kirándulásokat szervezzenek a klubok úgy, hogy átszállások nélkül, estére vissza is tudjanak térni oda, ahonnan elindultak. A köszöntőket, beszédeket követően, a regionális találkozó színes kulturális programokkal, előadásokkal folytatódott, elsőként a Tapolcai Musical Színpad fiataljainak énekes produkcióit tekinthették meg a jelenlévő nyugdíjas vasúti dolgozók. /tl/