Tapolcán számos “műemléki jellegű” építménnyel találkozhatunk, de a város egészen mostanáig  mindössze kilenc “műemlék” épülettel büszkélkedhetett. A napokban a Lessner család közel 2000 négyzetméteres, nyolc ágú és összesen 800 méteres hosszúságú  hajdani földalatti borospincéje is megkapta a műemléki védettséget. A hírrel kapcsolatban Hangodi László főmuzeológust kérdeztük, aki külső szakértője volt a tulajdonos és a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület által elindított, és meglepetésre gyorsan, alig néhány hónap alatt lezajlott folyamatnak.

– Nem a földalatti építmény régisége okán, hanem elsősorban a helyi épített örökségen belüli fajsúlyos helye, továbbá a 19. és 20. század fordulóján a balatoni borászatban betöltött egykori meghatározó és kiemelkedő szerepe miatt döntöttek a szakértők a műemléki védettség megadása mellett- árulta el lapunknak a történész, muzeológus, akinek szakvéleménye jelentős mértékben hozzájárult a döntéshez. A Lechner Tudásközpont ( a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi, ingatlan-nyilvántartási és térinformatikai szakmai háttérintézménye) munkatársai – akik a műemléki védettséget támasztották alá és a tervezetet továbbították az illetékes minisztériumba- ugyanis többszöri személyes és telefonos konzultációt folytattak a város főmuzeológusával. Hangodi László gazdag szakirodalmi, sajtótörténeti és történeti források sokaságával támasztotta alá a hely jelentőségét és az utókor számára történő megőrzés fontosságát.  Elmondta, a Lessner Sámuel által épített pincerendszert egykor európai hírnév övezte, a város vendégei mint Tapolca nevezetességét tekintették meg.

Hangodi László vezetésével már sokak ismerkedhettek meg Tapolca kuriózum értékű földalatti értékeivel. A Lessner pince is ilyen, Európában is párját ritkító történelmi, gazdasági örökség. /Fotó: Tapolcai Értékmegőrző Egyesület/ 

Tulajdonképpen “a boldog békeidőkben” a tavasbarlang mellett ez a pincerendszer volt az, amelyet az idelátogató külföldiek előtt, akár angol cserkészek, norvég sportlovasok, vagy török vendégek voltak, mindig büszkélkedhetett Tapolca. A műemléki védettség gyakorlatilag azt is jelenti, hogy alapvető építészeti beavatkozásokat, átalakításokat nem lehet a pincerendszeren végrehajtani, gondoskodni kell az építmény állagmegóvásáról, szükség szerinti karbantartásáról, ugyanakkor elvégezhetők a szükséges helyreállítási munkálatok, illetve turisztikai látványosságként továbbra is hasznosítható, bemutatható. Megtudtuk, egy helytörténeti és vallástörténeti szempontból is jelentős magántulajdonban álló tapolcai építmény, konkrétan a hajdani ózsinagóga épülete is jelenleg műemléki elbírálás alatt áll. /Töreky László/  

Műemléki védelmet kapott a tapolcai Lessner- pincerendszer

| gazdaság, hírek, közélet, kultúra |