Tavaly elmaradt, idén viszont annál nagyobb sikert aratott a történetében éppen tizedik alkalommal megrendezett Tapolcai Téltemető és Télbanyaűző Maskarádé. Vasárnap a tapolcai családok, felvonulók, maskarások, előadók, forralt bor főző és töpörtyűsütő verseny indulói valósággal ellepték a Fő teret, az idő napfényes, a hangulat pedig kiváló volt. A rendezvényt  most is a Tapolca Kft –Tamási Áron Művelődési Központ koordinálta és bonyolította le a Nőklub, a Tanúhegyek Egyesülete és a Városért Egyesület aktív közreműködésével.

 

 

A jubiláló eseményre – persze csak a show részeként- a “velencei karnevál küldöttei” is ellátogattak, hogy emléklap átadásával gratuláljanak a “tapolcai karneválhoz”, amely 2012-ben Boczkó Gyula és Varga Károlyné ötlete alapján indult útnak és azóta a város egyik legnépszerűbb szórakoztató programjává nőtte ki magát. A szervezők részéről köszönet járt ugyanakkor a támogató helyi vállalkozóknak, egyéni felajánlóknak, a fellépőknek, a jelmezeseknek, a kísérő pedagógusoknak és szülőknek is, hiszen nélkülük a jó ötlet aligha juthatott volna el a látványos és sikeres megvalósításig.

 

 

A jelmezes felvonulók és kísérőik egyébként a Tamási Áron Művelődési Központtól indultak kora délután, az élen a Takács Percussion Group ütőseivel, az elmaradhatatlan gólyalábasokkal, a velencei maskarásokkal és egyéb álarc mögő bújt csudabogarakkal, akik aztán több korosztályban mérettették meg magukat a Varga Károlyné, Vassné Sárossy Gabriella és Halápiné Kálmán Katalin alkotta jelmezbírák előtt. A vállalkozások, magánszemélyek által fejajánlott sok-sok díj, elismerés végül minden korcsoportban és kategóriában gazdára talált.

 

 

 

Hagyomány, hogy évente kiválasztják a Télbanya szépségverseny győzteseit. Idén Gaál Kata és Rajmun Ilona nyerte el a vándor söprűt, rá a tavalyi győztes Osváth Szofi kötötte fel a szalagot, így a nyertesnek járó boszorkányos közlekedési eszköz ezúttal két személyre biztosított egy éven keresztül. Időközben a töpörtyűk és a forralborok is elkészültek, helyben bírálták és jutalmazták is a legjobbakat. A Tanúhegyek Egyesülete hagyományos forralt bor főző versenyét idén a Savállók csapata nyerte a Batsányi Táncegyüttes és a harmadik helyet megszerző Borklub előtt.  Töpörtyű sütésben viszont a Tanúhegyek Egyesülete vitte el a pálmát, pontosabban a fődíjat, a Vándor véndőt, ezzel maguk mögé utasítva a második legjobb Monostorapáti Bokréta Nagycsaládos Egyesület és a harmadik helyen befutó Borklub csapatát.

 

 

Az idei tapolcai téltemető rendezvény kulturáli fellépői a Tapolcai Musical Színpad énekesei, a Batsányi Táncegyüttes Táncosai, az Acro Dance Se fiataljai és a Kazinczy iskola jelmezes előadói voltak. A csúcspont pedig az volt, amikor a tapolcaiak jelképesen elengedték a farsang farkát, majd a városi máglya begyújtásával, a télbanya és a kiszebábok elégetésével, további karneváli mulatozással jelezték, hogy ideje már távoznia a télnek és megérkeznie a nagyon várt tavasznak. /írás: tl, fotók:sg/

 

 

Maskarákban, töpörtyűt sütve, sokan és jó hangulatban temettük a telet

| hírek, közélet, kultúra |