A Nőklub tagjai az Egységben Tapolczáért Egyesület önkénteseinek segítségével a Kertvárosi óvoda szomszédságában 80-100 méternyi járdaszakaszt festettek át úgynevezett “ugráló járdává” a mai napon. A kivitelezésre  pályázaton nyerték el a pénzt, a nem kis feladatot társadalmi munkában végezték el a jelenlévők. A festékeket Hatvani István a Stimmel Kft ügyvezetője ajándékozta a célra a Nőklub számára.  A munkálatok a Darányi Ignác utca és az Ady Endre utca egy-egy szakaszát érintették a mai napon. A teljes száradás után, gyakorlatilag holnap reggeltől pedig már birtokba is vehetik az ovisok felfestett kedvenceiket. 

 

 

 

Először portalanították a járdafelületet, majd felrajzolták az ábrákat, később az alapozás, majd a festés következett

 

Varga Károlyné a Tapolcai Nőklub elnöke lapunknak elmondta, a közelmúltban Sopronkövesden találkozott  az ötlettel, amit Puskás Ákos alpolgármesterrel közösen megvalósíthatónak láttak Tapolcán is.  – Ez egy testmozgásra ösztönző és figyelemfejlesztésre alkalmas “játszótér”, ami az óvoda bejáratától indul, a start felirat után szép színes leveleken, méhecske, katacibogár és sok egyéb felfestett akadályon át ugrálhatnak, vagy  koordinációs feladatokat végezhetnek el rajta a kicsik.  Először portalanítottuk a járdafelületet, majd felrajzoltuk az ábrákat, később az alapozás, majd a festés következett- mondta el lapunknak Varga Károlyné a szükséges munkafázisokat, péntek reggeltől pedig minden arra járó kisgyermeknek jó ugrálást  kívánt. /tl/

 

 

Ugráló játék járdával ajándékozta meg a Nőklub az ovisokat

| hírek, közélet |