Stúdiónk vendége Németh Gyula a Gyulaffy László Hagyományőrző Lovasbandérium - Csobánc Váráért Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki a Csobánc lábánál tervezett rendezvényekről nyújt tájékoztatást.
Ünnepélyes körmenet, szentmise Dr. Kovács Zoltán mariológus atya prédikációjával, gyógynövények megáldása és egész éjszakán át tartó imádság kísérte az idei tapolcai búcsút.
Kulturális és hagyományőrző programok, rendezvények megvalósítására nyújthatnak be pályázatot tapolcai civil szerveztek, önkormányzati cégek és egyházi személyek- hangzott el a Közösen Tapolcáért Helyi Közösség július 26-i tájékoztató fórumán.
A bizonytalan időjárás, majd a zuhogó eső sem tudta eltántorítani azokat, akik augusztus 2-án délelőtt az auschwitz-birkenaui cigánytábor felszámolásának évfordulóján emlékezni, az áldozatok előtt fejet hajtani gyűltek össze a régi temetőben.