2026/04/16

A napokban több tapolcai lakos talált a postaládájában olyan levelet, mely az állatokkal vagy állatvédelemmel kapcsolatos üzenetet és rajzot tartalmazott. A kedves küldeményeket a TBLÁI Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagintézményének diákjai készítették, hogy az állatokról szóló ismeretekre hívják fel az emberek figyelmét. Március 10-én első alkalommal ünnepeltük

Bővebben

Egy héten át minden a pénz körül forgott a Batsányi János tagintézményben.  Persze nem a szó szoros értelmében, inkább játékosan, de mégis komolyan. Az elmúlt héten olykor vicces, máskor a felnőttek számára is kihívást jelentő feladatokat oldottak meg, amelyek mind a kiberbiztonságról, az online csalások

Bővebben

Megalakulása óta immár harmadik alkalommal ült össze az Ifjúsági tanácsadó testület a polgármesteri hivatal emeleti tanácstermében. Ezúttal a város döntéshozói mellett, a helyi egészségfejlesztési központ munkatársaival folytattak diskurzust. A korábban tárgyalt és folyamatban lévő kérések és vállalások átbeszélése mellett, ezúttal a fiatalok lelki egészsége került

Bővebben

Mindössze két napirendi pontot tárgyaltak, illetve fogadtak el délelőtt az önkormányzat bizottságai, majd a város képviselő-testületének tagjai is. A képviselő-testület minden jelenlévő tagja támogatta Dobó Zoltán polgármester  előterjesztését: tucatnyi konkrét helyi tanintézmény, civil szervezet, alapítvány részesülhet hamarosan a "polgármesteri keretből". A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal főispánja

Bővebben

A Magyar Parasport Napja alkalmából a Batsányi János Gimnázium diákjai rendkívüli élményben részesültek, hiszen lehetőségük nyílt megismerkedni a Magyar Speciális Olimpia Szövetség kiváló sportolóival, valamint Iker Lászlóval, a májátültetésen átesett paraúszóval. A nap kezdetén a Darvastóról érkezett speciális asztaliteniszezők mérték össze tudásukat a gimnázium tanulóival. A

Bővebben

Bálozott a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola nevelői és szülői közössége (február 15-én) szombaton este. A farsangi bál bevétele hagyományosan a Nagyboldogasszony Oktatási Alapítványt segítette.  A rendezvényt  Navracsics Tibor miniszter nyitotta meg, azonban Dékány Árpád Sixtus EKIF (Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóság) igazgató, Dobó Zoltán

Bővebben

A Wass Albert Könyvtár és Múzeum a Pécsi Janus Pannonius Múzeummal szoros együttműködésben, Győrffy-Villám Zsombor régész alkalmazásával tavaly augusztus óta végez heti egy alkalommal, az idei évtől pedig heti 20 órában hivatalos régészeti munkákat Tapolcán és környékén. Az új vállalásnak az elmúlt fél évben már

Bővebben

Február elsején, szombaton, az esti órákban tartotta szalagavató ünnepségét a Batsányi János Gimnázium és Kollégium a Csermák József Rendezvénycsarnokban.  Lenner László és Havasi Gábor 16, illetve 27 fős végzős osztályainak ünneplőire került fel a tanintézményben eltöltött középiskolai éveket és annak befejezését szimbolizáló szalag. Az eseményen

Bővebben

Hat osztály számára tartott szalagfeltűző ünnepséget a Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium a rendezvénycsarnokban csütörtökön délután. Az érettségi, illetve a szakmai vizsgák előtt álló tanulók ezúttal különösen szép díszletek között élhették át a hagyományos iskolai esemény semmihez nem hasonlítható hangulatát, miközben a

Bővebben