2025/04/30

Nagyjából egy hónapja jött létre a város Ifjúsági tanácsadó testülete, amelynek tagjai elsősorban Tapolca két középiskolájának diákságát, saját korosztályuk vágyait, elképzeléseit igyekeznek képviselni, ötleteikkel, meglátásaikkal segítve a városvezetés munkáját. Péntek délelőtti tanácskozásukon - melyet Tapolca polgármesterével és képviselőivel folytattak- máris több elképzelés indulhatott el a

Bővebben

A tapolcai Járdányi Pál Zeneiskolának számomra különleges hangulata van. Ahogy a siető emberekkel teli Deák utcáról a vaskos faajtón keresztül befordulunk az iskola udvarára, érezhetjük, hogy egy másik világba csöppentünk. A minket fogadó terebélyes gesztenyefa szétterülő ágai, a múlt századot idéző kandeláberek és a nyugodtan beszélgető gyerekek láttán csak

Bővebben

A Tapolcai Karitász Csoport  és a Nagyboldogasszony iskola Angyalbatyui és élelmiszer adományai a napokban célba jutottak. A pedagógusok, a támogató családok, a diákok, a karitasz munkatársak szorgos munkája, a gyűjtésben való lelkes és aktív részvétel szép eredményt hozott idén is. Novemberben két helyi gyűjtéssel is csatlakozott

Bővebben

- Libitina tapolcai kertjéről először Rómer Flóris bencés rendi tanár, régész, művészettörténésztől hallunk, aki 1861 nyarán járt nálunk, s lett városunk régészeti múltjának első kutatója. Feljegyzi, hogy olyan tíz évvel korábban Slemmer Ferenc pékmester háza előtt egy várakozó szekér alatt váratlanul megnyílt a föld. A

Bővebben

Ifjúsági tanácsadó testület összehívását kezdeményezte Dobó Zoltán a napokban. A polgármester Dalmai Melinda önkormányzati képviselő ötletét és  javaslatát támogatva hívta össze az érintetteket. A kezdeményezésnek örültek a jelenlévő fiatalok, a tervek szerint innentől havi rendszerességgel összeül a tanács, hogy az aktuális kérések, ötletek meghallgatásra találjanak

Bővebben

A Tapolca Kft. a korábbi évek hagyományainak megfelelően ismét megrendezte a Csermák József Rendezvénycsarnokban a Mikulás Kupát, az óvodások játékos, sportos megmérettetését. A korábbi években a labdarúgásé volt a főszerep, az idén viszont egy komplex feladatokból álló sorversenyt rendeztek a helyi, illetve környező települések óvodásainak. Többnyire

Bővebben

A Szivárvány Római Katolikus Óvoda Szülői Munkaközössége 2024. november 30-án tartotta az óvoda előtti téren az „Érezd jól magad” jótékonysági összejövetelét. Az eseményt az első adventi ablaknyitással egy időben rendezték meg, így az együtt indult az adventi várakozás időszakával. A sütemények és a forralt bor

Bővebben

Dupla teltházas gálaműsort adott a tapolcai Batsányi Táncegyüttes a Tamási Áron Művelődési Központ nagytermében. Az együttes vezetői, Buzás Balázs és Kiss Betti két csoport hatvan táncosát koreografálva álmodta meg azt a látványvilágot, ami több mint 90 percen keresztül szórakoztatta a közönséget. A két estét megtöltő

Bővebben