A második gyertya meggyújtásával, online közvetített fúvós kamarazenével és Kádár Adrienn református lelkész szolgálatával köszöntötte advent második vasárnapját a város
A város karácsonyfája mellett álló nagyszánkó kosarába minden nap, egészen karácsonyig ajándékcsomagok kerülnek a Tapolcai Városszépítő Egyesület Nőklubjának köszönhetően
A Tapolcai Római Katiolikus Plébánia, a Tapolcai Média és a Tamási Áron Művelődési Központ közös szervezésében első ízben "költözött az internetre" advent első vasárnapjának köszöntése, ünnepi műsora
A mai napon Dobó Zoltán polgármester és Soós Attila a Vektorbau Invest Kft. ügyvezető igazgatója aláírta a diszeli Csobánc Művelődési Ház felújításáról szóló kivitelezői szerződést.
30 éve szabadon- címmel nyílt kiállítás pénteken a Fő téren. A fémállványzaton elhelyezett 13 tabló időrendben mutatja be, hogy miként jutott el Magyarország a szocialista, kommunista diktatúrától a rendszerváltozásig
Visszatért az élet a Tamási Áron Művelődési Központba. Elkezdték közművelődési tevékenységeiket, újra elindulhattak a szakkörök, klubok, oktatások, kis- és nagytermes rendezvények