2026/04/13

Az idei év első hosszabb interjúját adta Dobó Zoltán  polgármester a Tapolcai Médiának. Az első pont, amiről beszámolt, a 2025-ös városi költségvetés, amit hosszas előkészítés után fogadott el a testület. (Maga a költségvetés nyilvános, így aki részleteiben is szeretné áttekinteni a számokat és adatokat, az az önkormányzat honlapján

Bővebben

Március első napján rendezték meg az elmúlt év sporteredményeinek elismerésére hivatott városi Sportgálát Ajkán. Az ünnepi eseményen a jó tanuló-jó sportolókat díjazták a 2023/2024-es tanévben elért sportteljesítmények és tanulmányi eredmények alapján. Az úszók között az ajkai Rája '94 Úszóklub fiatal versenyzője, a tapolcai Verebélyi Zalán

Bővebben

A tapasztalt szem gyorsan felismeri azokat a történeteket, amelyek egy település címerében rejlenek – akár olyasmiket is, amiről még az ott élők sem feltétlenül tudnak.Ezeket mesélő címereknek is nevezik, hiszen elárulnak valamit az adott településről. Feltárhatják, hogy eredetileg nemesi birtok volt-e, vagy utalhatnak a település

Bővebben

Az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények (EGYMI) idén Tapolcán tartotta éves konferenciáját. A fő téma ezúttal az autizmus, az autista spektrumzavarral élő fiatalok integrálása volt. A városi moziban napokban lezajlott eseményre közel száz integráló pedagógus, gyógypedagógus, óvodapedagógus jött el. A rendezvény egyik előadója Dalmai Melinda gyógypedagógus,

Bővebben

Kirnbauer Boglárka, a tapolcai Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium tanulója a Szakma Kiváló Tanulója országos verseny középdöntőjéből a verseny öt legjobbja közé került. Ráadásul ezzel teljesítette a szakmunkás vizsga követelményeit is, így végzett cukrásznak számít. Boglárka elárulta, az online írásbeli számára egy kicsit

Bővebben

Dr. Görcsös Mihályné dr. Takáts Gizella a Krimitől a Miatyánkig című, magánkiadásban megjelent legújabb, életrajzi, szépirodalmi munkáját mutatta be március 18-án, a Tamási Áron Művelődési Központban. A szerző beszélgetőpartnere, írásainak tolmácsolója, Kovács Melinda televíziós főszerkesztő volt. A könyv borítója Horváth Róbert helyi képzőművész munkája, előszavát Hangodi

Bővebben

A Város szívében dolgoznak csendben, mindennapjaikban azoknak segítenek, azokat tanítják, akiknek nehezebbek a hétköznapok, bonyolultabbak a másoknak egyszerű feladatok. Pedagógusaik, munkatársaik sokszor pótolják a család gondoskodását és szeretetét is. A Szász Márton Általános Iskola a napokban bemutatkozott a szülők és szakemberek előtt, bepillantást engedve rendkívül

Bővebben

A szabadságharc helyi emlékhelyeinek koszorúzásával, katonai hagyományőrzők felvonulásával, bemutatójával, népzenével, néptánccal, térzenés fáklyás felvonulással, Dobó Zoltán polgármester ünnepi beszédével, végül a Kazinczy Ferenc Általános iskolai emlékműsorával tisztelgett a város  az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősei és szellemisége előtt a magyarság talán legjelentősebb, legnagyobb hatású történelmi

Bővebben

Munkaértekezletet hívott össze a város polgármestere, hogy az önkormányzati képviselők, bizottsági tagok, illetékes hivatali és műszaki  munkatársak együtt áttekintsék Tapolca város parkolási rendszerét, illetve javaslatokat fogalmazzanak meg a szükséges változtatások irányaira és konkrétumaira vonatkozóan. Dobó Zoltán a Tapolcai Média érdeklődésre elmondta, a munkaértekezlet résztvevői olyan problémákra

Bővebben

A Terem nevet viseli egy holisztikus szemlélettel megálmodott közösségi hely Tapolcán. Az ötletgazda, Hampuk Beáta coach mediátor, tanár elmondta, hogy számos olyan szolgáltatással várják az embereket, amelyek személyes találkozón alapulnak és az úgynevezett "off-line feltöltődést" szolgálják. A fizikai egészségért jelenleg a jógával és a tánccal vesztik fel a

Bővebben