2025/03/20

Február elsején, szombaton, az esti órákban tartotta szalagavató ünnepségét a Batsányi János Gimnázium és Kollégium a Csermák József Rendezvénycsarnokban.  Lenner László és Havasi Gábor 16, illetve 27 fős végzős osztályainak ünneplőire került fel a tanintézményben eltöltött középiskolai éveket és annak befejezését szimbolizáló szalag. Az eseményen

Bővebben

Idén 16 éve, hogy a Csermák József Rendezvénycsarnok megrendezi a város sportéletének exkluzív eseményét, a Tapolcai Sportgálát. A rendezvény látványában és tartalmában is kiemelkedő sportünnepe Tapolcának, ahol a jelen és a jövő sportolói, bajnokai is megkapják az őket megillető elismerést és talán kedvet, kitartást a

Bővebben

Hat osztály számára tartott szalagfeltűző ünnepséget a Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium a rendezvénycsarnokban csütörtökön délután. Az érettségi, illetve a szakmai vizsgák előtt álló tanulók ezúttal különösen szép díszletek között élhették át a hagyományos iskolai esemény semmihez nem hasonlítható hangulatát, miközben a

Bővebben

Évnyitó rendezvényére hívta vendégül Dobó Zoltán polgármestert a Nőklub, január 28-án. Az összejövetelt a Tamási Áron Művelődési Központban tartották, ahol a népszerű helyi civil szervezet tagsága nagy létszámmal vett részt. A város polgármesterét elsősorban a 2025-ös esztendő terveiről, feladatairól kérdezték a népszerű civil szervezet tagjai.

Bővebben

Informális találkozóra, tájékoztatóra hívta össze a város polgármestere a költségvetés elkészítésén dolgozó hivatali munkatársakat, önkormányzati képviselőket, de a bizottságok külső tagjait is ma délelőtt, a polgármesteri hivatal udvari tanácstermébe. Dobó Zoltán hozzászólásokat, ötleteket, kéréseket várt a jelenlévőktől mielőtt a 2025-ös költségvetési rendelet elfogadása a testület

Bővebben

A közeljövőben átalakul a régi temető melletti Katonai Emlékpark. A napokban Dobó Zoltán polgármester szorgalmazására műszaki egyeztetést tartottak a hivatal illetékes munkatársai, a beruházás tervezői, érintettjei a helyszínen. A város a közelmúltban értékesítette azokat a "hadivasakat", amelyek korábban a Dobó lakótelep,  pontosabban a  Mereszjev pálya melletti

Bővebben

Rendhagyó programokkal ünnepelték a Magyar kultúra napját a tapolcai Batsányi János Általános Iskolában. A szervezők célja az volt, hogy a diákok játékos, interaktív formában ismerkedjenek meg a magyar kulturális örökséggel, miközben egy izgalmas napot töltenek el az iskolában. Az aula már reggel különleges kiállítással várta az érkezőket. Az egyik

Bővebben

Öt év után ismét újévi koncerttel kényeztette a zenekedvelő közönséget a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar. A Csermák József Rendezvénycsarnokban sokan voltak kíváncsiak a város kulturális, zenei életének talán legfontosabb és legnépszerűbb csapatának zenei produkciójára  2025. január 25-én. A zenei változatosságra, a nagyzenekari megszólalás elengedhetetlen kohéziójára, a

Bővebben

Megtartotta jótékonysági bálját a tapolcai Kazinczy Ferenc Általános Iskola szülői szervezete a városi rendezvénycsarnokban szombaton este. Az eseményt  a szervezet elnöke, Fazekas Róbert nyitotta meg, aki elmondta, hogy a rendezvény hagyományos célja évről évre, hogy támogatásokat, pénzt gyűjtsenek, melyet később az iskola javára tudnak fordítani. Hozzátette, az elmúlt

Bővebben

Az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma  (grapevine flavescence dorée (FD) phytoplasma) a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója. A konkrét betegség elleni védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédő szeres eljárás. Éppen ezért, a betegség legfőbb vektora ( biológiai hordozója), az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés kiemelt fontosságú. Ellenkező

Bővebben