Tapolca legősibb utcáját jártuk Németh István Péterrel
Németh István Péter irodalomtörténész, költő hagyományos irodalomtörténeti, helytörténeti sétáján ezúttal a Batsányi utcát járta be a kicsi, de a helytörténet és a hely szelleme iránt fogékony és érdeklődő közönségével. Szemezgettünk az elhangzottakból: - Tapolcán számos utcát
Németh István Péter irodalomtörténész, költő hagyományos irodalomtörténeti, helytörténeti sétáján ezúttal a Batsányi utcát járta be a kicsi, de a helytörténet és a hely szelleme iránt fogékony és érdeklődő közönségével. Szemezgettünk az elhangzottakból:
– Tapolcán számos utcát neveztek el magyar költőkről, többek között Ady Endre, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Kisfaludy Sándor, Radnóti Miklós, Simon István nevét is helyi utcanévtáblákon olvashatjuk. A Batsányi utca és az alsó folytatása, a Gát partja már a középkortól lakott része Tapolcának. Először a Templom-dombtól a mai városközpontig lakta be a helyet a lakosság, de kiváló terepnek bizonyult a művelendő kertek és épülendő házak számára a patakmente is. Elmondhatjuk, Tapolca egyik legősibb utcáján járunk. 1784-ben már 20 házban laktak a tapolcaiak itt. 1776-ban a városban 349 házat számoltak össze, az 1784-ből ránk maradt térkép szerint 14 utcája van Tapolcának, a Batsányi utcában a házak száma 20 volt akkoriban. A Batsányi utca régebbi nevei közül egy kis csokor: Varga utca, Vitéz utca, Deák utca, Vágóhíd utca. 1867 után vette fel az utca Batsányi nevét. Az 1860-as évekre aztán az utca beépült, de ekkor a házakhoz még kisebb-nagyobb mezőgazdasági területek tartoztak. Nem egy család a Tapolca-patak egy szakaszán kenderáztatással is foglalkozott. Az 1960-as években az egykori cipőbolt előtt várakozott a városka egyetlen, vagy két taxija.
Helyén az elmúlt években aranyszínű botlaköveket helyeztek el a szürke térkövek közé a holokauszt tapolcai áldozatainak emlékére: Friss Lászlóné Rothauser Hermina és Frisch Imre neve szerepel itt a Batsányi utca és a Fő tér találkozásában. Valamint Frisch Józsefé, aki jogászi tevékenysége mellett a barlang titkait fürkészte, intézte a Tapolcai Lecsapoló Társulat ügyeit és Tapolca első profi idegenforgalmi szakembere is volt. Az OTP épülete helyén gyermekkoromban a Balaton cukrászda (még korábbi tulajdonosa nevén: a Mojzer-cukrászda) állt. 1945 előtt a gyermekkori cipőbolt elődjébe, a Pannónia Szállóba is vendégeket vártak. A földszinten kávéház működött a páros oldalon. Az első mozgófilmeket is itt vetítették. A szálloda tulajdonosát Eibeschütz Adolfnak hívták. Ma a DM kozmetikumait árulják az üvegablakok mögött.
A mai húsbolt helyén üres telek volt, amikor a szomszédos emeletes házak épültek. Ugyanis elbontották a Mayer pékséget és a Reggelizőt, amit tejboltnak is hívtunk. A Mayer-pékséget Mayer József Antal nevű dédapja alapította még a 19. században, József 1919-ben vette át az üzletet. A Batsányi utca e páratlan oldalán Nemes Jenő édesapjának volt itt fodrászüzlete, akit Nemes Lajosnak hívtak. A páros oldalon a szálloda, azaz a volt SZTK épülete elé építették a trafóházat. A Hotel Pannónia a Fő térre, a Szentháromság szoborra nézett, épületében egyletek tagjai találkoztak, dalárdák tartottak próbákat, színi előadásokat rendeztek. Nagytermében vizitáltak, vagyis sorozták a legényeket. Az épület kezdetben földszintes házként nézett a kisváros Fő terére, de Bricht Jenő emeletesre tervezte át, így áll előttünk most is. 1911-ben 15 szobás szállodává magasodott.
Frisch László borkereskedő még 1867-ben itt, a Batsányi utca 2. szám alatt találta meg az általa alapított cég székhelyét. Eibeschütz Adolf szemben a Balaton szállodában kávéházat, 1895-től vendéglőt működtetett. Az Eibeschützben 1903-ban volt az első mozielőadás, s a vetítés átkerült a Pannóniába. A Pannónia szálloda és az Eibeschütz termeit egybenyitották a falak kiiktatásával az SZTK nyitása előtt. A Szentháromság szobor bekandikált a Batsányi utcába annak idején, s amikor a közelmúltban visszahozták, kicsit följebb, a Fő tér felé beljebb állították. Még mielőtt a kis közléhez érnénk, ami máig Velencére emlékeztet, mutatom, hogy e házban Stenszky Gyuszi bácsiék – gyermekkorom orvosa – és mellettük Kőrössi Hajniék laktak. Stenszky Gyuszi bácsi fiai közül hadd említsem a legidősebbet, aki operatőre volt – többek között – az Egymillió lépés Magyarországon című filmsorozatnak.
A Batsányi emléktáblás házban Kemény Baba néniék laktak, s itt volt kezdő tanárként az ötvenes években édesapám legényszobája. Végül a postaforgalmi szakközepesek franciatanára lett, akit, Lájerné Erikáék Monsieur-nek nevezték – sorolta az emlékeket az irodalomtörténész, majd megállásra kérte a jelenlevőket Batsányi János emléktáblájánál.
– Tapolca már 1905-ben szeretett volna költő fiának emléktáblát adni, s először valóban a szülőházban. Ez az emléktábla azonban már egy második, amit 1931 őszén avattak. Nagy Jenő, helyi pedagógus saját termésű búzájából adakozott, hogy elkészülhessen az emlékjel.
A könyvtár épülete előtt Marton László utolsó köztéri alkotása, Wass Albert mellszobra látható. Valóban itt járt a II. világháború vége felé az erdélyi író s költő. A Batsányi utcába torkolló Zrínyit pedig Harang utcának is nevezték, lévén, hogy a templomtoronyba ezúton érkezett a bronzból öntött lakója. /tbzs/
