2026/09/14

Múltunk visszhangja – Szabó Brigitta és Fraller Benedek közös kiállítást nyitott a TÁMK-ban

A Tapolcai Ünnepi- és Bornapok keretében idén két fiatal, helyi alkotó, Szabó Brigitta és Fraller Benedek együttes, bemutatkozó kiállítása nyílt a Tamási Áron Művelődési Központban. A Múltunk visszhangja című tárlat megnyitóján az intézmény vezetője, Barczáné

A Tapolcai Ünnepi- és Bornapok keretében idén két fiatal, helyi alkotó, Szabó Brigitta és Fraller Benedek együttes, bemutatkozó kiállítása nyílt a Tamási Áron Művelődési Központban. A Múltunk visszhangja című tárlat megnyitóján az intézmény vezetője, Barczáné Tóth Boglárka köszöntötte a jelenlevőket, majd Hangodi László történész méltatta az alkotókat.

–        Egyszerre nehéz és örömteli a feladatom, hiszen a mai nap mindkettejük pályafutásának meghatározó mérföldköve lesz. Szülő és felnevelő városuk, Tapolca az első színhelye a bemutatkozásuknak, amelyen az elmúlt években rajzceruzával, festékkel, faragó késsel készített alkotásaikat ismerhetjük meg. Innentől a többi tárlat mindig felidézi majd e mainak, az elsőnek a történetét. Örömteli is a feladat, hiszen két olyan ifjú alkotót méltathatok, akikkel régóta ismerjük egymást, évtizedhosszan

Fraller Benedek alsó tagozatos kora óta a közelemben, a múzeumban tevékenykedik, a nyári múzeumi táborok lelkes zászlóvivője, önkéntesként ásatásokon, múzeumi nyílt napokon, rendezvényeken van jelen. Nyilvánvaló volt számomra, hogy nagy jövő előtt állóként számolhatok vele a távoli jövőben is. A grafika mellett a fafaragás és a zene tudományában is komoly jártasságra tett szert. Megtisztelő is a feladat, hogy ma méltathatom. Munkáit környezete ihleti, most bemutatott rajzsorozatában Tapolca vára mellett a környező erődítmények is helyet kapnak. Elképesztő szépségű kardjai kézműves tevékenységéről árulkodnak, idézve fantasy filmeket.

Szabó Brigitta a tapolcai nyári múzeumi táborok állandó résztvevőjeként minden nyáron ott dolgozott a környező romokat kutatva. Elvarázsolta az animáció témaköre is, teljesen nyitott számos művészeti ágra, különböző technikákra. Grafikákat készített, akvarellezett, és színvonalasan műveli az olajfestészetet is. Műveiből kis válogatást láthatunk most. Alkotásain visszaköszönő elemek az őt felnevelő táj és annak épített örökségei szépsége. Szorgalmas, elhivatott, helyes úton járó alkotó, akiről – mint Benedekről is – , meggyőződésem, hogy sokat fogunk még hallani. Szabó Brigitta neve akkor robbant be a tapolcai köztudatba, amikor 2025-ben egy Séta Marton László szobraihoz című animációt és látványtérképet készített. Egy év múlva a Savaria filmszemlén filmszemlei különdíjat kapott, filmje megtekinthető a megnyitó után – mondta Hangodi László. Szabó Brigitta a résztvevőket üdvözölve saját életútjáról beszélt. Vallotta, hogy kiskora óta élete része a művészet, az utóbbi években sok tanulmányrajzot készített, azokból többet is bemutat most a tárlaton. Jelenleg az ELTE szombathelyi pedagógusképzőjében tanul illusztráció szakon. Fraller Benedek ugyancsak gyermekkora óta alkot, már szakmai követelményeknek megfelelő, folyton frissülő rekonstrukciókat is készít várakról. A kiállítás címéről (Múltunk visszhangja) szólva úgy vélte, hogy az tökéletesen hordozza mindazt, amit a múlt jelent a ma élők számára. Benedek az ELTE történelem szakát végzi, tudását igyekezve gyarapítani. /tbzs/

Vélemények összegzése
Nincsenek hozzászólások

Sajnáljuk, a hozzászólási lehetőség jelenleg zárva van.