Tanévet zárt a Járdányi, sok nagyszerű versenyeredménnyel büszkélkedhetnek…
Haga Kálmán igazgató büszke az országos szolfézs és fuvola versenyeredményekre, továbbá arra is, hogy rengeteg növendék indult el a zenei versenyeken. - Jól halad a zeneiskola felújítása, jelenleg a tető felújításánál tartanak a szakemberek. Bízom
– Egy olyan évet, amely sok munkát, kitartást, gyakorlást és természetesen rengeteg szép zenei élményt hozott mindannyiunk számára. A zeneiskola élete különleges: itt az eredmények nemcsak számokban mérhetők, hanem hangokban, élményekben, közös pillanatokban, és abban az örömben, amit a zene ad. Az idei tanév több szempontból is jelentős volt intézményünk életében. A tavaszi szünet után megkezdődött iskolánk tetőszerkezetének felújítása. A munkálatok jelenleg is zajlanak, és bár még nem fejeződtek be, bízunk benne, hogy június végére teljesen megújul a tető, és egy biztonságosabb, korszerűbb környezetben kezdhetjük az új tanévet. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Tapolca városának és a térség településeinek vezetőinek a támogatásért, külön kiemelve Dobó Zoltán Polgármestert, valamint a Kistérség polgármestereit, akik hozzájárulásukkal segítik intézményünk működését és fejlődését. Örömmel mondhatjuk el azt is, hogy intézményünk további megújulása is elindult: egy korábbi kormányzati támogatásnak köszönhetően megkezdődött az épület felújításának előkészítése. Jelenleg a tervezési fázisban tartunk, de bízunk benne, hogy a közeljövőben látványos előre lépések történnek majd ezen a területen is.
A mai ünnepség azonban nemcsak a lezárásról szól, hanem az elismerésről is. Büszkék vagyunk növendékeinkre, akik az idei tanévben számos versenyen képviselték iskolánkat, és kiváló eredményeket értek el – mondta Haga Kálmán, majd részletes beszámolót tartott az eredményekről tanszakonként.
Szaktanári dicséretben részesült Bondarcsuk Liza Berta – hegedű EZÜST minősítés, Csaba Tibor Bendegúz – trombita ARANY, ARANY minősítések, Csordás Vince Vajk – trombita ARANY, BRONZ minősítések, Domonkos Szonja – zongora négykezes ARANY minősítés, Henn Bálint – trombita BRONZ, EZÜST minősítések, Katona Zsófia – gitár, Kádár Maja Amira – fuvola EZÜST minősítés, Kázsmér Luca – zongora ARANY minősítés, Lendvai Nándor László – tuba ARANY, ARANY, EZÜST minősítések, Sárfi Hunor – zongora EZÜST minősítés, Süle Zalán – trombita ARANY, EZÜST minősítések, Szabó Csenge – fuvola ARANY minősítés, Szabó Bálint – ütő EZÜST minősítés, Szekerczés Lili Katalin – klarinét ARANY minősítés, Szollár Eliza – fuvola ARANY, EZÜST minősítések, Tóth Hunor Imre – harsona EZÜST, ARANY, ARANY minősítések, Vers Márton – fuvola ARANY minősítés.
Igazgatói dicséretet kapott Király Anna – több hangszeres kamara és elméleti területen elért kiváló eredményeiért, valamint Tóth Hunor Ábel – trombitajátékával elért kimagasló versenyeredményeiért, zenekari és kamara munkájáért.
Tantestületi dicséretben részesült Király Erik – több rangos versenyen elért kiemelkedő eredményeiért, többek között ARANY minősítésekért, nemzetközi helyezésekért és különdíjakért. /tbzs/





