A víz-villany és a művészet metszéspontjában – Új kiállítás nyílt a diszeli Látványtárban
Az Első Magyar Látványtár idei évi kiállítása a VízVillany címet kapta. A téma fogantatása hét éve történt, amikor a Látványtár egyik épületrészének felújításakor előbukkantak a régi víz- és villanyvezetékek. A szombati megnyitón Vörösváry Ákos, az
Az Első Magyar Látványtár idei évi kiállítása a VízVillany címet kapta. A téma fogantatása hét éve történt, amikor a Látványtár egyik épületrészének felújításakor előbukkantak a régi víz- és villanyvezetékek. A szombati megnyitón Vörösváry Ákos, az alapítvány kuratóriuma elnöke köszöntötte az érkezőket, akik a megnyitó előtt megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Somogyi Győző Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművészről.
Mélyi József művészettörténész megnyitó beszédében arra mutatott rá, hogy ma abban a korban élünk, amikor a vezetékes víz, a villany létezése kézenfekvő számunkra, de ma már az is elképzelhető, hogy megszűnhet annak természetessége. – A víz-villany kifejezés 1900-ban jelenik meg a hirdetésekben, mint a huszadik századi modernitás fordulata. Néha meglepődünk, hogy régen mennyire nem volt a víz és a villany természetes a lakásokban. Ma már csak meghibásodás esetén villan fel, hogy mennyire megfeledkeztünk a létezéséről. Nem gondolunk rá, pedig időt és teret hódít, tágít. Most itt vagyunk a víz – villany és a művészet metszéspontjában, egy gyűjtemény közepében, amelyről tudjuk, hogy az maga is a világ. Több világ van itt: adott egy személyes történet, egy település történet és Magyarország története. De minden össze-vissza ágazódik, nem áll meg a település, vagy az ország határánál. Nem tudjuk azt mondani, hogy Swierkiewicz Róbert műve csak itt lehet érvényes, nem is beszélve Moholy-Nagyról, vagy Gross-Bettelheim Jolánról. Olyan ez, mint valami áramlás. Akár a víz vagy a villany áramlását, ezt is természetesnek vesszük. Csak akkor gondolkodunk el a művészeti áramlás kérdésén, ha a rendszerben valamilyen probléma adódik. Leginkább a múltról van itt szó, nem a közeli jelenről. A múltból a jelenbe érkezett tárgyak, műalkotások rendeződnek itt különös rendszerekbe és úgy válnak láthatóvá, mintha a falban futó vezetékek, csövek különös módon a fal elé kerülnének – mondta a szónok. Felhívta a figyelmet az emeleten berendezett helyiségre, Györkér Kinga emlékszobájára is. – Nagyon természetesnek tűnik, hogy Kinga itt van közöttünk, de sajnos már csak az emlékezetben van jelen. Ott azonban tényleg olyan természetesen, mint a víz, vagy a villany. A képei itt vannak a kiállításban, a gyűjtemény darabjaiban ott a gondolkodásmódja – hívta fel a jelenlévők figyelmét Mélyi József. /tbzs/

