A szívükbe írt ünnep – Elballagtak a Nagyboldogasszony iskola végzős diákjai
A Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola nyolcadik osztályának húsz tanulója vett búcsút idén az intézménytől. Az osztálytermek bejárását követően a templomban köszöntötte a végzősöket az iskola lelki igazgatója, Csonka Nándor atya. - Szerencsések vagytok, mert ti
A Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola nyolcadik osztályának húsz tanulója vett búcsút idén az intézménytől. Az osztálytermek bejárását követően a templomban köszöntötte a végzősöket az iskola lelki igazgatója, Csonka Nándor atya.
– Szerencsések vagytok, mert ti megismerhettétek Istent, aki őszintén, tisztán szeret benneteket. Kívánom, hogy utatok során ismerjétek fel és hordozhassátok Isten végtelen szeretetét. Szíveteket töltse el csodálattal, hogy a csillagos ég, a teremtő Isten felettetek, az erkölcsi törvény pedig bennetek van. Ezek keretet adnak életeteknek, hogy az boldog, békés legyen. Nem búcsúzom, inkább azt kívánom, hogy tudjátok megvalósítani álmaitokat – fogalmazott az atya.
Patonai Szilvia igazgató ünnepi beszédében arra mutatott rá, hogy a diákoknak a mai ünnepet nem csak a naptárba, hanem a szívükbe is be kell írniuk.
– Az eltelt évek alatt megismertelek benneteket, szívemhez közel kerültetek, számtalan emléket őrzök rólatok. Köszönöm, hogy az iskolát sikerrel képviseltétek a versenyeken, gratulálok a kiváló tanulóknak és az eredményes középiskolai felvételikhez. Nagy örömmel tölt el, hogy mindenkit felvettek az elsőként megjelölt helyre – mondta az igazgató és leszögezte, hogy minden diák egyszeri és megismételhetetlen.
A hetedik osztályosok nevében Bíró Tamás köszönt el a nyolcadikosoktól, majd Juhász Dorina és Burucs Klára szavalt a végzős diákok műsora előtt.
A ballagáson az iskola megköszönte a Szülői Munkaközösségben tevékenykedő Tóth Szilvia nyolc éven át végzett munkáját. /tbzs/


