A szenvedélybetegség nem megy nyári szünetre – Ülésezett a KEF
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) ülésén az ÉN-KÉP-TÉR Alapítvány kuratórium elnöke, Magvas Zoltán úgy értékelt, hogy „aktív évet zárt a KEF a tavalyi esztendővel". - Sok munkával, megkereséssel telt a év. Folytattuk a megkezdett teendőinket a
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) ülésén az ÉN-KÉP-TÉR Alapítvány kuratórium elnöke, Magvas Zoltán úgy értékelt, hogy „aktív évet zárt a KEF a tavalyi esztendővel”.
– Sok munkával, megkereséssel telt a év. Folytattuk a megkezdett teendőinket a szenvedélybetegségekkel elleni küzdelemben, ahogy azt idén is tesszük. A Veszprém Vármegyei Önkormányzattal közösen benyújtott pályázattal kapcsolatban több platformon, több szervezettel együttműködve valósítunk meg programokat. Ennek fontos része a „Lélekjelenlét az iskolában”. Az, hogy milyen lelkiállapotban vannak a diákok, szorosan összefügg a szenvedélybetegséggel. A gyerekek mentális jólététől nagyban függ ugyanis, hogy kiből válik szenvedélybeteg. A tavaly indult lélekjelenlét támogatás iskolai programot idén zártuk. Előadásokat tartunk a jövőben is, az egyes alkalmak a szenvedélybetegség, szerfüggőség témái köré épülnek. Szó lesz arról, hogy Tapolcán milyen kezelési lehetőségek vannak, hova fordulhatnak problémáikkal az érintettek, hathatós megoldásokat kínálunk.
A szenvedélybetegség nem megy nyári szünetre, folyamatosan megtalálhatnak bennünket a segítséget kérők. A KEF még biztosan tart két ülést idén, amelyeken továbbra is előadásokkal készülünk a csatlakozott tagszervezetek részére. Iskolákba is megyünk, flashmobokkal készülünk – mondta magvas Zoltán, aki a Hajléktalan Személyek Átmeneti Szállása és Nappali Melegedője vezetője is. Az intézmény a vörös kód riasztás idején a téli krízisidőszakhoz hasonlóan mindenkit befogad. Most azonban a veszélyeztetett időszak nem az éjszaka. – Napközben befogadunk mindenkit, klienseink minden lehetőséget megkapnak, hogy védekezzenek a meleg ellen, zuhanyozhatnak, klimatizált nappali helyiségekben pihenhetnek. Készen állunk, teltház van, ám ez nem azt jelenti, hogy ne jutna legalább egy szék annak, aki megpihenni szeretne – mondta a vezető. /tbzs/

