Ki ne ismerné a Rhodiust, a valamikor szebb napokat megélt helyi autóalkatrész gyárat, hiszen két évtizeden keresztül egy kiválóan prosperáló ipari üzeme volt a városnak. A korábban 200 fős dolgozói állomány az elmúlt hónapokban elvesztette állását. Voltak „szerencsésebbek”, akik törvényesen megjáró végkielégítésüket, ha később is a kelleténél, de megkapták, ugyanakkor sokaknak hosszú ideig sem végkielégítés, sem az elvégzett munkáért jogosan járó fizetés, de még egy továbblépéshez szükséges papírfecni sem jutott. Soltész Zoltán logisztikus is azok közé a dolgozók közé tartozik, akik élvezhették a „régi szép időket”, de megszenvedték a „válságidőszak” keserűbb éveit is.

Érezték, hogy valami nincs rendben

Igazából az, hogy valami baj van, szerintem nagyon régre vezethető vissza, persze csak idézőjelben nagyon régre. Én akkor, éppen 13 éve kerültem be a gyárba mint raktáros, majd szépen lépegettem felfelé a ranglétrán. Akkoriban Gerald Trümper volt az ügyvezető. Vele élte a gyár az aranykorát, de – meglátásom szerint- az ő utolsó idejében jelentek meg a válság jelei is. Igaz, ez utóbbi nem az ő hibája volt. Elérkezett az az idő a gyár életében, amikor már elértük azt az üzemméretet, amelyben a német cégvezetés több potenciált látott. Ugyanakkor az itteni szakemberek úgy látták, igazgatónk is ezt a véleményt képviselte, hogy az a gépállomány amit ennek apropóján idetelepítettek, nem tudja teljesíteni az elvárásokat- emlékezett Soltész Zoltán.

Emberséges gyárigazgató

– Tudni kell Geraldról, hogy ő egy nagyon népszerű igazgató volt, szakmailag, ugyanakkor emberileg is jó főnöknek számított. Ha nagyon őszinte akarok lenni, valószínűleg tulajdonosi részről hibájának is tarthatták ezt a fajta közvetlenséget. Neki az egyik legnagyobb erénye az volt, hogy emberséges volt, igyekezett minden dolgozóját megismerni. Számára nem volt elég az az infó, hogy Margitka gyengén teljesít a gépen, ő tökéletesen tisztában akart lenni azzal, hogy mi a baj.  Gerald még a legalacsonyabb rangú dolgozót is képes volt a születésnapján fölköszönteni. Rólam például tudta, hogy én puszta hobbiból videókat készítek és egyszer megkért, hogy a cégről is készítsek egy videót. Én ebbe boldogan ugrottam bele, csak első nekirugaszkodásra egy 20 perces kisfilm lett belőle, ami nem igazán felelt meg annak, ami az eredeti elképzelés volt.  Viszont a főnökről az már köztudott volt, hogy a legkisebb dolgoknak is nagyon tud örülni. Ő pedig annyira büszke volt arra, amit készítettem, meg annyira tetszett neki, hogy mindenáron meg akarta azt az egész csapattal osztani. Összehívott mindenkit, és akkor egy rögtönzött mozidélután keretében levetítette az egész kisfilmet. Ugyanilyen örömmel fogadta azt is, hogy a születésnapjára kapott tőlünk egy bulis videót, amiben a cég dolgozói szerepeltek, bohóckodtak. De ez végül rosszul sült el, azt mondták, hogy ipari titkokat sértettem. Gerald viszont megvédett, győzködte a németeket, hogy normális ember ebbe a videóba semmi többet nem lát bele, mint amiről valóban szól. Én megúsztam végül egy fegyelmivel, de Geraldot néhány hónappal később leváltották.

A gép 

Csöveket hajlítgatott, autó biztonságtechnikai alkatrészhez gyártott egy elemet.  Még a Tapolcai Újság is készített egy pr cikket róla, fényképpel illusztrálva, hogy ez a jövő. A jövőt persze biztosan nem úgy képzelték el akkor, hiszen ez a gép, ez a projekt „balul sült el”. – Ezen a részlegen ugyanis – úgy láttuk- több pénz úszik el, mint amit hoz. Én akkoriban már logisztikai ügyintéző voltam. Elég, ha csak annyit mondok, hogy az elkészült selejtes termékkel többet kellett foglalkoznom, mint a kiszállításokkal…

Az új helyi vezetéssel sem javult a helyzet

…És ez pont a Covid időszakra tehető, amikor alapból nehéz helyzetben voltunk mi dolgozók is. Akkor kezdődött az, amit már mindenki a saját pénztárcáján is megérezhetett, hogy szerződés-módosításokat íratgattak velünk alá. Csökkentették a heti munkanapok számát, tehát kevesebb alapbérrel is számoltak. Ötven és százezer forint közötti összegeket elbukni havi szinten azért nem kicsit kellemetlen. A dolgozók ennek ellenére maradtak, sokan beletörődtek a helyzetbe, pedig 2020 óta érdemleges béremelésünk sem volt. A németországi anyavállalat csődöt jelentett.  Azt mondták, hogy ez minket nem fog érinteni, de mi tudtuk, hogy ez nem lehet igaz- fogalmazott Soltész Zoltán.

Eladó a Rhodius

Az egész úgy nézett ki, mintha valami látványcirkuszba ültettek volna be minket, hogy addig is foglaljátok le magatokat egy bugyuta műsorral, amit láthattok. Elkezdték ugyanis elemezni előttünk a különböző cégek ajánlatait, mintha bármilyen döntési pozíciónk is lenne a témát illetően. A mai napig jól emlékszem arra a momentumra, hogy online becsatlakozással az indiaiak kivetítőn tartottak nekünk fantasztikus jövőképet felvázoló angol nyelvű előadást, biztosan azért, hogy lássa a leendő tulajdonos, hogy mi mennyire akarjuk őket, mennyire lelkesek vagyunk. Később, ha bármilyen felelősségteljes döntést kellett hozni, azt mindig úgy adták elő, hogy az indiaiak nem engedik, az indiaiaknak ez nem érdekük, az indiaiakat ez nem érdekli. Mi pedig akkor már azt sem értettük, hogyha a céget eladták, és ezt közlik velünk februárban, akkor hogyan lehet az, hogy még májusban nem történt meg az átadás, a névváltoztatás.

Vége

A felmondások egy-egy hullámában egy adott osztályt teljesen felszámoltak. Mi még 2025. júniusában mondtunk föl, ezzel a logisztika szűnt meg. Sem anyagmozgató, se raktáros, se logisztikai ügyintéző, senki nem maradt. De legalább mi még megkaptuk a zárópapírjainkat. Utánunk távozott a következő hónapban a gazdasági és személyzeti osztály. 2025. januárjában még a 200-hoz közelített létszám, ez most jelen pillanatban, az én tudomásom szerint, maximum 10-15 fő között lehet az utód cégnél.

A jelen

A Rhodius nevű német tulajdonú autóipari alkatrészt gyártó cég tapolcai gyáregysége, amely 200 dolgozót foglalkoztatott – korábbi nevén, funkciójában nem létezik már Tapolcán, pedig két évtizeden keresztül a város meghatározó ipari vállalata volt. Soltész Zoltán elmondta, törvényesen járó végkielégítést eddig mindössze két vezető kapott, ők is végrehajtás útján. – Jelenleg hét közjegyzői végrehajtás van folyamatban, de ez a szám a volt dolgozók pereinek lezárultával vélhetően nőni fog. A sokáig elmaradt, de a munkavállalói továbblépéshez feltétlen szükséges kilépő papírokat mára mindenki megkapta.

Állítólag minimális létszámmal, új tulajdonossal, új néven ma is zajlik valamiféle termelés a gyárban, ám erre a valamikori „rhodiusos” logisztikai ügyintézőnek már nincs rálátása. /interjú:Töreky L./fotó: Antal G./