Incze Zsuzsa újságíró, a valamikori népszerű Csellengők című televíziós műsor alapítója, szerkesztője pénteken a Tamási Áron Művelődési központban tartott előadást, ahol interjút is adott a Tapolcai Médiának.

-Milyen hozadéka volt hazánkban a műsornak?

-A Csellengők 1994-ben indult egy amerikai tévéműsor nyomán, amelyben eltűnt gyerekek, felnőttek váltak prostituáltakká. A műsor 21 éven át ment a magyar televízióban, akkoriban a legnézettebb műsor volt a kínálatban. Nagyon sok gyerek előkerült a műsor hatására, de fontos volt az is, hogy formálta a családok és a gyerekek szemléletét. Rájöttek, hogy a prostitúció egy iparág. Lányokat visznek el olyan férfiak, akik abból élnek, hogy eladják őket, mindegy, hogy nagyobb pénzért, vagy valamelyik haverjuknak bagóért, a lényeg, hogy pénzt termeljen. Egy lezüllött társadalomban ez a pénzkereseti forma általánossá válik.

-Ma mennyire aktuális ez a probléma?

-A kilencvenes évek generációja nagyon megszenvedte ezt a világban szinte mindenütt. Nálunk is nagy divat lett a prostitúció. Nem tudjuk, hogy ma mennyire veszélyezteti ez a jelenség a gyerekeket, de látom Budapest egyes környékein, hogy az utcán ott állnak a lányok. Aktuális tehát probléma és elég nagy baj, mert a gyerekeink ezt mind látják. Így a felnőttekről szóló értékítéletük nagyon más lesz, mint amit mi szeretnénk. A szülők pedig nehezen tudják megóvni a gyerekeiket, hogy nehogy belekeveredjenek valami hasonlóba. Amikor még ment a műsor, sokszor érkeztünk meg úgy egy településre, hogy egyre jelentkeztek az ottani családok, hogy ismernek olyanokat, akik sorra viszik el a lányokat, akik aztán napokig nem kerülnek elő. Régen is azt mondták, hogy ez a szakma nem szűnik meg sosem, mert mindig lesz, aki vevő rá, és mindig lesz lány, aki vagy kényszerből, vagy szegénysége miatt vállalja, hogy ezt csinálja. Nyilván vannak, akik elítélik őket, én azokat a férfiakat ítélem el, akik erre kényszerítik őket. Nagy szükség lenne rá, hogy a családok védelmet kapjanak. Mindegy, hogy lányuk van, vagy fiuk, mert fiúkat is visznek prostituáltnak. Eladják őket külföldön. Sokan például Amerikába kerültek ki. Amíg ember az ember, amíg nő a nő és férfi a férfi, mindig lesz olyan, aki arra vágyik, hogy zsákmányt szerezzen magának. Ez a zsákmány a nő. Ezt mi nők vagy elviseljük, vagy lázadunk ellene.

-Volt utódja a Csellengőknek?  

-Nem volt és ma sincs. Alig várom, hogy újra elindíthassak egy hasonló műsort, mert én arra, mint humán szolgálatra gondolok. A televíziónak szerintem kötelessége ilyen humán szolgálatokat teljesítenie.

-Mit tehetnek a szülők megelőzésképpen?

-Három felnőtt gyermekem van. Azt tanultam a nevelésük során és a műsor alatt, hogy mindig mindent meg kell beszélni. Ne legyen köztünk semmi gát, bármiről tudjunk velük beszélgetni, ne legyenek tabuk. Egy szülőnek ki kell tudnia nyitni a gyermeke lelkét. Ha ez sikerül és elfogadja mindazt, amit lánya, vagy fia mond, akkor ők is elmondanak neki mindent. Ha butaságot beszél, azt is meg kell hallgatni, mert lehet, hogy a mögöttes mondanivaló a fontos. Ha gyerekünk kollégista, akkor már nem tudjuk követni a mindennapjait, de a kölcsönös párbeszéd, bizalom akkor is segít. Kell, hogy egy lány bízzon a szüleiben, hogy nem róják meg, ha elmondja, hogy egy fiú megpuszilta. Mert akkor még nincs nagy baj és biztosan meg lehet vele beszélni, hogy meddig mehet el, mik a veszélyek. Lehet azt is kérni, hogy vigye haza a fiút és mutassa be. Nagyon oda kell figyelnünk a gyermekeinkre! Beszélni kell a családi háborúkról is, amelyek lehet, hogy történetesen a gyerekeink miatt zajlanak. Hallgassuk meg az idős nagyszülők véleményét is, ők mindig bátrabban fogalmaznak, ne legyintsünk soha rájuk! Adjunk választ, vagy próbáljunk közösen választ, válaszokat találni! /tbzs/