Dr. Zacher Gábor előadása teltházat eredményezett tegnap a Tamási Áron Művelődési Központban. A toxikológiára szakosodott orvos, népszerű előadó interjút adott a helyszínen a Tapolcai Médiának. 

– A közelmúltban nyugdíjba ment. Mennyiben változott meg az élete azóta?

– Betöltöttem a 65-öt, de minden ugyanúgy megy tovább, ahogy eddig. Dolgozom a mentőknél, a hatvani kórházban, tartok előadásokat, igazságügyi szakértek, semmi nem változott az égadta világon. Éppen ma kaptam meg a nyugdíjas igazolványomat, a villamoson bemutattam az ellenőrnek a személyimet és megköszönte.

– Ez rossz érzés?

– Egyáltalán nem, én ebből idézőjelben viccet csinálok. Még gondos órát is igényelhetnék, felajánlották, de mondtam, hogy arra azért még nincs szükségem.

– Mi az ami a leginkább veszélyezteti ma a fiatalokat?

– Elsősorban saját maguk. De ők pontosan olyanok, mint mi voltunk annakidején. Ugyanolyan kíváncsiak, keretsértők.  Gondoljon bele, a világ mit változott ez alatt a negyven-ötven év alatt? Rengeteget! Ha én szerettem volna 1978-ban, amikor érettségiztem elszívni egy marihuánás cigarettát, merre indultam volna? És ma? Most egy sms elég és az egyik kis utcában megkapom. Ha annak idején az ember elvitt a buliba egy Egri bikavért, elismerően néztek, de ma?  Lefikáznak.

– Miként védhetik meg a szülők a gyerekeiket?

– Ma, amikor két és fél éves korában egy gyerek mobiltelefont kap a kezébe, már nem úgy működik, hogy na, amikor 15 éves leszel, elkezdünk beszélni a dolgokról. Sok függ attól, hogy milyen a szülő értékrendje, mit ad át, mit hozott otthonról. A szülő egyfajta példakép, de az az értékrend nem biztos, hogy helyes. De átadom és ő azt a mintát nagyon sokban viszi tovább. A kortársai szintén nagyon befolyásolják, ott van például a „mi van, nem mered?” effektus is.

– Húsz évvel ezelőtt egy ajkai előadását azzal nyitotta, hogy tízmillió függő országa vagyunk. Döbbent csend fogadta.

– Ez így van, ha mindenki magába néz, kiderül, hogy mindenkinek van valami függősége.

– Én akkor vittem önnek egy tábla csokit, mert hogy bevallottan csokifüggő volt. Még mindig az?

– Persze! Az embernek vannak függőségei. Nekem is van munkaalkoholizmusom, dohányzom, vagyis pipázom ötven éve, futok, sorozatfüggő vagyok, de olvasás-függőségem is van.

– Utóbbi talán nem olyan nagy gáz…

– De! Gondoljon bele: ha ezt egy keretrendszeren belül tudja az ember üzemeltetni, hogy mondjuk minden nap tudnék másfél órát olvasni, az úgy jó lenne. De ha tizennégy órát olvas az ember naponta?

– Van ilyen?

– Persze! Jó, Magyarországon ez annyira nem jellemző, de létezik. Ezzel a tevékenységgel is elhanyagolja az ember a családot, mindent.

– De ön most nem saját magáról beszél?

– Nem, nem. Nem tudnék annyit olvasni. Viszont szeretem a jó minőségű kézműves sört és ha lehet, szívesen megiszom belőle egy üveggel és abban még nincs semmi negatív.

– A gyerekek sok családban korán találkoznak felmenőik függőségeivel. Fel lehet erre készíteni őket?

– Jó, ha a nagymama elmondja az óvodás gyereknek, hogy a nagypapa most részeg, várjuk meg, amíg kialussza magát, aztán játszik veled.

– Már óvodás korban el kell ezt mondani?

– Miért, az óvodás gyerek hülye? Miért ne értené meg? És ha elsőre mégsem, akkor el lehet neki magyarázni. Pont ez a lényeg, hogy tiltani mindig baromi egyszerű. Meg kell magyarázni, hogy miért ne menjen most oda a nagypapához.

– Az energiaitalok törvényi korlátozása beváltotta a hozzáfűzött reményeket?

– Ha a 17 éves gyerek beül egy kávézóba és iszik egy lattét, vagy eszpresszót, vagy eszik egy pocket coffeet, azokban több koffein van, mint egy doboz energiaitalban. Valamit elérünk, ha tiltunk, de nem sokat, mert nem magyarázunk. Itt ez a politika nem működik. Az emberek szeretnek okokat tudni. Ha azt mondjuk, hogy mert csak, vagy hogy majd én megmondom neked hülye gyerek, az mindig egy tiltott gyümölcs kategóriát fog jelenteni. /Tóth B. Zsuzsanna/