Új tagokkal, új kezdeményezésekkel kezdték meg a munkát
A szeptemberi iskolakezdés után az idei tanévben először ült össze az ifjúsági tanácsadó testület a városházán. Szóba került egy új, osztályok közötti városi verseny és a gimnazisták tanulmányi ösztöndíja is. Dobó Zoltán polgármester köszöntötte a
A szeptemberi iskolakezdés után az idei tanévben először ült össze az ifjúsági tanácsadó testület a városházán. Szóba került egy új, osztályok közötti városi verseny és a gimnazisták tanulmányi ösztöndíja is. Dobó Zoltán polgármester köszöntötte a tanácsadó testület tagjait, az új delegáltak számára pedig ismertette az ifjúsági testület létrehozásának okait, eddig elért céljaikat. A gimnazistákból és a Széchenyi technikumból érkező diákok elsőként a Testi-Lelki Egészségfejlesztési Központ kezdeményezését hallgatták meg.
Magvas Zoltán mentálhigiénés szakember elmondta, hogy a diákok mentális egészsége érdekében osztályok közötti városi versenyt hirdetnek. A verseny többfordulós, és az osztályközösségek aktivitásra nagyon számítanak. Az egyes fordulók eredményeit szakmai zsűri bírálja majd el, amelyben kortárs segítő diákok is helyet kaphatnak. Olyan akciókat, élménycentrikus feladatok várnak a diákokra a következő hetekben, amelyek pozitívan hatnak a mentális egészségükre, a közösségben való gondolkodásukra, empatikus képességeikre. A következő hónapok munkájának remélhetőleg szemléletformáló eredménye lesz, emellett pedig a jutalmak sem utolsók, hiszen komoly összegekkel járul hozzá a város önkormányzata az első három helyezett osztálykirándulásához.
Dalmai Melinda önkormányzati képviselő a gimnáziumi ösztöndíjrendszerre hívta fel a figyelmet. Az új kezdeményezés szeptembertől sarkallja a diákokat a jó eredményekre, hiszen a félévi átlag dönti majd el, hogy ki részesülhet a havi 12 ezer forintos városi ösztöndíjban, amelyet visszamenőleg, egy összegben kaphatnak meg azok a diákok, akik 4,7 vagy a fölötti átlaggal zárják az első félévet.
A továbbiakban két újabb lehetőségről kaptak tájékoztatást a diákok, amelyet Kovács Melinda televíziós főszerkesztő, önkormányzati sajtóreferens ismertetett. Elmondta, Tapolca testvérvárosa Canakkale. Az ottani egyetem egyik oktatója ajánlotta fel, hogy online rendhagyó történelem óra keretében a török testvérvároshoz köthető témákban tartana angol nyelvű órákat az ókori Trójáról és az első világháborús gallipoli csatáról, hiszen mindkettő szorosan köthető Canakkale- hoz. Ezen felül látna lehetőséget az együttműködésre az ottani egyetem turizmus-vendéglátás tanszéke a tapolcai Széchenyi Iskola hasonló képzésével, egy hallgató-középiskolás diák csereprogrammal kapcsolatban. A jó testvérvárosi kapcsolatnak köszönhető, hogy a török település cseh testvárvárosa, Pardubice illetve annak diákparlamentje felvette velünk a kapcsolatot, és szeretnének – egyelőre online – megismerkedni a mi ifjúsági tanácsadó testületünkkel, és néhány jó gyakorlatot kicserélni, esetleg közös programokat megvalósítani. Az online ismerkedés akár a következő ifjúsági tanácsadó testületi ülés alkalmával meg is történhet.
Az eseményen szóba került, hogy továbbra is napirenden van az ifjúsági közösségi tér kialakítása, amely lassan elérhető közelségbe kerülhet, amennyiben a diákok is tevékeny részesei lesznek a munkálatoknak.
A jelenlévők beszéltek még a két középiskola szalagavató ünnepségéről, amelyet – mint az a város képviselői részéről elhangzott- Tapolca önkormányzata mindenben támogat. /tl/
