Egy 13 éves somogyi beteg kislány tette „legyőzhetetlenné”
Vujity Tvrtko hétfőn este, ígéretéhez híven, sokakat boldoggá, de legalábbis elégedettebbé tett a Tamási Áron Művelődési Központban. Műsora végére ugyanis a közönség soraiban ülők valamennyien azt érezhették, hogy az általa pártfogásba vett 13 éves haldokló
Vujity Tvrtko hétfőn este, ígéretéhez híven, sokakat boldoggá, de legalábbis elégedettebbé tett a Tamási Áron Művelődési Központban. Műsora végére ugyanis a közönség soraiban ülők valamennyien azt érezhették, hogy az általa pártfogásba vett 13 éves haldokló kislány egyetlen kívánságához képest az ő problémáik mind eltörpülnek.
A Pulitzer-emlékdíjas Vujity Tvrtko pályafutása három évtizede állomásait idézve már a jól felépített, kétórás est első perceiben úgy tudott hatni a közönségre, hogy hol a nevetéstől, hol a meghatottságtól könnyezett mindenki.
Tvrtko utazási során bejárta a Földet Ausztráliától Afrikáig, Magyarországtól Ázsián át, Amerikáig. Rövid filmes bejátszásokkal illusztrálva mondandóját, elutaztatta hallgatóságát többek között Etiópiába, ahol „az arc nélküli emberek élnek”, köztük egy magyar doktornővel. De Haitire is, ahol sárpogácsát esznek a gyerekek. Mesélt történelmi érdekességeket, amelyek egyikét értelmezve az északi sarkon ő maga foglalt területet kikiáltva kis Magyarországot.
A népszerű előadó bemutatta hétköznapi hőseit, például azt a Magdi nénit, aki egy paralízises albán gyermeket mentett meg és fogadott örökbe, majd vesztett el, de Tvrtko segítségével negyven év után újra rátalált. Az is kiderült, hogy egyik Szomáliában élt magyar honfitársunk sokat szenvedett kislánya életét Tvrtkó mentette meg és családjába fogadta. Később a kislány és halottnak hitt testvére személyesen is találkozhattak. Tvrtko egy tatárföldi elmegyógyintézetben talált rá a második világháború utolsó magyar hadifoglyára, aki még emlékezett a Himnuszra. Toma András ma már Magyarországon él és lehetősége nyílt ötven év után a húgával is találkozni.
Tvrtko előadása nagy részében gyökereiről, gyermek- majd felnőtt koráról, jelenlegi életéről beszélt. Arról, hogy milyen útravalókat kapott szeretett édesapjától, miért lett Balogh Szilárdból Vujity Tvrtko, milyen véletlen folytán lett belőle haditudósító. Kiderült, miként jegyezte el mindössze egyetlen napja ismert barátnőjét, miért él családjával Amerikában és azt, hogyan derült fény családja székely múltjára.
Vallotta, hogy mindezek ellenére őt egy Somogy vármegyei tizenhárom éves, gyógyíthatatlan beteg kislány tette legyőzhetetlenné. Farkas Ágikához rendszeresen bejárt a kórházba tanulni, beszélgetni és tanúja volt a kislány élete utolsó állomásainak is. A Tvrtkóra felnéző Ágika filmet forgatott minderről. Tvrtkonak azt is elhitte, hogy meggyógyul és példaképe nyomába léphet egyszer. A jelenlévők megtudhatták, Tvrtko életét az egynapos döntések jellemzik, de valami mellett nagyon régóta kitart: a világ legjobb embere szeretne lenni, és ezért mindent megtesz, ami tőle telik. /tbzs/Fotó: story/
