„…Ők tudták, az életüket elvehetik, de a hitüket, a becsületüket, a haza iránti elkötelezettségüket soha. A kötél és a golyó elvehette az életüket, de nem vehette el azt, ami egy nemzet szívébe vésetett örökül…”  Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Aradon kivégzett tábornokaira emlékeztek a város iskolái, önkormányzata, helyi politikai- és civil szervezetei a mai nap (október 6-a) koradélutánján.

A himnusz hangjait követően, Hangodi László történész, a városi múzeum főmuzeológusa a szabadságharcot követő eseményekre, illetve párhuzamosan a 176 évvel ezelőtt mártírhalált halt katonahőseinkre emlékezett helytörténeti és országos kitekintésben egyaránt.

-… és eljött a számonkérés, a megtorlás ideje. Másnap reggel már sortűz dördült és bitófák sorakoztak Aradon. Vértanú tábornokaink kioltott élete, a Pesten főbelőtt gróf Batthyány Lajos miniszterelnök mártírsorsa, százak bebörtönzése, bujdosásba, külhoni emigrációba kényszerítése voltak a bosszúállás szimbolikus mérföldkövei. 1849-ben, október elején országszerte, ahogy a Tapolca vidéki terjedelmes erdőségek is, nagy számban rejtettek szökésben lévő, hazatérő volt honvédeket, honvédtiszteket. Legtöbbjükről semmit sem tudott hátrahagyott családjuk az 1848-as tavaszi és őszi, illetve az 1849-es újoncozások ideje óta. A katonafiaikat, fivéreiket visszaváró tapolcaiak nem tudhatták, hogy az önként bevonultak és besorozottak vajon visszatérnek-e és ha visszajönnek, akkor még mennyit kell várni rájuk. Közel 120 honvédifjú és korosabb férfiú hiányzott az akkor még mindössze 3300 lelket számláló mezővárosból, Tapolcáról. A rossz hír mindig sebes szárnyakon száll: 1849 őszén hírül jött, hogy kik azok, akik már soha nem térhetnek vissza. Elvesztek többen is, ki csatában, ki ragály következtében és már örök álmunkat aludták messze hadszínterek elcsendesült honvédsírjaiban. Köztük nem tért vissza a legifjabb tapolcai önkéntes, a 17 éves Márkus József honvéd közvitéz sem- mondta a tapolcai történész, majd sorban megemlékezett az Aradon kivégzett mártírokról, akik közül – mint fogalmazott- többeknek volt Tapolca vidéki kötődése, kapcsolódása, de mindezek között „Lovag Pöltenberg Ernő családtörténete a legkiemelkedőbb”. – A tábornok mártíromsága után kis idővel a családja a Badacsony hegyen keresett és lelt új otthonra és élte le hátralévő életét. Köztük volt a kivégzett vezérőrnagy húga, Pöltenberg Vilhelmina és a tábornok lánya, Pöltenberg Heléna. Béke velük, béke velünk, tisztelet emléküknek! – zárta emlékbeszédét Hangodi László, majd a Széchenyi István Baptista Technikum Szakképző iskola és Gimnázium diákjai, Czimber Vanessza 11. V osztályos tanuló, Horváth Balázs 13. I osztályos tanuló, Nagy Lázár 13. I osztályos tanuló és Pölczmann Bence 12. A osztályos tanulók zenés, prózai, verses összeállítással tisztelegtek mártírjaink előtt.  A műsort Kinglné Török Márta állította össze.

A megújult aradi emléktáblánál ezután koszorút helyezett el a város önkormányzata nevében Puskás Ákos alpolgármester és dr. Iker Viktória jegyző. A Balaton-felvidéki Radeczky Hagyományőrző Huszáregyesület koszorúját Labovszky Imre hagyományőrző huszár főhadnagy és Szám Lajos hagyományőrző huszár strázsamester helyezte el az emlékműnél. Az Egységben Tapolczáért Egyesület nevében Bertalan Csaba és Pass Sándor koszorúzott. A Német Nemzetiségi Önkormányzat koszorúját Molnár Attila elnök, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület és a Tapolca és Környéke Bányászati Hagyományápoló Egyesület koszorúját Podányi Tibor elnök helyezte el. A Tapolcai Városszépítő Egyesület nevében Bertalan András és Puskás Ákos koszorúzott, végül a FIDESZ helyi szervezetének koszorúját Horváthné Somogyi Ildikó és Molnár Attila Ádám helyezte el az emlékhelynél.  Trombita játékával közreműködött Haga Kálmán, a Járdányi Pál Zeneiskola művésztanára, igazgatója. /Töreky L./