Az álmok irányíthatók – Zentai Anna előadása a városi könyvtárban
A Wass Albert Könyvtár és Múzeumban Zentai Anna asztrozófus "Az álom és a tudatalatti hatalma – Önismeret és gyógyulás az álmokon át" címmel tartott előadást kedden. Anna az előadást megelőzően adott interjút a Tapolcai Médiának.
A Wass Albert Könyvtár és Múzeumban Zentai Anna asztrozófus „Az álom és a tudatalatti hatalma – Önismeret és gyógyulás az álmokon át” címmel tartott előadást kedden. Anna az előadást megelőzően adott interjút a Tapolcai Médiának. Beszélt gyermekkoráról is, amelyet már akkoriban is átszőttek az álmok.
– Mióta az eszemet tudom, mindig intenzív álmodó voltam, ez vitt az önismereti útra. Később az asztrozófia mellett, arra épülve sok minden más is megjelent az életemben. Évek óta előadásokat, táborokat tartok országszerte különböző témákban, köztük az álmokról is. Ha az ember elindul egy önismereti úton, akkor óhatatlanul beletanul különböző témákba. Azok közül az álom volt az egyik, hiszen erősen kapcsolódik a tudatalattival összefüggésbe hozható témákhoz – idézte a kezdeteket Anna, akit a legtöbben asztrozófusként ismernek.
– Az asztrozófia és az álom kapcsolódik egymáshoz, hiszen a jelképrendszerek, amelyekből az álom is felépül, egyetemesek és személyesek. Az asztrozófia egy ősi jelképrendszer. Amit a csillagos égen látunk, az is egy olyan szimbólumrendszer, amely alapján fejtegethetjük az ember és a kozmosz kapcsolatát, ez pedig egy mélyebb önismereti útra visz – magyarázta az előadó, aki gyermekkorában Krúdy Gyula Álmoskönyvéve is megismerkedett.
– Az volt tizenéves koromban az egyik első kötetem, a nagymama könyvespolcáról vettem le. Azóta rengeteg álmoskönyv született már, de az mindig igaz lesz, hogy a víz a lélek jelképe, a föld a stabilitást, életet mutatja, a levegő pedig a szellemet jelenti. Azonban, ha az ember komolyan akarja az álmait értelmezni, nem állhat meg egy álmoskönyvnél. Az abban olvashatók csak felületes megfejtések. Ugyanis mindenkinek egyéni, személyes szimbólumrendszere van – szögezte le Anna.
Arról is beszélt, hogy bármilyen meglepő, tudjuk irányítani is az álmainkat, gyakorlás kérdése csupán.
– Mindenki képes erre, vannak ehhez különféle technikák. Mindenki álmodik, csak nem mindenki emlékszik rá. Mai világunkban azonban sajnos nem nagyon foglalkozunk a lelkünkkel, ezért kevésbé emlékezünk az álmokra. Ha többet foglalkoznánk a lelkünkkel, az álom, az intuíció is erősödne. Ugyanúgy lehet fejleszteni az álom irányítását, mint az izmokat. Ahogy azok, úgy az intuíció is képes erősödni – tudtuk meg.
Zentai Anna neve mára egybeforrt a szőnyegszövéssel is.
– A szőnyegek készítése, az asztrozófia és az álmok között látszólag nincs kapcsolat. Csakhogy van egy nagyon fontos dolog: a kreativitás. Ha valaki kreatív alkotómunkát végez, az jelentősen növeli a belső gazdagságot, az álmodó képesség intenzitását. A szellemi út mellett fontos számomra, hogy valami kézzel foghatót is alkossak. Az egyiket a másikkal szoktam kipihenni. Ha csak az egyikben lennék, az egy idő után nagyon fárasztó lenne számomra – árulta el interjúalanyunk. A könyvtárban megtartott önismereti előadásán Anna szólt az álom és a tudatalatti kapcsolatáról, arról, hogy mennyire fontosak az álmok és hogy miként értelmezzük azokat. A közönség megtudhatta, hogy mit jelent az a szó, hogy „tudatalatti” , és hogy mekkora hatalma van életünk felett. Zentai Anna ügyelt arra is, hogy a pszichológiát is érintve, mindenki számára közérthető módon beszéljen minderről. /tbzs/


