Példaértékű segítő szándék – Átadták a Szemerédi Emléktorna díjait
Szemerédi Attila adta át a Szemerédi Emléktorna díjait a Szász Márton Általános Iskola és fejlesztő-nevelést végző iskola sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjai részére pénteken délelőtt. Frang Vivien igazgató az átadási ünnepségen elmondta, hogy Attila minden évben
Szemerédi Attila adta át a Szemerédi Emléktorna díjait a Szász Márton Általános Iskola és fejlesztő-nevelést végző iskola sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjai részére pénteken délelőtt.
Frang Vivien igazgató az átadási ünnepségen elmondta, hogy Attila minden évben megszervezi testvére, Szemerédi János emlékére a jótékony célú eseményt.
– Szemerédi János neve nem ismeretlen Tapolcán, hiszen sikeres játékosa volt a Tapolcai Bauxitbányász és Mereszjev SE, a Nemesgulács és a Gyulakeszi csapatainak. 2007-ben játékvezetői vizsgát tett, majd több mint másfél évtizeden át szolgálta a sportot játékvezetőként, amelyért jubileumi kitüntetést is kapott. Emlékére indult útjára a Szemerédi János Emléktorna, amelyet idén a Bauxit Sportcentrumban rendeztek főzőversennyel egybekötve. A befolyt összeget, mintegy 100 ezer forintot, Szemerédi Attila iskolánknak ajánlotta fel. A sportban legsikeresebb három tanuló kapja az egyenként 25 ezer forint értékű támogatást, amelyet sportboltban válthatnak be. A fennmaradó összegből az iskola részére vásároltunk sportszereket – tájékoztatott Frang Vivien, majd Szemerédi Attilával közösen átadta az utalványokat Számadó Anna, Banda Krisztina és Barkóczi Riana részére.


Szemerédi Attila örömmel számolt be arról, hogy a bátyja emléke szervezett tornát rengetegen támogatták.
– Ezért gondoltam arra, hogy szívesen segítenék rászoruló, tehetséges gyerekeken, hiszen a bátyámat is segítőkész embernek ismerték a városban, örömmel jótékonykodott. 100 ezer forint gyűlt össze, köszönet mindazoknak, akik segítettek ebben. Szeretnénk hagyományt teremteni a tornából, egyre több csapattal, baráttal megrendezni, hogy a jövőben még nagyobb összeggel segíthessünk– mondta. /tbzs/



