Dr. Angyaláti Enikő szemész főorvos augusztus 20-án Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban, dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízásából, dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztertől vehette át a Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt lovagkeresztje kitüntetést nagy tapasztalattal és magas színvonalon végzett, elhivatott gyógyító munkája elismeréseként. 
A szemészorvos-kontaktológus, neurológus, jelenleg a Tapolcai Deák Jenő Kórház főorvosa a Tapolcai és Sümegi járás betegeit látja el. A magas állami kitüntetést megelőzően, a közelmúltban átvehette a Deák Jenő Díjat is. Mindezek apropóján beszélgettünk a doktornővel otthonában.

Egy tágas nappaliban, sok könyv, hanglemez és régi fénykép társaságában látom önt. Egyértelműnek tűnik az értékek, az emlékek, a család szeretete. Családi indíttatás vezérelte, hogy az orvosi pályát válassza?

Mindenekelőtt nagyon köszönöm a kitüntetéseket, korábban nem kaptam díjat, váratlanul értek az elismerések. Szerető, kulturált, tisztességes családba születtem, sok nagynéni, nagybácsi vett körül, de háború utáni időszakban egyedüli gyermek voltam. Apám vegyészmérnök volt, több családtagom tanár volt. Amihez erőm volt az elmúlt években egészen a mai napig, azt tőlük kaptam. Később pedig már a gyermekeimtől, unokáimtól. Elsősorban a humán tárgyak érdekeltek, történelem-földrajz szakra jelentkeztem, nem voltam különösen szorgalmas, de intenzíven sportoltam. Tornából magyar válogatott kerettag voltam, emellett úsztam, teniszeztem, lovagaltam. Mindezt a családomnak köszönhetően, ahogy minden mást is. Mivel nem vettek fel történelem szakra az egyetemre, egy évig fizikai munkát végeztem, de rájöttem, hogy én azt nem akarom egy életen át csinálni. Az orvosi pályát választottam, a szüleim bátorítottak, hogy orvosra mindig szükség lesz. Gyermekgyógyász szerettem volna lenni, Karcagon pályáztam meg a gyermekgyógyászati állást, de mivel a párttitkár lánya is gyermekgyógyásznak készült, ott nekem más területeket ajánlottak fel, köztük a szemészetet. Hála a jó Istennek, hogy helyesen döntöttem, abszolút nem bántam meg, sőt! Nagyon hálás vagyok a sorsnak, édesapámnak, a jó iskoláknak és a kollégáknak. Mindannyian arra tanítottak, hogy próbáljak a képességeim szerint jól és jót tenni. 1984. augusztusában Tapolcán a Városi Tanács Tapolca-Sümegi Rendelőintézetében kezdtem meg munkát szemész főorvosként.

Ötvenegy éve van a pályán, negyven éve Tapolcán. Messze került Debrecentől.

Annak idején dr. Mészáros István igazgató kérésének engedve kerültem Sümegre, ahol ideggyógyászi szakvizsga letételére is lehetőségem nyílt. Sokkal több munka volt, mint ma. Előfordult, hogy napi 80-110 beteget kellett ellátni. A tapolcai egykori SZTK-ban egy alkalommal belevágta a kést az ajtóba egy türelmetlen beteg. Akkor még minden más volt, a kollégák társasága is. Sokkal inkább együtt dolgoztunk. Az én korosztályomban dolgozókkal egyébként nagyon jól együtt lehet működni.

Mennyit változott a pálya ez idő alatt?

Rengeteget, főként az utóbbi tíz évben fejlődött sokat a műszerek, operációs lehetőségek tekintetében. Ötévente kötelező vizsgát kell tenniük az orvosoknak, pontokat kell gyűjteniük, továbbképzéseken, kongresszusokon kell részt venni. Folyamatosan tanuljuk az új dolgokat. De az informatikai rendszer tekintetében lenne bőven tennivaló. Nagyon meghosszabbítja az ellátás idejét, mire minden adatot beviszünk a gépbe. Sümegen önkormányzati fenntartással működik a rendelés, ott más, sokkal gyorsabb a számítógépes rendszer.

A betegek változtak az évtizedek során?

A betegek nem. Aki beteg, az kiszolgáltatott. Sokszor jogosan teszi őket indulatossá, hogy csak hónapok múlva kapnak időpontot. Nagy veszélyt jelent számukra a mobiltelefon használata is, Mindig mondom, hogy a gyerekek napi két óránál hosszabb ideig ne használjanak telefont, mert rövidlátóvá tesz. Rontja a látást és azon keresztül befolyásolja a központi idegrendszert. Az információ állandó és gyors változása lehetetlenné teszi, hogy összefüggésében lássák a világot. Abszolút káros, nagyon féltem a jövő generációit.

Napi negyven, ötven beteget ellát, két városban rendel egyedüli orvosként. Minek köszönhetjük, hogy a főorvos asszony nyugdíj mellett is praktizál?

Nagyon szeretem a szakmámat, szívesen foglalkozom az emberekkel. Korábban még többet dolgoztam, a pályám kezdetén egy 23 ágyas szemészeti osztályon tevékenykedtem, operáltam és mellette egy 120 ezer lakosú szakrendelést láttunk el. Előfordult, hogy erre az egészre egyedül voltam és közben két gyermeket neveltem. Havi hat-nyolc ügyelet volt, köztük hétvégiek is. Nem volt munkaidő. Amíg beteg volt, műteni kellett, addig nem mentünk haza. A szüleim sokat segítettek. Mindig ott szerettem dolgozni, ahol szükség volt rám. Most csak készenlétek vannak, én ezt nem tartom helyesnek.

Az egészségügy mai helyzetén mivel lehetne javítani véleménye szerint?

Ha tehetném, én mindenkit visszavinnék a társadalombiztosításba, és csak azt követően jöhetne a magánpraxis. A betegeknek tartozunk ezzel, hiszen mi ingyen tanultunk hat évig és ők pedig fizetik a társadalombiztosítást. Nem gondolnám, hogy ma kevesebben végeznek az orvosi egyetemen, mint korábban, de kétségtelen, hogy sokan kimennek külföldre. Évek óta hirdetik a szemorvosi állást Tapolcán, Sümegen, de nincs jelentkező. Nem tartanám tisztességesnek, ha most magánrendelést végeznék, pedig megtehetném a három szakvizsgámmal.
 
Úgy tudom, a homeopátiával is megismerkedett. Alkalmazza a tanultakat?

Igen, kiegészítésképpen. A betegek kérdezték, hogy mi a véleményem róla, de nem tudtam hitelesen hozzászólni. Elmentem egy kétéves tanfolyamra, hogy megtanuljam. Igenis, lehet alkalmazni, saját magamon is segítettem vele, az allergiámra használtam.

Mi nyújt kikapcsolódást a sok munka után?

Örömmel vagyok együtt a családommal, két gyermekem és négy unokám van, nagyszerű emberek mindannyian. Szeretem a komolyzenét, sok könyvet, újságot olvasok, kertészkedem és néha tévét nézek, főként angol krimiket. Régebben nagy túrázó voltam, akkor még több időm volt rá, Erdélybe, Felvidékre jártam.

Meddig tervezi, hogy a betegek rendelkezésére áll?

Nagyon szerencsés vagyok, annak ellenére, hogy volt az én életemben is nehézség, betegség egyaránt. Nagyon szeretek dolgozni, számomra minden ember élményt jelent. Amikor belép valaki a rendelőbe, megpróbálom kitalálni, hogy milyen ember. Hibám, hogy időnként hirtelen vagyok, meg szubjektív, de sokszor eltalálom, hogy valaki milyen jellem. Gyors szociológiai felméréseket végzek, ezt is tanultam annak idején. Ha reggel nehéz is felkelni, amikor már dolgozni kezdek elmúlik a fáradtság. Soha nem okozott számomra szenvedést a munka, ami nagy szerencse. Sajnos azonban a lehetőségek korlátozottak, több műszer, több munkatárs kellene. Dolgozom, amíg bírom fizikailag és szellemileg. Ügyes, jó munkatársak vesznek körül mindkét városban. Régóta dolgozunk együtt, nélkülük nem tudnék ennyit rendelni. Megkértem őket, hogy szóljanak, amikor úgy látják, hogy nem bírom már. /Tóth B. Zsuzsanna/

Dr. Angyaláti Enikő 1948-ban született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait a KLTE Gyakorló Gimnáziumában folytatta angol nyelv tagozaton. Kitartó szorgalmának köszönhetően felvételt nyert a Debreceni Orvostudományi Egyetem általános Orvosi Karára, ahol 1974-ben kapta meg általános orvosi diplomáját. A diploma megszerzése után a Karcag Városi Kórház szemészetén helyezkedett el osztályos alorvosként, majd adjunktusként tevékenykedett. 1981-ben szemészeti szakvizsgát tett és 1982-től a hajdúnánási Rendelő Intézetben szemész főorvosként dolgozott egy évet, majd a Nógrád Megyei Kórház szemészeti osztályán töltött el szintén egy esztendőt. 1984. augusztusában érkezett Tapolcára, ahol a Városi Tanács Tapolca-Sümegi Rendelőintézetében kezdte meg munkáját szemész főorvosként. Tanulmányait folytatva 1992-ben neurológiai szakvizsgát tett, 1995-ben a Keszthelyi Városi Kórházban helyezkedett el szemész főorvosként. 1998- ban szemorvos-kontaktológus végzettséget szerzett, ezt követően, 1999-től mind a mai napig a Tapolcai Deák Jenő Kórház dolgozója. Dr. Angyaláti Enikő rendkívül nagy tapasztalattal bír, munkáját magas szakmai színvonalon végzi, kitartóan, rendületlenül végzi a betegek gyógyítását.