Megidézik Borsányi, Puskás és Kenderesi tanár urak alakját – Batsányisok érettségi találkozója 67 év után
Az egykori tapolcai gimnázium 67 évvel ezelőtt érettségizett, 28 fős, B. osztályának öregdiákjai találkoztak újra. Ők voltak a már Batsányi János Gimnázium nevet viselő intézmény első végzős osztályának tagjai. Amint azt az esemény résztvevői elmondták a
Az egykori tapolcai gimnázium 67 évvel ezelőtt érettségizett, 28 fős, B. osztályának öregdiákjai találkoztak újra. Ők voltak a már Batsányi János Gimnázium nevet viselő intézmény első végzős osztályának tagjai.
Amint azt az esemény résztvevői elmondták a Tapolca Médiának, a gimnázium egykori diákjai közül amennyire az egészségük engedi, 10–12-en minden évben összegyűlnek, hogy felidézzék közös iskolai éveiket, élményeiket. Úgy vélik, hogy manapság, mikor sok osztály már néhány évtized után sem tud összejönni, különösen értékes és emberi történet az övék, hiszen ők még ilyen idő távlatából is ápolják barátságukat. Az eseményre idén is megérkezett mindenki akire számítottak, akinek az egészségi állapota még engedte. Az elmúlt időszak találkozóin ilyenkor meglátogatták a Templom dombon a régi iskolaépületet, a temetőben koszorút helyeztek el szeretett és tisztelt tanáraik sírjánál. Az utóbbi években azonban már csak közös ebéd mellett beszélgetnek, emlékeznek a rengeteg humán értéket adó diákévekre és azokra, akik már nem lehetnek velük. A mindenki által nagyon várt találkozókon felidézik többek között Borsányi, Puskás és Kenderesi tanár úr alakját, büszkék arra, hogy példamutatásuk nem volt hiábavaló. Sokan az osztályból humán pályára kerültek, de ma már pihennek, örülnek az unokáknak, dédunokáknak. Hiszik, hogy sokak számára inspiráló lehet látni, hogy az összetartozás, a hűség és a barátság még ennyi idő után is él és erős, de tenni azért kell érte. /tbzs/
