Régész igazgatót választott a testület a Wass Albert Könyvtár és Múzeum élére
Összesen 11 napirendi pontot tárgyalt június 27-én, pénteken délelőtt a város képviselő-testülete. A könyvtár és múzeum igazgatói állására beérkezett pályázatok ügyében született meg az első döntés. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum szeptember 1-től betöltendő

Összesen 11 napirendi pontot tárgyalt június 27-én, pénteken délelőtt a város képviselő-testülete. A könyvtár és múzeum igazgatói állására beérkezett pályázatok ügyében született meg az első döntés.
A Wass Albert Könyvtár és Múzeum szeptember 1-től betöltendő igazgatói állására a jelenlegi igazgató, dr. Décsey Sándor pályázatával együtt, összesen három érvényes pályázati beadvány érkezett, ebből az egyik tárgyalása a pályázó kifejezett kérésére, zárt ülés keretében történt. Dr. Décsey Sándor, az intézmény jelenlegi igazgatója és Győrffy-Villám Zsombor Levente, a városi könyvtár és múzeum „félállásban” alkalmazott régésze pályázatait viszont nyilvános ülésen vitatta meg a testület. (A bíráló bizottság munkájában Pálmann Judit informatikus könyvtáros, könyvtári szakértő, szakfelügyelő, Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok főigazgatója és Pass Sándor alpolgármester vett részt június első napjaiban.) A testület szavazásának végeredménye: nyolc igen és három tartózkodás mellett, Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatói munkakörének ellátásával 2025. szeptember elsejétől 2028. augusztus 31-ig tartó időszakra Győrffy-Villám Zsombor Leventét bízta meg. A nyertes pályázó 2017-ben szerzett történelem, régészet szakirányú alapszakos bölcsész diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, majd ugyanott okleveles régész képesítést szerzett 2020-ban. Szakmai tapasztalatait a Laczkó Dezső Múzeumban, a Janus Pannonius Múzeumban, valamint a tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeumban szerezte. Hazai és nemzetközi projektekben vett és vesz részt. Ilyen a Seuso kutatási projekt (2018-),a Mohács 500 csatatérkutatási projekt (2016-), Interreg Duna Ister Program (2021-2022). Számtalan publikációt jegyez. Vezetői tapasztalatait ásatásvezetőként, valamint a Mohács 500 csatatérkutatási program régészeti koordinátori munkái révén szerezte meg. Győrffy-Villám Zsombor régész tavaly augusztus óta végez rendszeres feltáró munkát Tapolcán és környékén, a Wass Albert Könyvtár és Múzeummal és a Pécsi Janus Pannonius Múzeummal együttműködésben. Jövőbeli célja, hogy a Wass Albert Könyvtár és Múzeum „az elmúlt évek hagyományaira és eredményeire építve, de egyúttal új lehetőségeket keresve, új módszereket alkalmazva fejlődjék tovább. Az új igazgató kiemelten fontosnak tartja a könyvtáron és múzeumon keresztül az európai, nemzeti és helyi kultúra értékeinek ápolását, megőrzését és közvetítését”.
Egyhangúlag elfogadták a képviselők a polgármester és az alpolgármesterek tárgyalásairól szóló beszámolót, majd a költségvetés szükséges módosításait is, amelyre a 2025. évben beérkezett többletbevételek és a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítások miatt került sor. A költségvetés bevételi- és kiadási főösszege a módosítás után 7 millió 292 ezer forinttal emelkedett.
Ellenszavazat nélkül fogadták el a tapolcai önkormányzati képviselők a elmúlt időszakban lezajlott közterületi térfigyelő kamerarendszert érintő változásokat. Az előterjesztésből kiderült, az elmúlt időszakban kamerákat szereltek le a Dobó lakótelepen megszűnt haditechnikai parknál, illetve a patakparti sétánynál. Ezeket a kamerákat áthelyezték a Fő tér 12. udvarba. Új kamerát telepítettek a József Attila utcában a traffiboxnál, a Zrínyi Miklós utca – Petőfi Sándor utca kereszteződésében és a Diszeli városrészben a Miklós utca – Gyulaffy László utca kereszteződésében. Dobó Zoltán polgármester a témához kapcsolódóan megjegyezte, hogy a fejlesztést lépésről-lépésre folytatni szeretnék, ugyanis egy Tapolca méretű városnak 200 kamerára lenne szüksége a teljes lefedettséghez. Elhangzott, jelenleg valamivel több mint 70 kamera figyeli a várost, amelyek egy része rendszámfelismerésre is képes.
Támogatták a képviselők a Versenyképes Járások Program keretében újraosztott iparűzési adó többletbevételekből tervezett helyi beruházásokat, amelyekhez összesen önrészt is biztosítottak. 12 járási település együttesen ugyanis „A Pedagógiai Szakszolgálat és a Család- és Gyermekjóléti Központnak helyet adó épület villamos felújítása és korszerűsítése I. ütem” ( ha a beruházás megvalósul, klímákkal is elláthatják el a helyiségeket), valamint „A Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola tetőfelújítása” címmel adhatott be pályázatot, közel 66 millió, illetve 73 milliós forrásigénnyel. A két jelentős volumenű beruházáshoz összességében közel 14 millió forint önrészt biztosított a város.
Az önkormányzati képviselők elfogadták a helyi közösségi közlekedésről szóló beszámolót, illetve döntöttek a helyi autóbusz közlekedés 29 millió 222 ezer forintos veszteségének pótlásáról. A Városgazdálkodási Kft. számára a költségvetésben előirányzott 45 millió forintos tétel terhére biztosították a szükséges összeget.
A tavaly elfogadott idevágó önkormányzati törvény előírásait követve, a város képviselő-testülete elfogadta a polgármester és az alpolgármesterek illetményének július elsejétől történő emelését, amely nyilvános adat. Eszerint Dobó Zoltán polgármester fizetése júliustól bruttó 2 millió 2100 forint, mely mellett a városvezető 300 ezer forint költségtérítésre jogosult. Puskás Ákost július elsejétől 1 millió 801 ezer 800 forint fizetés és 270 ezer forint költségtérítés, Pass Sándor társadalmi megbízatású alpolgármestert bruttó 900 ezer 900 forint illetmény, illetve 135 ezer forint költségtérítés illeti meg.
A képviselők az utolsó napirendi pontok között egyhangúlag biztosították több jellemzően rossz állapotú önkormányzati ingatlan, lakás értékesítését és a Cselle-Ház Városüzemeltetési Kft.-vel városüzemeltetési feladatok ellátására szóló közszolgáltatási szerződés megkötését. (A napirendi pontok, előterjesztések teljes tartalma a tapolca.hu internetes oldalon olvasható, a testületi ülés teljes videó anyaga a Tapolcai Média facebook oldalán megtekinthető.) /tl/