Interjúalanyunk Vitáris József, akinek Későbbi rétegek című kiállítása közel egy hete nyílt meg a badacsonytördemici Nefelejcs Borbisztróban, ahol a művész harmincévnyi Balaton-felvidéki élményeit sűríti absztrakt tájképekbe. Fűszálakkal festett, lendületes vonásai és lassú, elmélyült rétegezése a természet és az emberi lélek találkozását mesélik el. (A kiállítás június 30-ig látható a borbisztro nyitvatartási idejében.)

Mi inspirálta a Későbbi rétegek című kiállítás képanyagát, és hogyan kapcsolódik ez a cím az alkotói folyamathoz?

Munkáimat alapvetően a természeti környezetem látványa inspirálta, amelynek az idők folyamán lerakódott elemei az improvizatív alkotói folyamatban is felbukkannak. A gyors gesztusokkal készülő absztrakt tájképekkel sokszor nem vagyok elégedett. Ilyenkor jön egy lassú, tervezgetési fázis, amelyet nagyon szeretek. A motívumkeresés folyamata érdekel. Több variációt, képtervet készítek, mire megtalálom azt a formát, amely a későbbi, remélhetőleg már befejező réteget képezi. A Későbbi rétegek cím ezt a hosszú, de kreatív folyamatot jelenti.

A Balaton-felvidék természeti szépségei hogyan hatnak az alkotásaira?

Több mint harminc éve műveljük a szőlőt a Becehegyen, ez lett a második otthonom és azóta járjuk feleségemmel a Balaton-felvidék tájait. Az ablakon kinézve is a Balatont látom, a szigligeti öblöt a Várheggyel. Sötétlik mögöttük jellegzetes formájával a Badacsony, a Szent György-hegy, a túlsó partról meg a fonyódi kettős kúp lágy vonalai szűrődnek át a párán. Kétszáz méterre pedig a Bece-ugrató kopár sziklái látszanak, ahova gyakran fölmászom, hogy lavírozott szénrajzokat készítsek. A táj fantasztikus! A szőlőültetvények barázdái rásimulnak a dombokra, völgyekre. Másutt füves rétek, bokros, fás részek, mocsarak, patakok. Ezt a tájat ábrázoltam mindig, különböző technikákkal, sok gyakorlat ahhoz, hogy a tájképi elemek és az érzések beépüljenek a memóriámba, és elvont, redukált formákká, könnyed gesztusokká váljanak.

Különleges technikát alkalmaz. Mesélne nekünk arról, hogyan építi be a természet elemeit, színeit és formáit a festményeibe?

Mindig izgatott a vizes élőhelyek és az elvadult bozótos rétek növényzetének szépsége és ennek a kaotikus növényzetnek konkrét vagy elvont ábrázolása, ami nem egyszerű feladat. Ehhez mostanában különleges festőszerszámokat készítek, fűszálakból ecseteket. A befestékezett és finoman mozgatott növény a rugalmassága, hajlékonysága révén alkotótárssá válik. Kézmozdulataimhoz hozzáadódik a fűszál fizikai tulajdonsága, lengése, rezgése és rajzolata is, ami nem a növény lenyomata, hanem véletlenszerű, kaotikus szövevény, színes vonalak halmaza. A keletkező improvizációkat saját emlékképeim és érzéseim irányítják, miközben a szerszámmal a bozótok, fűcsomók struktúráját és áramlásait imitálom. A véletlennek tűnő gesztusokban benne van minden korábbi tapasztalatom és a pillanatnyi hangulatom is.

Lantos Ferencet mesterének tekinti, művészetpedagógiája szellemében közreműködött a győri Leonardo Alapfokú Művészeti Intézmény létrehozásában is. Milyen meghatározó tanítások vagy inspirációk származnak tőle, amelyek a Későbbi rétegek című kiállításban is megjelennek?

Lantos Ferenc a Pécsi Tanárképző Főiskola tanáraként elsőként próbálta adaptálni az absztrakt művészetet a magyar rajztanárképzésben. Ezzel a pécsi messze megelőzte a többi tanárképzőt, de az egész közoktatást is, ahol majd csak a rendszerváltás után, 1995-ben jelenhettek meg ezek a modern, de valójában háború előtti tanok. A pécsi főiskolai éveim alatt találkoztam a pedagógiájával: a természetelvű, logikai formavilágból építkező konstruktivizmussal, amellyel egy új, absztrakt valóság teremthető. Az oktatásba ott kellett beépíteni Lantos művészetpedagógiáját, ahol az új képzőművészeti formanyelv elsajátítása, az absztrakt és a geometrikus művészet tanítása volt a feladat, segítségével érthetővé és befogadhatóbbá váltak a művészet fontos eseményei, az izmusok, a Bauhaus, a De Stijl iskolák törekvései és úttörő alakjai: Mondrian, Klee, Kandinszkij, Itten, Moholy, Kepes.

Nálam a „Csempe tervek” sorozatnál jelenik meg ez a szemlélet. Itt 3×4 db csempéből kirakott négyzetháló a geometrikus alapséma. Ezekben a kis négyzetekben mikrotájakat rajzoltam fűecsettel, és ez a háló képezi az alapot. A Későbbi rétegeket pedig színes négyzetek, körök, átlók, háromszögek, átmetszések, áthatások alkotják. A Lantos-féle új valóság teremtése nálam a geometrikus elemek játékos felhasználásával, formai és színkontrasztok révén valósul meg.

A Nefelejcs Borbisztró mint kiállítási helyszín egy szőlőtőkékkel körülvett, természetközeli környezet. Hogyan látja a művészet és a borbisztró kapcsolatát?

A Badacsony az egyik legszebb magyar hegy. Ha körbejárjuk az ösvényeket lenyűgöz vad szépségével. A szőlőtáblák helyenként egészen a bazaltorgonákig felkúsznak. Épp ezért nagy tisztelője vagyok a szőlősgazdáknak, akik évszázadok óta, nehéz és szorgalmas munkával formázták a hegylábi területeket, és létrehozták ezt a „toszkán” tájat. Sike Balázs és felesége, Réka is ezt a fontos, tájmegőrző munkát viszik tovább. Finom boraikkal még a régi helyükön, Badacsonytördemic központjában találkoztam először. Amikor megnyitották a Nefelejcset, kiderült, hogy komplex módon értelmezik a vendéglátást, a művészeteket is támogatják, hiszen a tóti piacon találkoztak a fiammal, Vitáris Gábor akvarellfestővel, akit meg is hívtak egy kiállításra. Számomra megtisztelő, hogy most én is sorra kerülhettem, mert remek emberek, minőségi a vendéglátás, finomak az ételek, a bor pedig zseniális. A borkészítés is a teremtés művészete, amely időt, türelmet és alázatot igényel. A borász a szőlőből, a napsütésből, a földből alkot, én a tájból, a fűszálakból és a színekből. /P. Varró Szilvia/