Növendékek hangversenye, majd díjátadó zárta a Tavaszi Zenei Napokat a Járdányiban
Haga Kálmán a zeneiskola igazgatója a koncertet megelőzően örömét fejezte ki, hogy a Tavaszi Zenei Napok záró eseményére megtelt a hangversenyterem. - Sokéves hagyomány, hogy könyvtárunk által meghirdetett olvasópályázat díjazottjai is ezen a rendezvényen vehetik

Haga Kálmán a zeneiskola igazgatója a koncertet megelőzően örömét fejezte ki, hogy a Tavaszi Zenei Napok záró eseményére megtelt a hangversenyterem. – Sokéves hagyomány, hogy könyvtárunk által meghirdetett olvasópályázat díjazottjai is ezen a rendezvényen vehetik át jutalmukat. Színes lesz a koncert, hiszen mindenféle hangszert láthatunk és hallhatunk majd – árulta el.
Az elmúlt napokban a volt növendékek és tanáraik, ezúttal a jelenlegi növendékek mutatkoztak be egy-egy műsorszámmal. Lendvai Nándor tubán játszott, Király Anna és Király Emőke Mária négykezest adott elő, Szollár Eliza fuvolázott, egy négy tom-tomra készült darabot mutatott be Domján Bendegúz, Király Erik furulyán szólózott, Várnagy Oívia zongorázott, Szakonyi Bence dobolt, Nagy Réka Napsugár, Moór Dóra, Csák Regina, Kovács Fanni, Molnár Anna Orbán Csenge fuvolán játszott, Henn Bálint és Molnár Csaba trombitált, Lakatosné Horváth Krisztina és Tóthné Kovács Katalin hegedült. Zongorán kísért az esten Müller Ilona, Egyedné Somogyi Hajnalka és Király Emőke Mária.
Az olvasópályázat legjobbja a legkisebbek között Gábor Vince, akinek Haga Kálmán igazgató gratulál
László Anetta, a zeneiskola könyvtárosa elmondta, hogy az olvasópályázatra 44 pályamű érkezett. – A feladatok a tanév évfordulós művészeihez kapcsolódtak zene, irodalom, festészet témakörében. Bach, Erkel, Bartók, Paganini, Beethoven, Vörösmarty, Jókai, Munkácsy életének állomásait műveit kellett ismerniük a pályázatot jól kitöltő gyerekeknek. A résztvevők három kategóriában versengtek: a legkisebbek, az előképzősök, a másik korcsoportban az alsó évfolyamon tanuló gyerekek, a második, harmadik, negyedik évfolyamon tanulók. A legidősebbek kategóriájában a felső évfolyamon tanulók versengtek, köztük felnőttek is. A két alsó korcsoportban rajzpályázatot is hirdettek, a legkisebbek a hangszert rajzolták le, amin tanulnak, a nagyobbak kedvenc zeneszerzőiket örökítették meg. Az olvasópályázaton a legkisebbek közül az első Gábor Vince, a két második Mayer Lili és Gombkötő Sára, harmadik Bolla Szebasztián lett. Az alsó évfolyamosok közül a legjobban Vidosa Zsófia teljesített, második Erdélyi Emma Liliána, harmadik Köles Bíborka lett. A felsősök közül az első helyezést Katona Zsófia, a másodikat Gábor Emma és Fülöp Abigél, a harmadikat Illés Borbála érdemelte ki. Különdíjat a felnőttek kaptak, Lakatosné Horváth Krisztina és Puska Mariann, valamint a gyerekek közül a legjobban rajzoló Pák Emma.