Generációk közötti eszmecsere egy lendő ifjúsági klub céljára alkalmas helyiség megtekintésével
A már régóta működő Idősek tanácsa és az alig néhány hónapja, helyi batsányis és széchenyis középiskolásokból megalakult Fiatalok tanácsadó testülete a közelmúltban úgy döntött, hogy egymás céljainak, motivációinak, véleményének kölcsönös megismerése jegyében személyesen is találkoznak.

A már régóta működő Idősek tanácsa és az alig néhány hónapja, helyi batsányis és széchenyis középiskolásokból megalakult Fiatalok tanácsadó testülete a közelmúltban úgy döntött, hogy egymás céljainak, motivációinak, véleményének kölcsönös megismerése jegyében személyesen is találkoznak. A találkozó a polgármesteri hivatal udvari tanácstermében a napokban létrejött.
A fiatalok ezúttal egy korábbi ígéretnek megfelelően, szemügyre vehették az egykori iparoskörnek helyet adó pincehelyiséget a polgármesteri hivatal alatt, amely -az elképzelések szerint- és természetesen egy felújítás után, a jövőben ifjúsági klubként funkcionálhatna. A fiatalok vállalták, hogy a hely kitakarításában, renoválásában önkéntes munkával ők is részt vesznek majd. Pass Sándor alpolgármester pedig arról tájékoztatott, hogy a város egyik cége anyagilag is támogatná a felújítást. Elhangzott, a klubhelyiség házirendjét a jövőben együtt dolgozzák ki és a diákok a tervek szerint maguk vállalnak felelősséget azért, hogy mindig rendeltetésének megfelelően működjön a pince, ahol saját összejöveteleket tarthatnak.
Kutasi Iván, az Idősek tanácsadó testületének elnöke örömének adott hangot, hogy a fiatalok elfogadták meghívásukat. Elmondta, szervezetük büszke arra, hogy az elmúlt évek alatt több olyan tanácsot is tudtak adni a polgármesternek és az önkormányzati testületnek, amelyet azok befogadtak és meg is valósult. A fiatalok az idősek kérdéseire válaszolva elmondták, hogy szeretnek Tapolcán élni, hiszen a város nyugodt és biztonságos, sok a gondozott zöldterület, ami miatt egységes és szép képet mutat Tapolca. Céljaik között említették egy ifjúsági klub létrehozását, amelyet a két középiskola diákjai közösen használhatnak, és amellyel kapcsolatban már történtek is lépések.
Dobó Zoltán polgármester méltatta a találkozót, úgy fogalmazott, az emberi kapcsolatok építése a fő cél, hiszen, ha ez megvan, akkor a városért végzett szakmai munka is könnyebb. A polgármester a városüzemeltetés aktualitásairól is tájékoztatta a jelenlévőket. Szóba hozta az önkormányzati területeken álló fák metszését, amelyet annak ellenére, hogy nagy tudású, szakmailag jól felkészült kertészek irányítása alatt zajlik, mégis sok igaztalan kritika éri. Elhangzott, a Cselle-Ház Kft-vel együttműködve például két kertészmérnök dolgozik. Elhangzott, a balesetveszélyes helyzetek elkerülése érdekében a jövőben a kislombú fák telepítését preferálják. A polgármester tájékoztatta a két testületet arról is, hogy elkezdődött a felújítási munka a katonai emlékparkban. Ennek fedezete az úgynevezett „hadivasakért” kapott összeg, amelyeket minisztériumi jóváhagyással adtak el a Dobó lakótelepi katonai emlékparkból. Hozzátette, az ezekért kapott összeget teljes egészében katonai emlékek megőrzésére, hadiemlékek ápolására kell, hogy fordítsák. Egyéb témák mellett a polgármester fontosnak tartotta elmondani a mammográfiai szűrés helyi problémáját. Tapolcán ugyanis tönkrement a női emlő szűrését végző gép, így a tapolcai és környékbeli hölgyeknek azért Veszprémbe kell utazniuk. Mindeközben Sümegen van egy teljesen új, pár éve pályázaton nyert mammográf készülék, amit azért nem tudnak működtetni, mert nincs hozzá szakorvos. Dobó Zoltán polgármester a probléma megoldása érdekében levelet írt dr. Navracsics Tibor országgyűlési képviselőnek, kérte, a gép kerülhessen Tapolcára, hiszen itt van hozzá szakorvos, aki a vizsgálatot, szűrést elvégzi. A válaszlevélben azonban nem jelent meg a megoldás irányába mutató konkrét szándék , így további lépéseket kell tenni az ügyben – tájékoztatta az idősek és a fiatalok tanácsának tagjait Dobó Zoltán. /Töreky L./