2025/04/19

Fogászati rajz- és esszépályázata legjobbjait jutalmazta a helyi LEK

A napokban lezajlott a tapolcai Testi-Lelki Egészségfejlesztési Központ által szervezett, „A száj egészségének védelme óvja a testet és a lelket” című rajz- és esszépályázat eredményhirdetése a TÁMK-ban. A pályázati felhívást a 18 év alatti gyermekeket

A napokban lezajlott a tapolcai Testi-Lelki Egészségfejlesztési Központ által szervezett, „A száj egészségének védelme óvja a testet és a lelket” című rajz- és esszépályázat eredményhirdetése a TÁMK-ban. A pályázati felhívást a 18 év alatti gyermekeket megcélozva tette közzé a LEK, a tapolci és a tapolcai járás települések óvodásainak, általános és középiskolás diákjainak ajánlva. Dr. György Annamáriától, a központ vezetőjétől megtudtuk, összesen 42 pályamű érkezett, hat településről. 

A kiírásban három témából lehetett választani, az egészséges fogak, a prevenció fontossága, a fogápolás témáiban, rajzzal és esszével. A legtöbb alkotás „az egészséges fogak, prevenció fontossága” témában, rajzként érkezett- tudtuk meg.  A pályaműveket értékelő zsűritagok Dr. Dézsenyi Éva fogszakorvos,  Walla Barbara rajztanár, Sikos Rita Krisztina igazgató voltak. A zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen egyaránt vizsgálták a pályamunkákat a látványosság, kreativitás, szakmai tartalom, egyedi megoldások, illetve a kiírás céljainak való megfelelés. Az eredményhirdetésen részt vett Bántó Zsófia, aki a Colgate-Palmolive Kft. Magyarország képviseletében érkezett Tapolcára és fogápolási ajándékokkal ajándékozta meg a résztvevőket. Elhangzott, a pályázat célja többek között a szájegészség védelmére való figyelemfelhívás, hiszen az egészséges szájüreg nélkülözhetetlen az evéshez, az iváshoz, a légzéshez és a beszédhez is.  Emellett a száj és a fogak az emésztési folyamat első állomásának is tekinthetők, hiszen a fogakkal megőrölt étel, illetve az abban lévő keményítő lebontása már a szájüregben megkezdődik, a nyálban található amiláz enzim által. A fogszuvasodás a világ egyik leggyakoribb betegsége, de megelőzhető. Rendszeres fogtisztítás és fogorvosi vizsgálaton való részvétellel biztosítható az egészséges fogazat megtartása.

A rajzos pályaműveket a Tamási Áron Művelődési Központ támogatásával kiállították az emeleti aulában, azok megtekinthetők április végéig mindenki számára. Az esszépályázatok vonatkozásában tekintettel arra, hogy csekély számú pályázat érkezett, helyezést nem, de elismeréseket megítélt a zsűri. Vitus Emőkének, aki középiskolás kategóriában készített egy igen alapos pályamunkát. Varga Fülöp Dominiknek, aki általános iskolából készített „Julis és a fogkefe” címmel ámulatba ejtő fogalmazást, melyet a zsűri egyöntetűen kiemelt, mint a legjobbat. Holecz Nórának, aki szintén általános iskolai kategóriában készítette el igen alapos fogalmazását.

Rajzpályázata benyújtásával középiskolai kategóriában Szabó Hanna Nóra és Mayer Lili kreativitás tekintetében különdíjban részesült.

Általános iskolai pályázatoknál szakmai tartalom megjelenítéséért különdíjban részesült:  Holecz Nóra. III. helyezett Illés Nóra, II. helyezett Gögh Bendegúz, I. helyezett Papp Alíz lett.

Óvodai rajzpályázati kategóriában különdíjat kettőt osztott ki  a zsűri:  Sipos Majának látványosságra; Vizeli Júliának pedig kreativitásra.A III. helyezett: Horváth Emma lett, II. helyezett Linter Benett Balázs, I. helyezett pedig  Molnár Boróka. A rendezvényt a Colgate-Palmolive Magyarország Kft,  Halász Gáborné grafika Budapest, Mayer Richárd, Dávoti Balázs egyéni vállalkozó és a Ga Design nyomda Sümeg támogatta. /tl/

Vélemények összegzése
Nincsenek hozzászólások

Sajnáljuk, a hozzászólási lehetőség jelenleg zárva van.