2025/05/17

„Ezentúl egészségesen”- Egy jó program a gyermekek ideális testsúlyának kialakítása érdekében

Immár második alkalommal zajlik Tapolcán a Dr. Sövényházi Ilona gyermekháziorvos szakmai vezetésével az „Ezentúl egészségesen” elnevezésű program, melynek célja a foglalkozásokon résztvevő gyermekek életkorának és fejlődésének megfelelő testsúly elérése. A város, illetve Dobó Zoltán polgármester

Immár második alkalommal zajlik Tapolcán a Dr. Sövényházi Ilona gyermekháziorvos szakmai vezetésével az „Ezentúl egészségesen” elnevezésű program, melynek célja a foglalkozásokon résztvevő gyermekek életkorának és fejlődésének megfelelő testsúly elérése. A város, illetve Dobó Zoltán polgármester által is támogatott akcióban összesen 11 gyermek és azok szülei vesznek részt. Az eredmények biztatóak – hangzott el az „Ezentúl egészségesen” program áprilisi összejövetelén a Tamási Áron Művelődési Központban. 

A program összehangolt csapatmunkával a tapolcai Testi-lelki Egészségfejlesztési Központtal együttműködésben zajlik- tájékoztatta a Tapolcai Médiát dr. György Annamária, a helyi EFI iroda vezetője. – Dr. Sövényházi Ilona gyermekháziorvossal történő kiváló együttműködésük révén a projektben résztvevő gyermekeknél testanalízis vizsgálatot végzünk az InBody testösszetétel mérő készülék segítségével. Önmagában a testsúlyérték ugyanis nem alkalmas a valós egészségi állapot megítéléséhez.  A testsúlycsökkentést személyre szabott biztonságos életmódváltással érdemes megvalósítani. A testösszetételi eredmények szakszerű kielemzésével tudta Sövényházi  doktornő megállapítani azt is, hogy már tapasztalható a javulás, jönnek az eredmények. A folyamat támogatására egyébként a gyermekek fiberrostot és herbaferm cseppet is fogyasztanak, amely elősegíti a zsírbontást és az izomfejlődést- árulta el dr. György Annamária.

Az „Ezentúl egészségesen” program 2025. évi áprilisi összejövetelét a Tamási Áron Művelődési Központban tartották. Az eseményre készülve dr. Sövényházi Ilona túrókenyeret készített és megkóstoltatta a nagyon ízletes és egészséges zöldségitalt is a résztvevőkkel.  A kóstolót egy rövid mozgásprogram követte, melyhez a gyermekek örömmel csatlakoztak. Jámbor Szilvia dietetikus jelenléte pedig lehetőséget nyújtott a szülők számára az egészséges táplálkozással kapcsolatos konzultációra. Megtudtuk, ezek a találkozások és az utánkövetések havi rendszerességgel zajlanak. A következő találkozót már a tavasz jegyében, a szabadban tervezi megszervezni a csoport, túrázási programmal összekötve. /tl/

Vélemények összegzése
Nincsenek hozzászólások

Sajnáljuk, a hozzászólási lehetőség jelenleg zárva van.