Zenével, verssel, színházi produkcióval ajándékozták meg hölgy tagtársaikat
Nőnapi összejövetelt tartott a Tapolca és Környéke Nyugdíjas Egyesület. Az ünnepi eseménynek a TÁMK színházterme adott otthont március 3-án. Az alkalomból nőnapi gondolatokkal, a Főnix Színjátszó Egyesület produkciójával, Horváth József szavalatával, Farkas Mihály klasszikus gitárjátékával

Nőnapi összejövetelt tartott a Tapolca és Környéke Nyugdíjas Egyesület. Az ünnepi eseménynek a TÁMK színházterme adott otthont március 3-án. Az alkalomból nőnapi gondolatokkal, a Főnix Színjátszó Egyesület produkciójával, Horváth József szavalatával, Farkas Mihály klasszikus gitárjátékával és az Al-Ahram Hastánccsoport produkciójával ajándékozták meg a gyengébbik nemhez tartozó tagtársakat.
A rendezvényre érkezett szépszámú nyugdíjas hölgyet, a meghívott a vendégeket, köztük Tapolca és a környék településeinek megjelent képviselőit, polgármestereit a nyugdíjas egyesület elnöke köszöntötte. Kálmán Béla úgy fogalmazott, „a nőnap minden évben felhívja a figyelmet arra, hogy a nők milyen fontos szerepet játszanak a társadalomban, a családban, gyakorlatilag az élet minden területén”.
– Sokan azt állítják, hogy a női erő a szeretetben rejlik. Én azt mondom, hogy a női erő abban rejlik, hogy nők képesek a szeretetet gondolatokkal és cselekedetekkel életre kelteni. De tudnak tanítani, vezetni, emelni, támogatni is. Ne feledjék hát, hogy önök mindannyian hatalmas értéket képviselnek, a nőnap pedig ennek egyfajta elismerése, egy kis pihenés, egy kis büszkeség a sok fáradozás után- hangsúlyozta az egyesület elnöke. Dobó Zoltán polgármester Tapolca önkormányzatának nevében köszöntötte a jelenlévő hölgyeket. Elmondta, a nők társadalmi, gazdasági szerepvállalása az utóbbi száz évben jelentősen megnőtt és ez a tendencia jelenleg is folytatódik. – Én erről azt gondolom, hogy a nő legfontosabb szerepe a családban van, hiszen anyai szeretet, törődés nélkül elképzelhetetlen egy egészséges családi működés. A legmeghatározóbb érzelmi kötődések pedig a családon belül az anyához, a nagymamákhoz kapcsolódnak, bizonyos dolgokat csak tőlük kaphat meg a gyermek. A mai nap szóljon róluk, akiket helytelenül gyengébbik nemként írunk le, pedig hiteles kutatásokból tudjuk, hogy a nők sokkal több mindenre képesek, sokkal több mindenben jobbak, mint mi, férfiak- méltatta a nőiség jelentőségét a városvezető. /tl/