Szászi József: „A mai címerek legalább 60-70%-a hibás”
A tapasztalt szem gyorsan felismeri azokat a történeteket, amelyek egy település címerében rejlenek – akár olyasmiket is, amiről még az ott élők sem feltétlenül tudnak.Ezeket mesélő címereknek is nevezik, hiszen elárulnak valamit az adott településről.

A tapasztalt szem gyorsan felismeri azokat a történeteket, amelyek egy település címerében rejlenek – akár olyasmiket is, amiről még az ott élők sem feltétlenül tudnak.Ezeket mesélő címereknek is nevezik, hiszen elárulnak valamit az adott településről. Feltárhatják, hogy eredetileg nemesi birtok volt-e, vagy utalhatnak a település földrajzi fekvésére- derült ki abból az előadásból, amit a tapolcai Wass Albert Könyvtár emeletén tartott Szászi József címerkutató. Az is kiderült, a mai település címerek egy jelentős része nem felel meg a heraldika szigorú szabályainak.
Szászi József középiskolai tanár, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagja, és a tapolcai Batsányi János Gimnázium egykori növendéke. Előadásában elmondta, hogy a heraldika, vagyis a címertan elsősorban a történelmünket adja vissza. Például az ország címere az ezer éves történelmünkre utal, és a címerek között egy unikumnak számít. Unikum, mert Magyarország államformája köztársaság és mégis korona van a címerében, ami nem a királyságnak, hanem a magyar államiságnak a szimbóluma.
Ahogy az országéban, úgy a városok, községek címereiben is ott rejtőzik a történelem. Tapolca és térsége címervilága nagyon szerteágazó, talán úgy is lehet fogalmazni, hogy eklektikus. Mindez annak is köszönhető, hogy a címereket nem csak megörökölni lehet, hanem alkotni is, hiszen a politikai változások hatására Magyarország címerei folyamatosan változtak. A rendszerváltás óta például Szászi József is több mint 30 címert tervezett települések és településrészek számára. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a heraldikának szigorú szabályai vannak és a mai címerek legalább 60-70%-a hibás. Fontos előírás például, hogy a színekből mindössze ötöt lehet használni, míg fémekből csak kettőt, az aranyat és ezüstöt. Ha a pajzs például arany színű, akkor az oroszlánnak vörösnek kell lennie és fordítva, ha az oroszlán arany, akkor a pajzsnak kell vörösnek lennie. Szászi József előadásainak célja, felhívni az emberek figyelmét arra, hogya szabályoknak nem megfelelő címereket meg lehet és meg kellene változtatni. Ahogy az egyik címer felirat is mondja: „Renovare semper convenit”, vagyis Megújulni mindig érdemes! /sz.z./