Ütközet Tapolcánál, 1945. március 27-e

A már Magyarország területén előrenyomuló szovjet haderő elleni felkészülés jegyében 1944 őszén
megkezdték Tapolca városának körkörös katonai megerődítését. Ennek során a polgári lakosság, a
helyi repülőtereken szolgáló magyar katonaság és az itt állomásozó német alakulatok katonái
részvételével lövészárkokat és tüzelőállásokat kezdtek kiásni, először a település északi határában.
Aztán 1945. március elején pedig tankok elleni harcra kiképzett német és magyar riadócsoportokat
állítottak fel a közelgő harcokra számítva.

Az ellenség először a levegőből csapott le. A várost már
korábban is érték repülőtámadások, de ezek sorából kiemelkedően pusztító volt az 1945. március 25-i
virágvasárnapi bombázás. A szovjet 17. légihadsereg kétmotoros bombázóinak rajtaütése több mint
200 polgári áldozat, német és magyar katona életét követelte. A városért vívott földi harcok napja
március 27-e volt. A Tapolca körüli védővonalban a 23. német páncéloshadosztály egyes alakulatai
készülődtek a harchoz, a szovjeteket az Eger-völgy és a Káli-medence felől várva. Pedig eközben egy
nagy erejű és leplezett szovjet páncélos bekerítés volt kialakulóban északi irányból. A Tapolca északi
előterében, a Haraszton kanyargó lövészárkokban és lőállásokban a német 128. páncélgránátos ezred I.
zászlóalja foglalt állást, Herbert Roltsch százados parancsnoksága alatt. Őket érte az a váratlan
meglepetés, amikor a Véndeki- és a Haláp-hegy irányából előrontott a 181. szovjet harckocsidandár 40
páncélosa és rohamra indultak Tapolca elfoglalásáért. A német páncélgránátosok bár súlyos helyzetbe
kerültek, mégis felvették a harcot. Érzékeny veszteségeket szenvedtek, de okoztak is. Szinte csak kézi
páncéltörő eszközökkel rendelkeztek, mégis sikerült kilőniük 4 szovjet T-34-es harckocsit és 4
rohamlöveget. De a túlerővel szemben nem boldogultak és futásban kerestek menekülést. Egyesek a
várost övező legelőkön és kukoricásokon, mások Tapolca utcáin keresztül szaladtak a kijelölt új
gyülekezési helyszín, a tapolcai katonai repülőtér felé. Eközben helyenként még megálltak és
tűzpárbajokat vívtak a nyomukban járó szovjet előőrsökkel. A tapolcai utcákon és tereken lefolyt
összecsapásokban több német és szovjet katona esett el. A hatékony német ellenállás azonban
felpaprikázta a támadókat, amelynek az lett az egyik súlyos következménye, hogy nem ejtettek
foglyokat. A magukat megadó német katonákat a helyszínen lelőtték.
A szétszóródva hátráló német gyalogság és a megmaradt néhány harckocsi és lövészpáncélos a
repülőtéren kijelölt gyülekezési helyről folytatta a visszavonulását a Lesence-völgy irányába. Itt
elfoglalták a Lesenceistvánd és Balatonederics között hevenyészve kialakított új főellenállási vonal
tüzelőállásait és felkészültek a harc folytatására. A szovjet erők Tapolcán rövid pihenő, üzemanyag és
lőszervételezés után nyugati irányú előrenyomulásba kezdtek. A késő délutáni órákban a Lesence-
patak térségében az előretörésük a németek szervezett ágyútüzében azonban elakadt. Az éjszaka
kölcsönös tüzérségi párbajjal telt, majd másnap reggel a beérkezett utánpótlásokkal megerősített
szovjetek újra támadásra indultak. Az elszántan védekező németek ellenállását csak többszöri
légicsapások után sikerült megtörni a késő délelőtti órákra. 1945. március 28-án délre a Tapolca-
Lesence-völgyi ütközet véget ért.

Hangodi László