A pénz körül forgott minden a Batsányiban- Játékosan tanultak, vetélkedtek és nyertek…
Egy héten át minden a pénz körül forgott a Batsányi János tagintézményben. Persze nem a szó szoros értelmében, inkább játékosan, de mégis komolyan. Az elmúlt héten olykor vicces, máskor a felnőttek számára is kihívást jelentő

Egy héten át minden a pénz körül forgott a Batsányi János tagintézményben. Persze nem a szó szoros értelmében, inkább játékosan, de mégis komolyan. Az elmúlt héten olykor vicces, máskor a felnőttek számára is kihívást jelentő feladatokat oldottak meg, amelyek mind a kiberbiztonságról, az online csalások elkerüléséről szóltak. A csapatok az iskola páncélszekrényének kulcsáért, valamint a legjobb hekker csapat címért versenyeztek egy héten át. A díjkiosztó ünnepségre múlt hét pénteken tartották a tanintézményben.
Bajner Imre igazgató köszöntötte a gyerekeket és elmondta, hogy valójában mindenki nyertesnek érezheti magát, mert olyan ismeretekhez jutottak egy hét alatt, amelyek rendkívül hasznosak lesznek további életükben is. A verseny főszervezője Nagy Károly pedagógus foglalta össze a pénzhét eseményeit. Örömét fejezte ki, hogy már az első kihívás is nagyon jól sikerült, ami egy kahoot feladat volt. Majd a hétfői napon még egy hasznos előadást is hallgathattak a diákok „Okosan a befektetésről” címmel Mericsné Ódor Magdolnától. A második kihívás a hekkerek és kibertámadások jegyében telt, amellyel kapcsolatban információkat gyűjtöttek és mémeket készítettek. Kedden a tűzfal előnyeivel és hátrányaival ismerkedtek, majd plakátokat készítettek. Szerdán Csurgai Szilvia a helyi OTP bankfiók, és Molnár András a Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársa tartott élvezetes, érdekes előadásokat a digitális pénzügyi biztonság témájában. Csütörtökön QR kódokat vadásztak, és Redmenta feladatlapokat oldottak meg. Mindeközben az osztályfőnöki órákon is folytatták a pénzhét témáit beszélgetésekkel, feladatokkal. A 26 versenyző csapat a jó feladatmegoldásért virtuális pénzt gyűjtött saját bankkártyájára, így az összegyűjtött pénz adta meg a végső sorrendet. Harmadik helyen végeztek a zseton lovagok a 8.a-ból, Sásdi Zsombor, Balogh Márk, Hobok Balázs és Ágh Bendegúz. Másodikak a Banklakók lettek a 7.a-ból: Illés Csenge, Horváth Ronett, Boer Petra, Hegyi Kristóf. Az első helyet pedig a Kuni Benett, Kuni Zsombor, Boer Patrik, Tóth András összeállítású csapat nyerte, akik megvédték tavalyi címüket. A hekker válogatott tagjai, aki kinyithatták az iskola páncélszekrényét és abból ajándékokat vehettek ki: Illés Csenge, Farkas Máté, Kiss Tamás és Sásdi Zsombor lettek. Nagy Károly köszönetet mondott a szülői munkaközösségnek a sok-sok támogatásért, hiszen ők voltak azok, akik az ajándékokat beszerezték a helyi vállalkozóktól. Így a legjobbak többek között pizza- és fagylalt utalványokkal, strand- és mozibelépőkkel, ajándéktárgyakkal, fülhallgatókkal valamint sok-sok édességgel lettel gazdagabbak. Senki nem távozott üres kézzel, sőt, az ünnepség végén még a szerencsekerék is juttatott némi finomságot azoknak, akinek a nevét kipörgették. /km,tl/