2025/03/18

Egyhangú támogatást kapott a polgármesteri keret támogatottjairól szóló 12 határozati javaslat

Mindössze két napirendi pontot tárgyaltak, illetve fogadtak el délelőtt az önkormányzat bizottságai, majd a város képviselő-testületének tagjai is. A képviselő-testület minden jelenlévő tagja támogatta Dobó Zoltán polgármester  előterjesztését: tucatnyi konkrét helyi tanintézmény, civil szervezet, alapítvány

Mindössze két napirendi pontot tárgyaltak, illetve fogadtak el délelőtt az önkormányzat bizottságai, majd a város képviselő-testületének tagjai is. A képviselő-testület minden jelenlévő tagja támogatta Dobó Zoltán polgármester  előterjesztését: tucatnyi konkrét helyi tanintézmény, civil szervezet, alapítvány részesülhet hamarosan a „polgármesteri keretből”.

A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal főispánja novemberben a közterületek tisztántartására vonatkozó rendeletalkotási kötelezettség elmulasztásának tárgyában törvényességi felhívással fordult Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé. A Képviselő-testület a törvényességi felhívásban foglaltak tartalmát tudomásul vette, a felsőbb szintű jogszabályoknak történő megfelelés céljából megalkotta a közterületek tisztán tartásáról és az elhagyott hulladék felszámolása érdekében tett intézkedésekről szóló 30/2024. (XII.14.) önkormányzati rendeletét, amelyet most a szükséges módosításokkal egyhangúlag megszavaztak a tapolcai képviselők.

A 2. napirendi pont megszavazásával,  tizenkettő, túlnyomó többségében helyi intézményeket támogató alapítványok polgármesteri keretből történő támogatásáról  döntött a testület. A képviselők az erről szóló polgármesteri előterjesztés mind a 12 határozati javaslatát egyhangúlag elfogadták:

A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagintézményének intézményvezetője az iskola épülete előtti terület örökzölddel történő beültetéséhez, továbbá a digitális kultúra oktatását segítő eszközök beszerzéséhez kért és kapott 150.000+250.000 forint összegű anyagi segítséget.

A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola székhelyintézményében működő szülői szervezet és a Bárdos Lajos Alapítvány a Tapolcai Gyermekekért 2025. március 1. napjára bált szervez. A bál bevételéből az iskola nyílászáróinak hővédő fóliával történő ellátását szeretnék megvalósítani. A kivitelezéshez kértek anyagi hozzájárulást 350.000 forint összegben, amit a testület tagjai is elfogadtak.

Tapolcai Barackvirág Óvoda Szülői Munkaközösségének elnöke az önkormányzat anyagi támogatását kérte az óvoda udvarán kültéri mászóka vásárlásához. A Tapolcai Barackvirág Óvodáért Alapítvány 200.000 forint összegű támogatása  – a polgármesteri keret terhére – valósulhat meg. A pénzt a Tapolcai Barackvirág Óvodáért Alapítványon keresztül folyósítják majd.

A Tapolcai Kazinczy Ferenc Általános Iskola szülői munkaközössége az intézmény fejlesztésére – mosdók részleges felújítása – kért anyagi támogatást. A helyi alapfokú tanintézmény a testület döntése nyomán, a Korszerű Oktatásért Alapítványon keresztül kap 300.000 forintot a célra a polgármesteri keretből.

A Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola igazgatója a város anyagi támogatását kérte az iskola által megszervezett bál költségeinek kifizetéséhez. A célt a testület támogatta, így a  Nagyboldogasszony Római Katolikus Iskoláért Művelődési, Kulturális, és Oktatási Alapítvány 250.000 forint összegű támogatást kap a célra a polgármesteri keret terhére.

A Batsányi János Gimnázium és Kollégium az iskola oktató- és nevelő munkájához szükséges eszközbeszerzésre fordítja a támogatás összegét. A támogatás folyósítása a Biztatás Alapítványon keresztül történik. Az alapítvány 300.000 forint összegű támogatását – a polgármesteri keret terhére – jóváhagyta a testület.

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány eszközbeszerzés támogatási kérelemmel kereste meg az Önkormányzatot. Az alapítvány célul tűzte ki, hogy az ország valamennyi mentőautóját felszereli a legmodernebb DIMAR DIMAX maszkokkal, amelyek kritikus helyzetekben jelentősen növelhetik a betegek túlélési esélyeit. Ezek az eszközök elengedhetetlenek a hatékony és gyors oxigénellátáshoz, amely számos életveszélyes helyzetben kulcsfontosságú. A mentőellátás egyik fontos eleme a kritikus állapotú, légzési elégtelenségben szenvedő betegek oxigénellátásának biztosítása. A 100.000 forintos polgármesteri támogatásnak köszönhetően, a helyi mentőgépjárművek is ezzel a létfontosságú eszközzel lesznek felszerelve a jövőben.

A Csontvelő-Transzplantáció Alapítvány a nagy szegénységben élő családok súlyos beteg gyermekeinek megsegítésére, a csontvelő – transzplantáción átesett gyermekeknek otthoni steril szoba kialakítására, gyógyszerekre, különleges étrendjének támogatásra kért és kapott 100.000 forintot.

A Miskolci Egyetem megkeresést küldött az Önkormányzatnak, amelyben anyagi támogatást kért Czibere Tibor emlékének megőrzésére készített szobor kivitelezéséhez. Czibere Tibor 2019. évben Tapolca város díszpolgára kitüntetést vehetett át a városért végzett sokoldalú tevékenysége elismeréséért. A polgármesteri keret 300.000 forintnyi támogatási összege a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán Folyó Mérnökképzésért Alapítványon keresztül ér majd célba.

Csorba Dávid kérelemmel fordult Dobó Zoltán polgármester irányába. A 32 éves férfi  Duchenne-féle izomsorvadással él Budapesten. Édesanyja több mint három évtizede minden erejét és szeretetét arra fordítja, hogy teljes életet élhessen, azonban mostanra kimerült, egészsége is megromlott. Édesanyja munkáját megfelelő ápolói segítséggel tudná könnyíteni, így ő biztonságban és méltósággal élhetné tovább az életét. Döntött a testület: a kért 100.000 forint támogatási összeg, a Dáviddal a Jövőbe Alapítványon keresztül segítheti a fiatalember életét.

A Tapolcai Kertvárosi Óvoda alapítványának elnöke a tapolcai önkormányzat anyagi támogatását kérte az óvoda udvarának parkosítására, továbbá élmény kirándulás költségeinek kifizetésére. A testület elfogadta: a 200.000 forint összegű polgármesteri támogatást a Gyermek-kert Alapítványon keresztül folyósítják a kérelemben jelzett célokra. /Töreky L./

Vélemények összegzése
Nincsenek hozzászólások

Sajnáljuk, a hozzászólási lehetőség jelenleg zárva van.