Egy nap parasport az egymás iránti tisztelet, elfogadás és örömteli élet jegyében
A Magyar Parasport Napja alkalmából a Batsányi János Gimnázium diákjai rendkívüli élményben részesültek, hiszen lehetőségük nyílt megismerkedni a Magyar Speciális Olimpia Szövetség kiváló sportolóival, valamint Iker Lászlóval, a májátültetésen átesett paraúszóval. A nap kezdetén a Darvastóról

A Magyar Parasport Napja alkalmából a Batsányi János Gimnázium diákjai rendkívüli élményben részesültek, hiszen lehetőségük nyílt megismerkedni a Magyar Speciális Olimpia Szövetség kiváló sportolóival, valamint Iker Lászlóval, a májátültetésen átesett paraúszóval.
A nap kezdetén a Darvastóról érkezett speciális asztaliteniszezők mérték össze tudásukat a gimnázium tanulóival. A barátságos összecsapások során a versenyszellem mellett a kölcsönös tisztelet és elfogadás kapott hangsúlyt. Ezután Iker László lebilincselő előadását hallgathatták meg a résztvevők, amelyben saját életútján keresztül tárta fel a szervátültetés kihívásait, valamint a beavatkozást követő sportos, örömteli mindennapok szépségeit és lehetőségeit. -15 éve foglalkozom ezzel a területtel érintettként és vezetőként is. Úgy érzékelem, van javulás a társadalmi elfogadásban és az ismeretekben de még mindig nem elég. Szükség van a népszerűsítésre, beszélnünk kell róla ott, ahol csak lehetőségünk van rá. Nagyon fontos dolognak tartom, hogy megismerjék az emberek a donor fogalmát, a szervátültetés utáni életet, a műtétek jelentőségét és hogy mennyire fontos, hogy köreinkben jó példával álljunk elő – hangsúlyozta az úszóbajnok. A harmadik tanórában egy barátságos labdarúgó mérkőzés volt a záróesemény, ahol a diákolimpiára készülő gimnáziumi csapat játszott a speciális futballistákkal.
Havasi Gábor a gimnázium testnevelő tanára, a rendezvény megálmodója és szervezője így összegzett: – A mai napon az eredményesség másodlagos volt. Az elsődleges cél azon embertársaink életének bemutatása és megismerése volt, akik a sorstól valamiből kevesebbet kaptak, de a sport által kiteljesedett életük, ezzel megtalálták az utat a boldogság felé. Köszönjük a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség támogatását, a darvastói csapat lelkes, vidám közreműködését és diákjaink érdeklődő, nyitott hozzáállását – fejezte ki háláját Havasi Gábor, aki a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség Bocsa Sport Szakágvezetője is egyben. Munkájának sikerességét igazolja a legutóbbi berlini világjátékokon elért aranyérmes helyezés, melyet Horváth Zsolt és Varga Ágnes Veronika harcolt ki. Megtudtuk, a legközelebbi nemzetközi versenyre 2027-ben, Chilében kerül sor amire nagy erőkkel folyik a válogató és hamarosan a felkészülés is. /Kárpát S./



