Az év tapolcai sportolója: „Amíg lent ültem és néztem a színpadra lépő díjazottakat, az jutott eszembe: kisváros, nagy sport.”
Idén 16 éve, hogy a Csermák József Rendezvénycsarnok megrendezi a város sportéletének exkluzív eseményét, a Tapolcai Sportgálát. A rendezvény látványában és tartalmában is kiemelkedő sportünnepe Tapolcának, ahol a jelen és a jövő sportolói, bajnokai is

Idén 16 éve, hogy a Csermák József Rendezvénycsarnok megrendezi a város sportéletének exkluzív eseményét, a Tapolcai Sportgálát. A rendezvény látványában és tartalmában is kiemelkedő sportünnepe Tapolcának, ahol a jelen és a jövő sportolói, bajnokai is megkapják az őket megillető elismerést és talán kedvet, kitartást a folytatáshoz. Kisváros, nagy sport- ahogy azt olimpiai bajnokunk, Tapolca vívóhőse, 2024 legjobb tapolcai sportolója, Siklósi Gergő szájából találóan elhangzott a közel félezer bálozó sportbarát előtt.
Az est sztárriportere, a rendezvény „showvivője” Matuz Krisztián invitálására elsőként Dr. Navracsics Tibor miniszter, országgyűlési képviselő lépett a sportbál színpadára. Beszédében a helyi közösségben rejlő erőt és a város új olimpiai bajnokát, Siklósi Gergőt méltatta, Tapolcát pedig Magyarország sporttérképének egyik legerősebb bástyájaként jellemezte. Dobó Zoltán gálanyitó gondolatai között arra világított rá, hogy a sport az egyetemes emberi kultúra fontos része, amelyben nehéz nyomot hagyni, az olimpiai bajnoki cím pedig a világ teteje, ahova nehéz eljutni, ám egy tapolcainak most újra sikerült. A polgármester igazi példaképként méltatta Siklósi Gergelyt, aki „megcselekedte, amit más nem tudott, harcolt, hitt magában és Tapolcáról indulva beírta magát a világ sporttörténetébe”.
Óriás kivetítőn bemutatott izgalmas, a sportolókat és eredményeiket bemutató videók színesítették a díjátadó ceremóniát, ahol a város polgármestere, önkormányzati képviselői, vezető hivatali munkatársak, illetve a helyi sportélet „nagy öregjei” adták át a 2024-es év eredményes sportolóinak, felfedezettjeinek járó elismeréseket.
Első körben a tavalyi évben kiváló teljesítményt nyújtó sportolókat, versenyzőket díjazták iskolai- és diáksport kategóriában. A Szász Márton Általános Iskola tanulója, Szalóky Petra kezdte a sort, atlétikai teljesítményével. Elhangzott, Petra az országos kitüntetés után, tavaly év végén Veszprém Vármegyei Sport Díjátadó Gálán Speciális Sport kategóriában a legjobb sportoló címet is elnyerte.
Díjat vehetett át Kiss Zétény, a Batsányi János Általános Iskola tanulója, úszó sportági eredményeiért.
A tapolcai tanintézmény váltófutó csapata szintén atlétikában nyújtott eredményességéért kapott díjat: a diákolimpia 4x100m-es távjának kihívása Gergely Zalán, Kiss Máté, Kompos Zalán, Nyári Flórián szép győzelmével zárult.
Vívósikereink a tapolcai vívóklubban folyó kiváló munkáról tanúskodnak. Tapolca díjazott sporttehetségei között a női párbajtőrcsapat (mindannyian a Batsányi János Gimnázium lányai): Konczek Lina Melodi, Konkoly Evelin, Szalma Sára.
Díjazott a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola fiú párbajtőrcsapata, név szerint: Gmózer Zalán, Puskás Máté, Szabó Róbert.
A tapolcai tollaslabdacsapat figyelemreméltó eredményeiért Bakler Zita, Horváth Dávid, Orbán Csanád, Orbán Csenge és Piller Zsombor vehették át a sportgála kitüntetését.
További díjazottak:
Dobay Bendegúz Megyer, a tapolcai jiu-jitsusok növendéke NoGi-ben és Grapplingben ért a csúcsra a 66 kg-osok mezőnyében így már kétszeres magyar bajnok.
A következő díjazottak a kiváló sportoló és versenyző élsport és utánpótlás kategóriából kerültek ki:
Péma Levente a tavalyi év U12-es korcsoportjának egyik legkiemelkedőbb labdarúgó növendéke, aki TIAC VSE-t erősíti.
TVSE Sakk Szakosztály kimagasló teljesítményt nyújtó fiatal sakkozója Angelina Alexandrova, aki nemcsak hazai versenyeken csillogtatta meg tudását.
A Brazil Jiu Jitsu sportág kiemelkedő tehetsége, rengeteg érem begyűjtője Sajcz Kálmán Miksa, akinek súlycsoportjában szinte alig akad ellenfele és a hazai sikerek mellett nemzetközi szinten is letette névjegyét.
Karácsony Levente junior magyar muay thay bajnok, aki a TVSE Thaiboksz szakosztályában Szegvári Tamás közel négy éves felkészítésének és közös erőbedobásuknak köszönhetően tovább viheti Tapolca hírnevét külföldi színtéren is.
Tarsoly Csanád három éve vív és több szép szereplése mellett a legutóbbi felnőtt vidékbajnokságon egyéniben és csapatban is ezüstérmet nyert.
Kiváló sportoló, versenyző élsport-felnőtt és kiváló sportoló élsport szenior kategóriában négy díjazottat köszönthettünk:
A Tapolcai Brazil Jiu-Jitsu egyesület edzője Németh Lajos, aki a versenyeken való kitartás és rendületlenség iskolapéldája, több dobogós hely mellett a tavalyi Hun Open országos bajnokságon 82 kg-ban Gi és NoGi kategóriában lett aranyérmes.
Kovács Kristóf a TVSE felnőtt kosarasainak egyik legeredményesebb sportolója nem mellékesen edzőként is tevékenykedik.
Buzas Bertalan, a TVSE Sakk Szakosztály korábbi eredményes tagja.
Horváth Zoltán a Tapolcai Öregfiúk FC egyik kulcsfigurájának tekinthető, számos sikert és megannyi élményt élt át a csapattal évtizedeken keresztül.
Kiváló edző- élsport, utánpótlás és felnőtt kategóriában díjazásban részesültek:
Csikós Tibor, aki a TVSE Kosárlabda Szakosztályának serdülőit, valamint utánpótlás U14-es és U16-os csapatait vezeti eredményesen teljes szívvel és elhivatottsággal.
Keszler Dávid, a Tapolca Vívóklub külföldi tapasztalatokkal rendelkező, fáradhatatlan edzője, aki fejben mindig ott van, ahol lenni kell. Érdemeihez méltóan immáron a kadet férfi párbajtőr válogatott edzőjévé is megválasztották, akik a legutóbbi versenyen Újvidéken győzték le egész Közép-Európát.
Díjat kapott a TVSE U14-es kosárlabdacsapatának csapatkapitánya, irányító és dobóhátvéd pozíciójú kiváló kosarasa: Hobok Balázs.
Gazdára talált a tapolcai sportgála hagyományos Hoppá díja is:
Herczeg Adrián Márk Bodybuilding juniorok között aranyérmet tudott elhozni, Athletic juniorok kategóriában bronzérmes lett, míg Classic physique novice-ben hatodik helyen végzett.
A TVSE lánykosarasai közül a Tapolcai Oroszlánok tagjai Gelencsér Bianka, Mészáros Blanka, Molnár Sára és Tóth Luca kitűnő eredményeket értek el. Németh Emília Anna a Zalaco Zúk oszlopos tagja, országos bajnokságokon többször is állhatott a dobogóra.
Dr. Erdélyi Ádám vívóként nyújtott szép eredményeket, csapatbajnokságon ezüstérmet szerzett és sakkbíróként is kiválóan teljesített a tavaly rendezett sakkolimpián.
A Jánosi család a Dunántúli Technikai Sport szezonjában nyújtott teljesítményével érdemelte ki a Hoppá díjat, akár „Hoppá családnak” is nevezhetnénk őket. Jánosi László a DTS Cup tavalyi szezonjának bajnoka lett DTS2000 kategóriában. Jánosiné Havasi Adriennek is sikerült ez a bravúr DTS1600+, valamint Jánosi Zalánnak Junior Mini kategóriában.
Dobó Zoltán polgármester a színpadra szólította és kitüntette Bolla Józsefet, aki testépítésben a harmadik világbajnoki címét szerezte meg.
Ezután a város különböző sportklubjainak különdíjakat adták át több sportágban:
A TVSE Sakk Szakosztályából három versenyzőt emeltek ki: Juhász Judit, Tóth Barnabás, Lukács Levente.
A Tapolca Vívóklub legeredményesebb törpici párbajtőrözője Bicsérdi Kamilla lett kiegyensúlyozott teljesítményével.
A TVSE Kézilabda szakosztály kiemelkedő játékosai Tóth Ákos, Gadó Zsombor és Farkas Bianka.
A TIAC VSE labdarúgói közül Kovács Áron, Szabó Bence, Sabján Patrik részesült különdíjban.
A TVSE Kosárlabda Szakosztály különdíjazottjai a férfiak között: Román Richárd Bálint, Gelencsér Ábel, Fáncsi Dorián.
Szintén a tapolcai kosárlabdázóknak külön kitüntetésében részesült a bajnokságban jól szerepelő serdülő lány csapat: Mészáros Blanka, Tóth Luca, Gelencsér Biank, Varga Jázmin Anna, Zengői Laura, Molnár Sára, Somogyi Réka, Horváth Szófia, Fazekas Szofi, Mezőssy Júlia, Lajos Anna, Bárány Sára, Bognár Luca.
Siklósi Gergely lett a 2024-es év legjobb sportolója, az abszolút kategória nyertese. Az egyéni világbajnoki cím, az egyéni olimpiai ezüstérem, az Európa-bajnoki első hely után, a csapat olimpiai bajnoki cím birtokosává is vált a nyári olimpián. Gergő az utóbbi években igazi példaképpé vált a tapolcaiak számára. Nem véletlenül, hiszen rendkívüli sportsikerei, szimpatikus személyisége és lokálpatrióta megnyilvánulásai joggal érdemesítik rá. A sportgála színpadáról így üzent a tapolcai fiataloknak: ” Az olimpián Magyarországot képviseltem, de végig bennem volt, hogy Tapolcán különösen figyelnek rám. Tapolcai vagyok és mindig tapolcai leszek! Azt szeretném, hogy ez az este ne rólam szóljon, hanem a fiatalokról. Én is voltam régen a ti helyetekben és minden évben nagyon vártam a sportgálát. Azt mondom, ha sportolunk, azt meg kell próbálni minél magasabb szinten űzni, de a tanulás is nagyon fontos. Nekem ezt tanácsolták a szüleim és megfogadtam. Most én is ezt tanácsolom nektek, illetve azt, hogy higgyetek magatokban, a szüleitekben és ők is bennetek! Hálásnak kell lenni az odafigyelésért, a szeretetért. Én is az vagyok. Amíg itt ültem és néztem a színpadra lépő díjazottakat, az jutott eszembe, hogy „kisváros, nagy sport”. Hajrá, Tapolca!”
Tapolcai Testnevelés és Sport Kitüntetésben részesült Tóth Zsombor. Kettő évvel ezelőtt még amatőr junior világbajnokként ismertük meg, tavaly már a felnőttek között is a legfényesebb érem lett az övé az ISKA összharcművészeti világbajnokságán.
A díjátadó után Dobó Zoltán polgármester megnyitotta a sportbált. A vendégek a Tópart bisztró változatos fogásait élvezhették egy svédasztalos vacsora keretében, majd a Midnight Crisis együttes zenéje és látványa vitte táncba a közönséget, akik igazi bulihangulatot varázsoltak a küzdőtérre az előadott retró slágerarzenállal. Később a tombolasorsoláson értékes ajándékok találtak gazdára, a fődíj egy wellness üdülőcsomag volt. A Telekom Veszprém Szurkolói Csapat egy, a „férfi felnőtt kézilabda-válogatott által aláírt mezt” egy nehéz helyzetben levő család gyermekének megsegítésére ajánlott fel, amelyet Horváth Lídia nyert meg. Szencz Lajos cégtulajdonos pedig félmillió forintot ajánlott fel a súlyos betegséggel küzdő Noel gyógykezelésére . /tl-ks/