A Nőklub vendége volt a polgármester- Fát és emléktáblát kapnak a jövőben Tapolca díszpolgárai
Évnyitó rendezvényére hívta vendégül Dobó Zoltán polgármestert a Nőklub, január 28-án. Az összejövetelt a Tamási Áron Művelődési Központban tartották, ahol a népszerű helyi civil szervezet tagsága nagy létszámmal vett részt. A város polgármesterét elsősorban a

Évnyitó rendezvényére hívta vendégül Dobó Zoltán polgármestert a Nőklub, január 28-án. Az összejövetelt a Tamási Áron Művelődési Központban tartották, ahol a népszerű helyi civil szervezet tagsága nagy létszámmal vett részt. A város polgármesterét elsősorban a 2025-ös esztendő terveiről, feladatairól kérdezték a népszerű civil szervezet tagjai.
Varga Károlyné elnök köszönő szavai után indult el a közös gondolkodás. A tagság zárt közösségi média csoportjába ugyanis nagyon sok programjavaslat érkezett a tagoktól, amelyet szívesen látnának beépülni az éves tervezetbe. Ezek nagy része kirándulási cél volt, de bőségesen érkeztek ismeretterjesztő és egyéb előadásokra is témajavaslatok, tehát a jövőben is lesz majd miből válogatni az elnökségnek. Az elnökasszony a 2025-ös programok közül a június elejére, Bledbe tervezett több napos utazást emelte ki, amelyet már most nagyon várnak, illetve megköszönte, hogy a keddi rendezvény előtt már 75-en rendezték éves tagdíjukat. Ez utóbbi azért fontos, mert megalapozza költségvetésüket.
Dobó Zoltán polgármester a város elfogadásra váró költségvetéséről, az elvégzett feladatokról és kitűzött célokról beszélt. Elmondta, hogy a költségvetés tervezés vége felé járnak a hivatal szakembereivel és a testület tagjaival. Kiemelte, hogy a polgármesteri kerete a tavalyihoz képest jelentősen megemelkedett. Ez annak következménye, hogy nem vette fel az elmúlt 10 év szabadság megváltása után járó összeget és az alpolgármesterekkel együtt nem tartottak igényt a ciklus végi jutalmukra sem. Ezeket a pénzeszközöket pedig a polgármesteri keretbe csoportosították át, hogy ezzel a civil szervezeteket, a kulturális célú kezdeményezéseket és a kiemelkedően teljesítő sportolók külföldi versenyekre jutását tudják támogatni. De ebből valósul meg a közeljövőben az idősek napközi otthonában és a bölcsődében is a légkondicionálás.
Mivel a Nőklub a város talán legnagyobb létszámú, kulturális és karitatív célokat is megvalósító egyesülete, 500 ezer forint működési támogatást ajánlott fel a polgármester a keretéből az egyesületi formában működő szervezet projektjeinek megvalósításához.
A város költségvetésével kapcsolatban azt mondta Dobó Zoltán, hogy megnyugtatók a számok, van elegendő tartaléka Tapolcának, de azt tudni kell, hogy az elmúlt öt év adóbevételből származó elvonásai, és a városunkra is kirótt szolidaritási adó 1 milliárd forintos veszteséget okozott a városnak. Ez a pénz mind helyben maradó eszköz lett volna, amelyet saját hatáskörben fejlesztésekre lehetett volna fordítani. Mindemellett a normatív támogatások reálértéke jelentősen csökkent az infláció miatt, a városnak saját költségvetésből kellett kiegészíteni a működésre kapott állami támogatást is. Az idei célok között kiemelte, hogy hamarosan megkezdődik a Kazinczy tér 1-3-5 társasházak „nagyparkolójának” aszfaltozása. Megemlítette, hogy az idei évtől szankcionálni fogják a közterületen hosszú ideig tárolt, láthatóan nem működő vagy használatban nem lévő autókat, és a tervek szerint havi 30 ezer forintos havidíjat rónak ki a tulajdonosaikra. Rátérve a helyi szociális gondoskodás és juttatások lehetőségére, a polgármester elmondta, hogy mindennel együtt egymilliárd forintot fordít ilyen célokra Tapolca 2025-ben. A jelszó idén is „Az ember az első”- indokolta a tekintélyes költséget a városvezető.
További témák közt szerepelt a régi temetőbe tervezett új urnafal, a rendezvénynek helyet adó Tamási Áron Művelődési Központ tetején megvalósuló naperőmű, a hivatal „A” épületén lévő beázó tető felújítása, az Ady Endre utca társasházai közötti lépcsőlejáró rendbetétele. A helyijárat kérdésköréről azt mondta a polgármester, hogy évente összességében 100 milliós költséget jelent a városnak a fenntartása, a kihasználtsága pedig mindössze 3,5%-os. A megszüntetésről nincsen szó, de a járatok sűrűségét át kell gondolni, a ritkítás azonban biztosan nem érinti a reggeli és a délutáni, illetve az iskolai tanórák utáni járatokat.
A Nőklub ötlete volt a tavalyi év végén a díszpolgárok parkja, ahol minden városi díszpolgár egy fát kaphatna Tapolcától. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy jelenleg ekkora területet nem tud biztosítani a város, de elgondolkodtak a témán és arra jutottak, hogy egy fát kapna az eddigi összes díszpolgár, amely mellett egy gránit táblán lenne olvasható a nevük. A tagság elfogadta az ötletet azzal a kikötéssel, hogy csak olyan személy kerüljön fel a lehetőség szerint évente egy névvel bővülő listára, aki át is veszi a város legnagyobb elismerését. /km-tl/